ENGEDD MEG!

3. rész

Bogi

Ahogy elérem a medence alját, reflexszerűen felrúgom magam a víz felszínére. Fenébe..nem ér le a lábam. Levegővételnyi időm sincs, mert újra a víz alá kerülök. Nyelek egy nagy adag meleg vizet. Pánikba esek. Miféle medence ez? Miért ilyen mély? Most tényleg egy részeg diákokkal teli medencébe fogok megfulladni..? Próbálok taposó mozdulattal feljebb kerülni, karommal csapkodok ide-oda, de hiába. Nem megy. Kinyitom a szemem, hátha valamibe meg tudok kapaszkodni, de sötét és minden zavaros körülöttem. Semmi. A rémület tovább fokozódik bennem, a pulzusom megugrik és szívem szerint kapkodni kezdeném a levegőt, de nem lehet és ettől ájulás közeli állapotba kerülök. Mielőtt a következő szerencsétlen kísérletembe kezdenék, egy erős kar fonódik a derekam köré és felfelé húz. Gondolkodás nélkül belecsimpaszkodok a karhoz tartozó testbe és lehunyom a szemem.. Hirtelen megcsapja arcomat a hideg levegő, a tüdőm megtelik oxigénnel és vad köhögésbe kezdek. Miután csillapodik, kisimítom arcomból a hajamat és felpillantok. Azok a meseszép mélybarna szemek...és azok a telt ajkak, ahogy szavakat formáznak...Mit mond? Nem igazán hall.....
Mintha fejbe kólintottak volna, visszacsöppenek a valóságba. Annyira hangos minden, a zene, a nevetések, mindenki egyszerre beszél. A víz alatti tompaság után furcsa, óráknak tűnt, pedig talán egy perc se volt. A gyönyörű idegen átnéz a vállam felett, odakiált valakinek aztán kiemelnek a vízből és a medence szélére ültetnek. A ruhám hidegen tapad a bőrömre, minden porcikám remeg és a légszomjam sem csitul, amitől egy-egy sípoló hangot hallatok. A medencében minden egyes személy kíváncsian néz felém, de miután megállapítják, hogy nem történt nagy baj, már szórakoznak is tovább. Valaki a vállamra terít egy plédet. Felnézek. A megmentőm guggol mellettem, észre se vettem, hogy kiszállt.
- Fel tudsz állni? - kérdi aggódva. Erőtlenül bólintok, az se biztos, hogy észrevette. Kihúzom a lábamat a vízből, és nem éppen kecsesen feltápászkodom. Amint kiegyenesedek rosszullét kerülget, ő egyből kapcsol, és mielőtt elterülnék a földön az ölébe kap. A vizes ruharétegeken keresztül érzem teste melegét, amitől teljesen elernyedek. Átkarolom a nyakát és összeszorított szájjal koncentrálok, hogy véletlenül se hányjam le.
- Menjetek be, mielőtt tüdőgyulladást kaptok! - sürget a mellettünk álló raszta hajú srác. A választ már nem hallom, magába szippant a feketeség, aminek fűszeres, fás illata van. Tökéletes párja az enyémnek.

