Amíg a Holdat eltakarja a Nap /MDZS/

Huszonharmadik fejezet: Ez az én ágyam, nem fekhetsz bele!

− Jin Yan, ha mégegyszer eltéveszted a házat, esküszöm, hogy téged foglak az ágyamnak használni! - fakadt ki Zhi Sanren. 

Legalább, már két füstölőnyi ideje járták Xi'an utcáit, és legalább, már öt kapun kopogtattak, a Fang-háztartást keresve. Mindannyian kimerültek a fél napi repüléstől. Fáradtan követték Jin Yant a házak rengetegében. Mikor már arra a döntésre jutottak, hogy - a méltóságukkal nem törődve -, az utcán alszanak, a lány örömittasan felkiáltott:

− Ez lesz az! - azzal a csapatot, egy - már túlságosan is kicicomázott - ajtóhoz terelte. 

− Biztos? - kételkedett Wen Xie.

− Ne legyen a nevem Jin Yan, ha nem ez a Fang család otthona! - azzal koppogásra emelte a kezét.

− Nem ezt mondta az elmúlt három háznál is? - suttogta a költői kérdését Yi Feinek Wen Xu.

− Mégis ki meri felkelteni a ház urát? - hallatszódott egy goromba hang, majd egy szolgaruhába bújt ember résnyire kinyitotta az ajtót. - Mit akartok, kölykök?  Jól esik ilyenkor szórakozni?  - ripakodott rájuk halkan a férfi, mikor látta, hogy néhány gyerek áll előtte.

− Rettentően sajnáljuk, azt hittük, hogy itt él a Fang család. Bocsásson meg! - suttogta Yi Fei, elengendve a füle mellett a lekezelő megszólítást, miközben dühösen meredt az ismét kudarcot valló Jin Yanra.

− De igen, itt él a Fang család. Mégis mit akartok itt? - lett még gyanakvóbb a férfi arca. Még mindig azt hitte, hogy valami tréfát űznek vele. 

− A Qishan Wen klántól jöttünk, Fang úr eltűnése ügyében. Úgy tudjuk, Fang asszony személyesen kért, az itt állomásozó kultivátorainktól segítséget. - Felelte ridegen Wen Xu, nem volt hozzászokva az ilyen hangnemhez.

− Igen, az úrnő valóban segítséget kért. Kultivátoroktól, és nem egy rakás gyerektől. - Azzal, mint aki jól végezte dolgát, be akarta csapni az ajtót, de ez megakadályozta egy vörösen világító penge. Wen Xie a kardjával, a Tianchengzuóval betolta az ajtót, mintha meg sem érezte volna a szolgát, aki teljes erejéből próbált ellentartani neki. 

− Akarsz még bizonítékot? Vagy tovább akarod pazarolni az időnket? - mérte végig a férfit Wen Xie, mialatt egy nemtörődöm mozdulattal visszacsúsztatta a Tianchengzuót a hüvelyébe. 

A szolga ilyedten ugrott hátra, megtartva a biztonságot nyújtó távolságot. Miután megbizonyosodott róla, hogy az előtte álló fiú nem akarja felnyársalni a kardjával, tiszteletteljes pózba vágta magát:

− Elnézését kérem a fiatal mestereknek! Tudják, itt Xi'anban a fiatalok már sportot űznek abból, hogy éjnek évadján felkeltik a magamfajta befolyástalan embereket, aztán az urunk minket tesz felelőssé, hogy felriadt. A sötétben nem láttam jól, hogy kik is állnak előttem, ugye megértik... - Magyarázkodott. 

− Felejtsük el! De, hogyha lehetséges, beljebb mehetünk? - Zhi Sanren túl akart esni a formaságokon, már egy meleg ágyról fantáziált. 

− Milyen udvariatlan vagyok! Kerüljenek beljebb! - állt el az útból a férfi. A tanítványok a szolga vezetésével elindultak a házban. 

Ahogy gondolták: minden túlságosan ki volt díszítve. Mitha a tulajdonosa a kisebbségi komplexusa miatt biztosra akart volna menni, hogy a ház vendégeinek ne legyen kétsége affelől, hogy egy nagyhatalmú úr vendégei lehetnek.  Csöndben mentek a szobák útveszőjében, a szolgáló vezetésével. Látszólag már a ház lakói mind nyugovóra tértek. 

− Rendkívül röstellem, de ma már nem tudnak találkozni Fang úrnővel. Az asszonyom már lefeküdt, ilyenkor pedig nem tanácsos zavarni. De adok önöknek egy szobát, hogy lepihenhessenek.  - Szólt suttogva a férfi.