Karácsony veled

11. fejezet

- Utálom az esőt. - panaszkodott Ruby szétterülve a kanapén.

- Én szeretem. - vont vállat Liv, felnézve a telefonjából, amit talán most először tett meg az elmúlt két órában. Az egyik fotelben ült, a lábát maga alá húzta, és összevont szemöldökkel leste a képernyőt egészen idáig.

- Mit lehet benne szeretni? Az ablakból nem nézegeted, mert nem szép. Ha kimész, elázol. - értetlenkedett Ruby.

- Az illatát. - vont vállat Liv, majd hozzátette: - Képzeld el, ahogy Jack és te kint sétáltok az esőben, táncoltok... - álmodozott. 

- Aha. - bólintott a legjobb barátom, de érezni lehetett az iróniát a hanglejtésében: - Aztán utána Jack megfázik és egy hétig a nyafogását hallgatom. Tényleg remekül hangzik. - forgatta a szemét. 

- Muszáj mindenből kiölnöd a romantikát? - sértődött meg Liv. 

Ruby vállat vont: - Én csak a tényeket közöltem, tudom, hogy velünk ez lenne. De te romantikázz kedvedre az esőben, ha azt szereted. - tette hozzá. 

- Nekem nincs kivel. - vágta rá Liv, szinte már mérgesen. 

Ruby csak hümmögött válaszul, mielőtt így szólt: - És te Mads? 

Felemeltem a fejemet, amit idáig a laptopom képernyőjére szegeztem, már csak tettetve, hogy dolgozom: - Igen? - kérdeztem vissza.

- Te szereted? 

- Mit? - tettem úgy, mintha nem tudnám miről lenne szó.

- Nem figyeltél? - kérdezgetett tovább. 

- Dolgozom. - vágtam rá egyből. 

- A két ünnep között leállás van nálatok. - jelentette ki. 

- Ami csak annyit jelent, hogy senki nem megy be az irodába. - forgattam a szememet: - A főnököm ugyanúgy küldözgeti a maileket minden nap. 

- Mindegy. - vágta rá: - Szereted az esőt? 

Vállat vontam: - Elázni nem szeretek, de amúgy megvan a maga hangulata... 

- Látod, Ruby? - szólalt meg Liv: - Csak te vagy ilyen negatív. - kelt fel a fotelből. 

- Most hova mész? - tette fel Ruby a kérdést, amit őszintén én is meg szerettem volna kérdezni, valami mégis visszatartott. 

- A dolgomra. - közölte Olivia, mielőtt kisétált a nappaliból. 

Amint elhalkultak a léptei és már biztos voltam benne, hogy nem hall minket, a legjobb barátomra néztem, aki éppen ülő helyzetben próbált rendesen elhelyezkedni: - Mi van vele? 

Az elmúlt két napban Liv nagyon furán viselkedett. Távolságtartóbb lett, szinte már nem is beszélgetünk még akkor sem, ha a szobájában vagyunk. Én visszaköltöztem a matracra, amit az előtt pár napig nem is kellett használnom, Liv pedig minden este befordul a fal felé és úgy tesz, mintha aludna, bár tudom, hogy nem így van.

- Nem tudom... - sóhajtott fel Ruby: - Nem csináltál semmit? 

- Én?! - akadtam ki: - Nem viselkedtem máshogy, mint ahogy teszem, mióta itt vagyunk. 

- De csak hozzád nem szól. 

- Nem tudok erre mit mondani, Rubs. - sóhajtottam fel: - Akkor sem tettem vagy mondtam semmit. 

- Lehet, hogy ez a baj. - gondolkodott el. 

- Mi? - vontam össze a szemöldökömet. 

- Hogy nem tettél semmit. - felelte: - Mondtam, hogy léphetnél.