🖇️

Egy brutálisan kényelmes ágyban fekszek, nyakig betakarózva. Az oldalamra fordulok és belefúrom arcomat a párnába. Az egész testem felmelegedett, talán nem fogok megfáz...várj mivaaan? Hirtelen felülök, amitől szédülni kezdek. Amint csillapodik, körbenézek. Hűűű, wáó, egy extravagáns szobában vagyok. Méregzöld falak, fekete bútorok, egy hatalmas tévé, komoly hangcuccok. Megakad a szemem a sarokban lévő dobfelszerelésen. Fekete Pearl Reference, közel két millió az ára, amit onnan tudok, hogy a tavalyi projektfeladatom egy hangszerüzlet felvirágoztatása volt. Beletúrok a hajamba, ami a víztől kócosan göndör lett. Ennyit a másfél órás hajegyenesítésről...Kikelek az ágyból, ami szintén fekete, mily meglepő fekete ágyneművel. Bárki is a gazdája, egy biztos. Nem szereti a színeket. Körbefordulva észreveszek egy másik ajtót. Légyszi legyen a fürdőszoba. Benyitok és bingó. A tükörhöz lépve elborzadok. Bőröm sápadt, a szempillaspirálom elkenődve, hajam egy szénakazal. Megnyitom a csapot, közben keresgélni kezdek a szekrényben. Vattakorongot nem, de tiszta pici törölközőt találok. Bevizezem a sarkát és letörlöm a maradék festéket a szememről és környékéről. Igen csak szúr a szemem, valószínű a klóros víz nem tetszett neki, és most, hogy agyondörgöltem már a könnyem is folyik. Leveszem a csuklómról a hajgumit és laza kontyba fogom a hajam. Frufrummal nem tudok mit kezdeni, göndören felugrott a homlokom közepére. Fújtatok egyet és lenézek a ruhámra...ami nem is az enyém. Egy fekete mackónadrág és egy bandalógós fekete póló. Picit nagy rám , de még pont az elmegy kategóriába esik. Ledöbbenek. Időm sincs átgondolni a dolgokat, mert nyílik a külső ajtó és lépéseket hallok a fürdő felé. Ahol vagyok. Jajj istenem, mit tegyek? Zavartan elfordulok a tükörtől és magabiztosan kihúzom magam. Oké, csak ne dadogj, ne tegyél semmi kínosat. Bár ennél nem lehet már rosszabb..
- Hát fent vagy! - szól hozzám egy rekedtes hang, amitől a hasam bukfencezik egyet és a magabiztosságom elillan. Tudom kié ez a hang. Istenem, igen...azok a barna szemek.. Még szép, hogy tudom ki ő. Társadalomtudományra jártunk együtt a múlt félévben. Miatta nem aludtam el az órákon. Annyira lehengerlően néz ki, hogy rajta legeltettem a szemem minden kedden fél nyolctól háromnegyed tízig. Arról nem is beszélve, mikor egy-egy prezentációt mutatott be..órákig tudtam volna hallgatni a karcos, rekedtes hangját. Pont olyan, amitől minden csaj szó nélkül lekapja a bugyiját. És most itt áll előttem, az ajtószárfának dőlve, keresztbe font karral és szexi mosollyal az arcán, amitől majdnem felnyögök.
- He..helló - megköszörülöm a torkom és közelebb lépek hozzá. Úgy vonz, mint egy mágnes, a homlokába hulló, szinte fekete hajjal , a már sokat emlegetett gyönyörű mélybarna szempárral, erős állkapcsával, pár napos borostájával.. és a teste..sóhajtok egyet. Egy fejjel magasabb nálam, talán százkilencven centi magas, sportos testalkat. Az a vékony, de mégis minden izomcsoport jól kirajzolódik fajta. - A ruháim.. - nézek rá kérdőn.
- Bedobtam őket a szárítóba. Fél óra múlva kábé le is jár.
- És te.. úgy értem ezek..- mutatok rá a kapott ruhákra , ami alatt nincs rajtam fehérnemű és bár izgató a gondolat, hogy ő öltöztetett át, szívesebben lettem volna tudatomnál a folyamatkor. Leesik neki, hogy mire célzok és zavart félmosolyra húzza a száját.
- Nem! Befelé jövet kiszúrt téged az egyik barátnőd, a rövid hajú és miután meggyőztem, hogy nem egy erőszakos állat vagyok - ráncolja össze a szemöldökét - és elmeséltem, mi történt, fel jött velem és átöltöztetett, hogy ne fázz meg. Én is megtettem volna - kacsint rám - , de jobb szeretem, ha a másik fél is élvezi a helyzetet.
- Kidőltem az öledben - kínosan fintorgok és érzem, ahogy vörösödni kezd a fejem a szégyentől.
- Nem csodálom - kacag fel. - Be voltál rúgva és kis híján belefulladtál a medencébe. - Félretéve azt, hogy lélegzetelállító a kacaja, felháborodva lépek felé még egyet.
- Berúgva, hmm? Nem! Becsiccsentve igen. A kettő közt elég nagy a különbség és egyébként is honnan veszed, honnan tudod? Mikor csak egy pillanatra "futottunk" össze? Te - mutatok felé - belöktél a medencébe! - az agyam eldurrant egy pillanat alatt, ahogy visszajöttek az emlékek. - Nem tudok úszni! Nem tudok úszni és az a sok kretén a vízben, nem igazán segített.. - egyre jobban szúr a szemem és legördül egy könnycsepp az arcomon.
- Egy pillanat volt csak az egész. - mentegetőzik - Beestél, láttam, hogy nem tudsz feljönni, beugrottam utánad. Ennyi.
- Ennyi?? Óráknak tűnt! - kiabálom - Miért nem figyelsz, merre mész? Azt hittem, kinyúlok egy rakás ittas, bulizó diák közt!! Hogy lehet ilyen mély egy medence? Ki a fene csináltat ilyet? Százhetven centi vagyok..Hát a kezem nem ért ki a vízből, mikor kinyújtottam..
- Egyedi méretezésű. Az elején másfél méteres és egyre mélyül. Te pont a másik végén álltál, ahol már három méter mély. - mondja kedvesen.
- Egyedi hahh?
- De már minden rendben!
- Hogyne! - felelem bosszúsan és hátralépek egyet. A mérgem elszállt. Tényleg minden rendben már. Igaz, kidőltem, valószínűleg a sokktól. Sőt, még ki is józanodtam. Azt hiszem ma már másodszorra. Hunyorogva nézek fel rá, mert a szemem már nem csak szúr, hanem ég is. Komolyan megmentet, én meg itt üvöltök vele...ha eddig nem nyílt alattam meg a föld, most én kérem, hogy történjen meg. Előveszem a legbájosabb mosolyom, hátha azzal elfeledtettem a kirohanásomat. - Köszönöm! - Erre csak bólint és félreáll az ajtóból, hogy vissza tudjak menni a szobába. Most, hogy a kínos részen túl vagyunk és lenyugodtam, meghallom a lentről felszűrődő zenét. A buli! Teljesen elfeledkeztem arról, hol is vagyok éppen. Visszanézek Mr. Látványra, hogy megkérdezzem, mégis mennyi az idő. Aggódva néz vissza rám.
- Biztos, hogy minden rendben? Még mindig folyik a könnyed. - Megtörlöm az arcom és elmosolyodom.
- Csak a klór irritálja a szemem még min..- Mekkora egy hülye vagyok . Kis híján fellökve visszafutok a fürdőbe és tükörbe nézek. - Bassza meg! - A homlokomra csapok és már nyúlok is a szemem felé.
- Mi a baj? - terem mellettem és néz rám a tükrön keresztül.
- A kontaktlencsém.. - sóhajtok. Persze, hogy irritálta a szemem, telement minden rittyóval a vízben. Az hiányzik még, hogy valami fertőzést kapjak el. Gyorsan kiszedem és a fény felé tartva megvizsgálom. Oké, nincs hova elraknom, letisztítani nem tudom. Szuper. - Ez volt az utolsóm és még nem tudtam újat rendelni.. - görbül le a szám. Nem egy olcsó dolog, főleg egy egyetemistának, de nem kezdek el panaszkodni, főleg egy olyan srác előtt, akiről fél éve fantáziálok és aki valószínűleg ebben a palotában lakik. Lehajolok a csap alatti szemeteshez és fájó szívvel kidobom a lencséket. Felegyenesedek és próbálva nem ránézni kilépek a fürdőből.
- Hé! - szól rám, mikor a szoba ajtajához érek. Visszafordulok. Megindul felém és vonakodva megáll előttem. El nem tudom képzelni, mit szeretne, az önbecsülésem a béka segge alá került. Egyszerűen nem úgy működöm a közelében, mint általában. Én hagyom ott a srácokat, én vagyok az, aki nemet mond, én vagyok az, aki legrosszabb esetben is büszke tud maradni és, akinek mindig van mit mondania. Az elmúlt tíz percben magamra sem ismertem. Kiakadtam, kiabáltam, zavarba jöttem, elakadt a szavam és nem mellesleg teljesen szétestem. - Gyere ide! - fogja meg a kezem és magához húzva megölel. Reszketve kifújom a levegőt, a pillangóim táncra perdülnek és ebben a pillanatban rájövök egy nagyon fontos dologra. Mr. Látvány igazán veszélyes számomra. Könnyen bele tudnék szeretni. Ez nem történhet meg!
Kibontakozva az ölelésből barátian rácsapok a karjára.
- Menjünk szórakozni! - csatakiáltással kinyitom az ajtót és kilépek a hideg kőre. Cipő.
- Gyere, keressünk valamit a lábadra. - néz rám szórakozottan és kilép utánam a folyosóra. Az emelet sem különbözik a földszinti luxustól. Egy kisebb nappali, szobák minden mennyiségben és hoppá. Az ott egy szauna? Nem hiszem el! Szívem szerint minden ajtón benyitnék, de erőt veszek magamon és visszafojtom a kíváncsiságom. Így is elég kellemetlenséget okozok. A közlekedő végéhez érünk. Már csak egy ajtó van. - Várj meg itt! - parancsol rám, amitől összeszalad a szemöldököm. Az egész teste megfeszül, érezhetően megváltozik a levegő köztünk. Résnyire nyitja, majd miután becsusszan a szobába be is csukja az ajtót. Érdekes, jegyzem meg magamban. Jobban belegondolva, senki se merészkedett fel az emeletre, csak mi vagyunk. Nem próbálnak meg üres szobát keresni egy jó numerára, nem néznek körbe, vajon mi lehet idefent. Mintha teljesen tabu lenne feljönni, amit egy részem meg is ért.

