Tizenkettedik fejezet: Káosz lakomája - fejetlenség a tanácson V.

58 8 3
                                    

A kultivátorok egymásra néztek: Hát mégis van valami olyan részlet ami nem illik ebbe, a  látszólag tiszta előéletbe?

- Ezt kifejtené részletesebben? - Kérte Lan Wangji.

- A kultivátor, a kezdési napján látta meg először Qing Feit. Azonnal felkeresett engem, és megkérdezett, tudok-e a nő múltjáról.Elárultam neki, hogy mit osztott meg velem. Ő erre azt felelte legyek vele elővigyázatos. Én ezt nem tudtam mire vélni, és rákérdeztem. Elmondta, hogy Qing Fei tényleg a Chang klánnál volt szobalány, de alig néhány hétig töltötte csak be az állást, és máris a családtagok bizalmas emberévé vált, a többi klántag előtt ez teljességgel érthetetlen volt. Ezt mind megosztotta velem is, az egyetlen ferdítés, csak az idő volt, azt úgy állította be, mintha sokáig dolgozott volna Yueyangban, ezért ezt a kérdést külön nem tettem fel. Ami pedig az eltűnését illeti: A kultivátor arra is figyelmeztetett, hogy a távozása körülményeit is valamivel kiszínezte. A többi szolgálónak sohasem említette, hogy nehéz lett volna a családja élete, és szó sem volt arról, hogy kilépett volna a klántól. Egyik reggel nem jelentkezett munkára. Keresték égen-földön, de senki sem látta az azt megelőző este után. A keresés közben pedig mindenkinek feltűnt valami: hogy még valakinek nyoma veszett. Egy kultivátornak, aki nem sokkal Qing Fei érkezése előtt csatlakozott a klánhoz. A pontos időpontokat nem tudták, de mindenki megegyezett abban, hogy a két eset összefügg. Mind a kultivátort, mind Qing Feit soha többé nem látták. 

- Egy pillanat! - Szakította félbe Jung Fut feltartott kézzel Wei Wuxian. A vezető, aki eddig mindenkivel tiszteletteljesen bánt, most Yiling pátriárkája felé fordulva az ellenséges közöny álarca mögé bújva tekintett rá, majd felvonva a fél szemöldökét, jelezve, hogy cseppet sem örül a közbevetésnek. Wei Wuxian gyanította, hogyha más lenne a kérdező, nem pedig ő, akkor Jung Fu a félbeszakítást nem vette volna ennyire komolyan. Az ilyen helyzeteket már megszokva, nem zavartatva magát megkérdezte: - Ez a kultivátor, aki ezeket az információkat szolgáltatta önnek, hogyan élte túl a Xue Yang által rendezett vérfürdőt? Hiszen senkit sem hagyott életben. 

Jung Fu felöltötte a műmosolyt: - Úgy tűnik Wei mesternek homályos az emlékezete. Valóban, mindenki meghalt aki ott volt. A klánvezér, Chang Ping a történtek előtt nem sokkal elindult, egy hosszabb éjszakai vadászatra, néhány megbízható emberével. Ő is velük tartott. És - folytatta gyorsan mialatt látta, hogy Wei Wuxian újra szólásra nyitja a száját, - mielőtt további téves következtetéseket vonnának le: Őt végül azért nem érte el a végzet, mint a néhai klánvezetőt, mert Xue Yang után küldték. Miután pedig Xiao Xingchen elfogta a gyilkost, sokáig tevékenykedett klán nélkül. - Habár többesszámban beszélt, egész végig Wei Wuxian szemébe fúrta a tekintetét, így azt sem vehette észre, amint Lan Wangji fagyos pillantással végig mérte, majd összevonta a szemöldökét. Wei Wuxian nem óhajtotta további közbevetéseivel még magasabbra vinni Jung Fu vérnyomását, így csupán csak bólintott. 

- Melyik kultivátorunk ő? Jobb lenne, hogyha személyesen is ki tudnánk kérdezni. - Lan Qiren kérdése ismét felszította a klánokat, egymást túlkiabálva helyeseltek.

- Öhm...Attól tartok ez nem lehetséges.. - Harapta el a mondatot.

- Miért?

- Ez a kultivátor, az akit ma megöltek.... - Mondandójának végét már elnyelte a teremben kialakult hangorkán. 

- Így már minden érthető! A nő megijedt, amikor meglátott egy ismerőst, pedig azt hitte minden tökéletesen alakul! Félt, hogy a tökéletes álcáját tönkreteszi, így megölte! - Ouyang klánvezér szónoklatára mindenki kipirosodott arccal, elszántan az asztalokra csapva még inkább feltüzelték magukat, az izgalom a tetőfokára hágott.

