Az egyetemista Baráth Boglárka nagy ívben elkerüli a szerelmet. Félelme miatt egyszerűen nem engedheti meg magának, hogy valakibe beleessen. A vonzalom egy ideig elfogadható, mert hát az embernek vannak szükségletei, de amint mélyülne a dolog, már v...
A dohos teremben, a tanári asztal fölé hajolva aláírom az utolsó papírt is, miközben az oktató türelmetlenül topog mellettem. Miattam csúszik az óra kezdése, értékes pillanatokat veszek el a szigorú tanárnőtől, aki mégis bedőlt nekem, itta a szavaimat és beleegyezett, hogy most fixáljunk le mindent. Nem mondom azt, hogy nem izzasztott meg a kérdéseivel. Ahogy sejtettem, Bogi a legjobb diákjai egyike és, hogy miért nincs jelen, mikor az ő projektje... nagyot nyelve álltam jeges tekintetét és a leglazábban, mindent beleadva ecseteltem, hogy a főnökével beszél az elrontott Excel miatt. Nem is kellett többet mondanom, valószínűleg ő is tisztába van Bogi hiányosságával, mert egy bólintás után, már el is kezdte a nyomtatványok kitöltését. A telefonom pityegése jelzi hogy ideje gyorsan elmennem, így leteszem a tollat az asztalra és a példányomat felkapva indulásra kész vagyok. - Köszönöm, hogy időt szakított erre! - fordulok az oktatóhoz, aki legyintve csak ennyit mond: - Most már menjen az órájára! - Szót fogadóan lépek az ajtóhoz és kilépek a teremből. Mielőtt becsuknám az ajtót magam után, kiszúrom a tömegből Hannát, aki felém tartja hüvelykujját, amolyan "neked szurkolok" stílusban. Üdv a csapatban, Garai Hanna. A srácok igazán jó munkát végeztek az eltereléssel kapcsolatban. Hálás vagyok nekik, amiért belementek ebbe az egészbe és a megvalósítása érdekében még az órájukat is kihagyták, ami Magyarékat ismerve semmiség, na de Plesz... sose hagyott ki eddig egyet sem. A tervem első részében győzedelmeskedtem. Nem változtathat a projektmunkáján, nincs rá lehetőség és mikor rájön erre... Lefelé tartok a lépcsőn, mikor hallom, hogy felfelé tart valaki. Csak is Ő lehet. Visszalépek az első emeleti folyosóra és próbálok belesimulni a falba. Nagy léptekkel, dühtől kipirult arccal fordul rá a következő lépcsőfordulóra egy pillantást se vetve a folyosóra. Ez a nap csupa szerencséből áll. Rejtekhelyemről előbújva megérzem parfümje illatát, amitől nagyot dobban a szívem és a "kisfickó" odalent mocorogni kezd, ahogy elmémbe villan a gondolat, a párnám még mindig őrzi az illatát. A reggeli felkelés ettől baromi nehéz volt. Három napja ismerjük egymást, mégis teljesen elvette az eszem.
🖇️
Az utolsó órámra battyogva előveszem a telefonom és írok egy üzenetet a srácokkal közös csoportunkba, ezzel kinyilvánítva feléjük, mennyire zavar, nem mellesleg fura, hogy Bogi nem jelentkezett azóta. Egy karra járunk, így ha nagyon akarta volna, simán megtalál, de semmilyen formában sem keresett. Vihar előtti csend. Ha kerülne, akkor se húzhatja sokáig a dolgot, mert muszáj lesz együtt dolgoznunk. Seggfejnek tűnök ezzel a húzásommal, tudom jól, de talán rájön, hogy segíteni szeretnék neki, nem hagyhatom, hogy úgy járjon, mint tavaly. A jelek szerint a barátnője érti, ami a javamra válhat. Amióta felbukkant nálunk a bulin, megláttam az élettel teli tekintetét, rájöttem, hogy én is újra szeretnék rendesen élni. Nem leszek már sose a régi, a múltam kísérteni fog minden egyes pillanatban, de ha a kávézóban sikerült órákig pánikroham nélkül el lennem az ő jelenlétében...
Négy új üzenet:
Ups! Gambar ini tidak mengikuti Pedoman Konten kami. Untuk melanjutkan publikasi, hapuslah gambar ini atau unggah gambar lain.
A sok baromság elűzi egy időre a feltörekedni készülő, mérgező gondolataimat és belépve a zeneterembe, örülök, hogy az óra után szabad leszek. Ha Kerese tanárbá engedi, maradok gyakorolni, hogy kiszellőztessem a fejem, mielőtt hazaérnék. Ebben a félévben elő koncertek technikai és zenei követelményeiről fogok tanulni, már csak ez van vissza a teljes körű tudásomból, nem mintha bármire is mennék vele, vagy használnám a jövőben. Az előző félévből tudom, hogy mivel két felé van osztva a terem helyhiány miatt, az énektechnika és hangszerhasználati csoporttal leszünk egybe. Csak reménykedni tudok abban, hogy nem zeneileg analfabéták vették fel az órát és nem fog vérezni a fülem másfél órán keresztül. A zenetermünk egyben az előadó is. Egy nagyobb tornateremnek felel meg, amit a középen felépített színpad szel ketté. Előtte két oszlopban az ülőhelyek, míg mögötte a szertár és öltözők, amiket csak egy vastag fekete függöny választ el. A hangszerek nagy része a szertárban van, de már nagyjukat elrendezték a színpad előtt az óra miatt. A diákok nagy része már a székeken elszórtan elhelyezkedet, így én is ledobom magam egy üres helyre és a táskámból előkapom a dobverőmet, amivel a térdemen próbálok el pár ütemet. Hirtelen olyan érzésem támad, mintha néznének, tovább dobolva a lábamon fenézek, de a meglepetéstől a kezem megáll a levegőben. Önelégült mosollyal az arcomon nézek Bogi szemébe, aki nem úgy néz ki, mintha örülne ennek a fordulatnak. Ez jobb lesz, mint gondoltam! Kelletlenül egyenesen felém sétál és mellettem foglal helyet. - Azért vettem fel ezt az órát, mert a zene segít ellazulni és kitisztítani a fejem, szóval tegyünk úgy, mintha nem lenne problémánk. - morogja rám se nézve. - De hisz nekem nincs semmi problémám. - nézek rá ártatlanul és erősen próbálkozom nem elnevetni magam. Válaszul a szemét forgatja és mikor Kerese besétál és a színpad előtt a figyelmünket kéri, még suttogva ide veti: - Nagyon, de nagyon megfizetsz ezért! - Hiszek neki, az arcára van írva, hogy tényleg így gondolja, de igyekszem majd megpuhítani.
Sziasztok! Hétvégére hozni fogok egy hosszabb részt Nektek! Ha tetszenek az eddigiek nyomj egy csillagot, hagyj nyomot magad után!☺️
