ENGEDD MEG!

1. rész

Bogi

Türelmetlenül nyomom meg a telefonom kijelzőjét. Délután három óra negyvenhét perc, azaz pontosan négy perccel ezelőtt néztem megy utoljára az időt. Óráknak tűnik, ahhhrg már itt kellene lenniük a csajoknak. Hétvégén közülünk egyedül én maradtam itt a kollégiumba, ami csak nagy ritkán fordul elő. Mindenkinek csodás tervei voltak a pasijaikkal, én meg szingliként, botrányosba fulladt programok után kimerülten ülök az ágyamon, várom, hogy beérjenek és megbontsuk a "szar randi utáni" tequilánkat...már megint.
A kollégiumi szobánkban négyen vagyunk, az ágyak a helység négy sarkában vannak, az ágyvégeknél igen kicsi szekrények találhatóak, amikbe nem férnek be a cuccaink, így mindig hatalmas a kupi. Középen egy hosszú szálú bézs szőnyeget raktunk le, illetve hoztunk babzsákokat is, hogy kényelmesen le tudjuk magunkat vágni a földre, ha úgy van. Az íróasztalainkat még az év elején kivitettük és a helyükre színes tárolókat raktunk, amibe próbáltunk belegyömöszölni annyi ruhát és kacatot, amennyit csak tudtunk, hogy ne legyünk annyira zsúfoltak, de hiába. A havi szemlén mindig behúznak minket a legrendetlenebbeknek, pedig szerintünk inkább csak otthonos képet fest a szoba. Amiben tényleg laknak. Van egy kis előterünk is, ahol a bejárati ajtó mellett egy hűtő van (amiből sose hiányozhat a tequila meg a nutella) meg persze az elmaradhatatlan egész alakos tükör. Igencsak hálásak vagyunk, amiért ebbe a koliba kaptunk helyett, hogy van saját fürdőszobánk és nem kell a folyosóra kicaplatni egy közös vizesblokkba. Hát ez lenne a mi kis zugunk. Az én helyem jobbra az ablak mellet van, egyébként helló szia, Baráth Boglárka vagyok, kereskedelem és marketing szakos. Ez a hatodik szemeszterünk itt Debrecenben a csajokkal. Vagyis Garai Hannával, aki hű társam már ovi óta és a szakra is együtt járunk, Kollár Angélával, akivel itt az egyetemen lettünk világi barátnők és radiológusnak tanul. A negyedik szobatárs Bernadett jogról, aki Bernadett jogról. Róla többet nem tudunk, csendes lány és mindig későn, már csak aludni jár vissza a koliba. Mi próbáltunk nyitni felé, ő felénk nem. Pedig esküszöm nem vagyunk rossz fejek...
Bambulásomból a Hair film I got life című száma zökkent ki és zavartan elhúzom a számat. Te jó ég, Hanna mégis mikor állította ezt be magának? Megnyomom a hívásfogadást és a fülemhez emelem a telefont.
- Áj gát hedéksz and tútéksz end bed tájmsz tú lájk júú - éneklem szándékosan pocsék angol kiejtéssel köszönés helyett.
- Basszus...el is felejtettem! - röhög a telefonba Hanna. - Látni akartam a fejed, mikor megszólal...na mindegy. Nyisd ki az ajtót légyszi, mindjárt indulunk fel a lépcsőn. Már megint nem működnek a liftek..- sóhajt.
- Rendi. Ja és nagy szerencséd, hogy nem hallotta senki, de így is visszakapod.- nevetek fel. Ráérősen felállok az ágyról és belebújok a szőrős mamuszomba. Képzeletben megveregetem a vállam, amiért nem mentem le a földszinti automatához egy csokiért. Nagy volt a kísértés, de lebeszéltem magam róla, mert nincs kedvem egy órával többet edzeni pár percnyi élvezet miatt, így megúsztam, hogy nyolc emeletnyit sétáljak. Erre a gondolatra nyertesen elvigyorodom. Igazából ha tudtuk volna előre, hogy ennyi probléma lesz a lifttel, akkor tuti nem ide kérjük a szobánkat. Kéthetente előfordul, hogy egyik lift sem működik...hozzátenném, hogy a négyből...na mindegy. Meggyőződésem, hogy szándékosan kapcsolják le őket, mert köztudottan a kollégisták gyors kajákon élnek. A koli imidzsét fent kell tartani, így lépcsőzzetek parasztok. Viccet félretéve, a látványért megéri. Innen el lehet látni a Békás-tóhoz és a körülötte lévő zöld területhez, csodaszép, főleg ősszel. Jelenleg zord a látkép február lévén, de ennek a ridegségnek is megvan a maga szépsége. A napokban havazást is mond, amit kifejezetten várok, mert a fehér, tisztaság látványa a lelkemnek is jót tesz, főleg ilyen botrányos hétvége után.
Kicsoszogok az ajtóhoz és kitárom. Egyből megcsap a hűvösebb levegő és borsózni kezd a bőröm. Elkezdem dörzsölni a karom, hátha elmúlik, közben körbenézek. Egy lélek sincs a folyosón, korán van a nyüzsihez. Majd csak pár óra múlva kezdenek visszaszállingózni a diákok. Egy hete kezdődött az új szemeszter, senki nem készül a hétfői szemináriumokra, mindenki lazsál, szórakozik. Pillanatokon belül nálunk is ez lesz. Ahogy visszalépnék az ajtóból, meghallom Angit szitkozódni a lépcsők felől. A szememet forgatva felkacagok, barátnőm szavai hallatán, mire egy prüszkölés a válasz.
- Készítsd a tequilát Bogi! Hidratálnom kell basszus! - kiálltja. Szófogadó barátnő lévén már lépek is hűtőhöz, és kiveszem a fagyó részből a deres üveget. Hát szia kedves barátom, suttogom kalandosan és előkapok három feles poharat, sót és a citromot. Mire végzek a citromgerezdek felszeletelésével Hanna csapzott feje bukkan fel az ajtóban lihegve, mögötte Angi összegörnyedve, a térdén megtámaszkodva. - Lehet veled kellene tartanom az edzőterembe. Nem hiszem el, hogy három év alatt nem edződtem meg a hülye lépcsőzéstől. Na add csak ide! - nyúl a pohárért, de rácsapok a kezére.