- Haha, de elszámította magát! Azt hitte idejében cselekedett, de bizony elkésett! A nagy semmiért leplezte le magát! - Yao klánvezér is egyre jobban belelovalta magát - Biztos kémként küldték, de nem számítottak rá, hogy ilyen gyorsan lelepleződik!

- "Küldték"? Hogyha már itt tartunk: egyáltalán kikről is beszélünk? - Jiang Chengnek egyetlen mondatra volt szüksége ahhoz, hogy eloltsa a pillanat hevében gyúlt szikrát, ismét a sötétben tapogatóztak. 

- Túl sok a megmagyarázhatatlan esemény, és ennyi információval, amivel mi rendelkezünk nem lehet többet kitalálni. Az egyetlen aki válaszokkal tudna szolgáltatni ebben a helyzetben csak is Qing Fei lehetne. - Magyarázta saját meglátását Nie Huaisang. A nyugodt okfejtést hallva megint megindultak az emberek fejében a lehetséges megoldások áradata. 

- Hozzuk vissza Qing Feit! Hogyha kiszedjük belőle a válaszokat, minden világos lesz!

- Igen, hozzuk vissza a nőt! Mutassuk meg a világnak, hogy velünk nem lehet csak úgy kikezdeni!

- A Qishan Wen klán soha sem fog feltámadni!

- Állítsunk össze egy alakulatot! Ők megtalálják! 

Lan Zhu egészen eddig csendben hallgatta a kiáltásokat, végül felállt, és Lan Xichenhez fordulva megszólalt:

- Szeretnék jelentkezni az alakulat vezetésére. - Kezdeményezése hallatán, minden klán felől hallani lehetett a felbuzdult jelentkezéseket. Végül, nagy nehezen összeállt a különítmény, egy elszökött szolga visszahozására: A kisebb klánoktól a tapasztaltabb kultivátorok jelentkeztek, míg a jelentősebbekből, az egészen fiatalok is próbáltak bekerülni. A Jin és a Jiang klántól jelentős kultivátorok kerültek ki, a Nie klán köreiből kitűnő adottságokkal rendelkező harcosok, a Lan klántól pedig, még Lan Jingyi és Lan Sizhui is bekerült, a vezetésre pedig kijelölték Lan Zhut. Legalább harminc valahány kultivátor összeverődött. Hogyha egy kívülálló szemlélte volna a jelenetet, igazán komikusnak találta volna, hogy ennyi embert küldenek egyetlen személy megkerítésére. 

- Azt javaslom, hogy váljatok két csoportra! Csak két lehetséges úton távozhatott, még nem is lehet olyan messze! Lan Zhu, ti menjetek nyugatnak, a többiek, pedig induljanak dél felé. - Lan Xichen kettéválasztotta a csoportot, akik azonnal elindultak, egymást beelőzve a kétszárnyú kapu felé. Miután az utolsó tanítvány is eltűnt a látómezejükből, Lan Qiren a megmaradtakhoz szólt:

- Azt javaslom, hogy térjünk nyugovóra, és pihenjük, amíg visszatérnek! A szobákat már előkészítették! - A terem hamarosan teljesen kiürült, már csak Wei Wuxian és a Lan-fivérek maradtak.

- Wei úrfi, kérlek bocsásd meg Jung Fu viselkedését! - Fordult Lan Xichen Wei Wuxianhoz.

- Ugyan, Lan klánvezér, semmi gond, már fel sem tűnik! - Wei Wuxian megnyugtatónak szánt szavai pont az ellenkező hatást érték el: sem Lan Wangji, sem Lan Xichen nem tudta elképzelni, akik dicséretek, és magasztalások áradataiban nőtt fel, hogy valaki mennyi sértegetést, és lenézést élt át ahhoz, hogy már teljesen természetesnek vegye. - Azonban...

- Wei Ying, mi a gond?

- Rossz előérzetem van...

_________________________________________________

Mindig azt hiszem, hogy rövidre sikerül majd, aztán meg csak ömlik belőlem a szó....Elnézést érte!;) Kövi rész előreláthatóan jövő hétvégén, remélem addig is ennyi elég lesz! Goodnightforeveryone!<3 ( Fantasztikus angol nyelvtudás)



Amíg a Holdat eltakarja a Nap /MDZS/Onde histórias criam vida. Descubra agora