Amíg a Holdat eltakarja a Nap /MDZS/

Huszonnyolcadik fejezet: Minden rendben van.

— Már a legelején nagyon érdekesnek találtam Fang Minget. Mindig az ellenkező reakciót kaptuk tőle, mint amire számítottunk. Amikor A-Zhi szembesítette vele, hogy tudja, mi a célja Fang Yueyannal...

— Enyhén szólva. - Kottyantotta közbe Wen Xie.

— ... Furcsamód elnevette magát. De mindegy is, ez most nem lényeges. Minél több ideig voltunk itt, annál jobban úgy éreztem, valami nem stimmel. Aztán, Zhi Sanren elmesélte a két nővér történetét. Ekkor már volt egy sejtésem. Amint pedig kiderült, hogy démoni energiával süllyesztették el a hajót, minden összeállt. 

— Neked. Beszélnél kicsit világosabban? - Kérdezte ingerülten Wen Zhuliu. 

— Furcsa, megmagyarázhatatlan viselkedés, ok nélküli hangulatváltozás, szélsőséges érzelmek átmenet nélküli váltakozása. Minek is a leggyakoribb tünete ez?

— Hát a... - Wen Xu jó diákként már rá is vágta volna a választ, amikor megértette, hová is akar kilyukadni Yi Fei. Most nem az osztályteremben voltak, elméleti és tét nélküli példák között. - Várj. Az kizárt. 

— A-Xie, gondold át! A helyzet is, a szereplők is, minden ugyanaz!

— Kivéve, hogy most az ártatlan fél halt meg.

— Bocsánat, hogy közbeszólok, a meghitt eszmecserétekbe, de mi a fene folyik itt?! - Csattant fel Jin Yan.

— Lélekszakadás! Nem értitek? A történetben a húg az utolsó estélyén hihetetlenül vidám, majd vízbefolytja magát! Oda, ahol az összes családtagja is került! A vízi mélységek a sok áldozat miatt szoktak kialakulni. Minden egybevág! 

— Azt mondod, hogy Fang Ming és a hajdani feleség egy lélek két fele?

— Igen! Aki elásta a léceket, Fang Ming szeme láttára, a haragvó lélekké vált húg volt.

— De mért tette ezt? 

— Azért, mert dühös volt, hogy az egyik része újjászületett, és szenvedések nélkül élt! Így megadta neki az egyetlen dolgot, amire vágyott; a szerelmét. De úgy, hogy Fang Minget mindig kínozza az a tudat, hogy a nő ölte meg a bátyját! Megkapta, amit akart, de jobban szenvedett mint előtte. 

— Yi Fei. - Szólalt meg lassan Jin Yan. - Nem azt mondták, hogy Fangék felmentek egészen Qishanig? Mégsem találták meg a vízi mélységet... márpedig annak valahol a folyóban kell lennie.

A tanítványok egymásra néztek.

— Ó, bassza meg! - káromkodott egyet végül Zhi Sanren, mire jónéhány járókelő döbbenten rájuk nézett.

— Találjuk meg, mielőtt még valamit tenne! - Ragadta magához a kezdeményezést Wen Xu.

— Induljunk! - fordult meg Yi Fei, de mielőtt kihúzhatta volna a kardját, öt ujj fonódott a csuklója köré. Visszafordult. Wen Xu vasmarokkal tartotta őt, majd egy szó nélkül közelebb rántotta magához.

Már nem Xi'anban voltak.  

— Mégis mit művelsz? Menyasszonyod van... - Fordult el tőle vöröslő arccal a lány. Csak most vette észre, hogy a fiún egy vörös, esküvői ruha van. Mintha megszakadna a szíve a látványra. 

— A-Fei, tudod jól, hogy nem akarom. Ugye tudod? Legalább te... - Suttogta Wen Xu az ajkaira, majd a sajátjával befogta a másik száját. 

Yi Fei a hetekig tartó tartózkodását mintha elfújták volna. Átadta magát az érzésnek, hagyta, hogy a fiú keze elvesszen a hajtincsei között, majd hirtelen elhatározásból hátradöntötte a másikat az ágyra. De már nem érezte maga alatt Wen Xu - már talán túl jól - ismert mellkasát, a hideg földre esett, a puha ágy helyett. Kinyitotta a szemét. Égett faszag tolakodott az orrába, beleégtek a retinájába a tűz martalékává lett házak, a mindenfelé heverő hullák látványa. Elborzadva hunyta le a szemét, de a hangokat nem tudta kizárni; a halálhörgéseket, a sikolyokat, a kardnak csattanó kard fémes csengését. Be akarta fogni a fülét, de a keze nem engedelmeskedett. Minden abbamaradt. Hideg levegő csapta meg, hogy repült a kardján. 

— Jin Yan, ne csináld...JIN YAN! 

A lány alámerült a fekete vízbe. Nem bukkant fel. Yi Fei rémülten pásztázta a vizet. Merre van màr? Gyere fel! Kérlek...

— JIN YAN! - üvöltötte eltorzult arccal. A lány felé fordult, kihúzva a kardját az előtte térdelő ember hátából. Zhi Sanren hátra pillantott Yi Feire, majd véres mosolyra húzta ajkait.

— Semmi baj, Shimei...  Már semmi baj. - Azzal előrebukott a vágásokkal teli teste. Ahogy földet ért, a kifolyt vére felcsapódott, mindent beterítve, beleérte a kettő lányt.

— Megöllek. - Suttogta könnyáztatta arccal, ahogy tartotta a fehér ruhás férfi testét. A vörös ruhás szórakozottan visszanézett, látszólag mulatatta, ahogy a lány friss sebektől vérző háttal, az apját fogva fogadkozott.

—  Mindannyiótokat. 

— Yi Fei!

Fogta a fehér szalagot, és a hajába kötötte. Majd utoljára visszanézett a halott férfira, és kiugrott az ablakon.

— Yi Fei!

Kinyitotta a szemét, majd megbánva, azonnal vissza is csukta. Ezúttal lassan, hogy megszokja a napfényt, először hunyorogva körülnézett. Egy erdőben volt. A-Qin mellette térdelt. Amint látta, hogy a nő felébredt, megkönnyebbülten kifújta a levegőt. Reszkető kézzel, nyugtatóan megfogta Yi Fei kezét. 

— Biztos rosszat álmodtál. Semmi baj, Yi Fei. Már semmi baj.

A nő lassan, ám továbbra is kalapáló szívvel egy apró mosolyt küldött a lány felé, majd megsimogatta a fejėt, jelezve, hogy minden rendben van.