Karácsony veled

3. fejezet

Olyan volt az egész, mintha a lábaim önálló életre keltek volna. Elindultam le a lépcsőn, felöltöztem, majd kiosontam a házból. Amint kinyitottam az ajtót, Jack jelent meg előttem. Háttal állt nekem, így először nem vett észre, de amikor megfordult, hirtelen a mellkasához kapva felkiáltott: - Mi a... 

Egy pillanat sem telt el, csak ennyi időre dermedt meg meglepettségében és ez az idő pont megfelelő volt arra, hogy arcon dobjam egy hógolyóval.

- Na jó, ez háború! - kiáltotta. A kis jelenetre mindenki más felkapta a fejét és erőteljesen elkezdtek engem dobálni, főleg miután felfogták, hogy mi is történik. Ruby volt a legveszedelmesebb a támadóim közül, így sietve Liv felé szaladtam, aki éppen az egyik már kirakott dísz mögött bujkált.

A lány kicsit elbambulva figyelt engem, majd amikor megálltam mellette, ezzel blokkolva az egyik felém érkező hógolyót, így szólt: - Azt hittem ez nem neked való. - mondta szórakozottan, de a hangjában egy kis kíváncsiság is megbújt. A haja már vizes volt a sok hótól, és több tincs is az arcához tapadt. Az orra kipirosodott a hidegtől, de a mosoly nem hagyta el az arcát.

- Láttam, hogy csapat nélkül vagy. Gondoltam jól jönne egy kis segítség. - vontam vállat, mintha ez az egész semmiség lenne, de jól tudtuk mindketten, hogy nem az. Nem mostanában volt az, hogy én bármit is önként játszottam volna és bár nem tartottuk a kapcsolatot hosszú éveken át, Liv pontosan tudta ezt: - Na, akkor játszunk, vagy mi van? - néztem rá kérdőn.

Rajtam tartotta a tekintetét, aztán elnevette magát, amikor egy újabb hógolyó csapódott neki: - Alázzuk meg őket. - jelentette ki, majd lehajolt, gyúrva egy újabb hógolyót és dobálni kezdte a családját.

Megrázva a fejemet, apró mosollyal az arcomon csatlakoztam hozzá.

Elvégre, még nyernünk kell. 

-------------------------------------

A hócsata végét követően, amikor már mindannyian átfagytunk, Mr. Ross így szólt: - Na jól van, nyomás befelé. Nem akarom, hogy bárki is beteg legyen. - és senki nem tiltakozott, de a nevetés sem maradt abba. 

Mrs. Ross volt az első, aki megszabadult a vizes kabáttól és sietve elment átöltözni, hogy utána készítsen mindenkinek egy forrócsokit. Őt követte Mr. Ross, majd Olivia és Jack. 

Ruby hátul maradt velem és amikor már látta, hogy a mindig kíváncsi családja már nincs a közelben, gyengéden meglökte a vállamat: - Te kijöttél hó csatázni. - jelentette ki. 

- Igen..? - egyszerre volt kijelentés és kérdés is.

- Miért? Én évek óta próbállak meggyőzni valami hasonlóról, de soha nem sikerült. - magyarázta. 

Vállat vontam, miközben azon járt az agyam, mi lenne a legmegfelelőbb indok, amit nem fogok életem végéig hallgatni tőle: - Igazságtalannak találtam, hogy nektek volt csapatotok, Olivia-nak pedig nem. - jelentettem ki. 

Erre egy sunyi mosoly jelent meg az arcán: - Igazán nagylelkű. 

Felsóhajtottam: - Hagyjuk a témát. Le kell zuhanyoznom. - tettem hozzá, majd hátat fordítottam neki és elindultam az emeletre.

- Maddie - szólt sietve, mielőtt eltűntem volna a szeme elől: - Nincs baj azzal, ha jól érzed magad.

Megtorpantam: - Nem tudom, miről beszélsz. - suttogtam.

Elmosolyodott, de ezúttal nem azért, mert piszkálni akart. A mosolya valódi volt, apró, mégis együttérző: - Csak azt szeretném, hogy tudd, hogy nem lesznek rád mérgesek azért, mert tovább lépsz. - majd hozzátette: - A tovább lépés nem felejtést jelent.