Már egy jó húsz perce várakozok, azon gondolkodva, bekopogjak-e. Inkább nem zavarom, lecsúszok a fal mentén a földre és törökülésbe vágom magam. Életemben nem kerültem ilyen fura szituációba. Vajon mit csinálhatnak a csajok? Hiányolni, nem hiányolnak. Angi simán itt hagyott. Őt ismerve keresztkérdések hada után ment csak vissza a többiekhez.
Újra nyílik az ajtó és kilép rajta kezében egy dobozzal. Egy pillanatra elkapom a fájdalmas arckifejezését mielőtt rendezné azt. Nem tudom hova tenni hirtelen, de nem is kérdezek semmit. Kezembe nyomja a dobozt. Kíváncsian lesek bele és tátva marad a szám.
- Ez..ez egy Jordan? - kérdezem döbbenten és vizsgálgatni kezdem. - Egy vadi új? Honnan..? Tökéletes a mérete.. Kié? Nem gond? Dehogynem! Ne hülyéskedj! - visszanyújtom.
- Vedd fel! - mondja kifejezéstelen arccal. - Nem hordaná senki. Így nem veszik kárba. - indul vissza a folyosón, otthagyva engem a fehér csodacipővel a padlón ülve. Meg akarom fejteni ezt a srácot. De közben tudom, hogy jobban járnék, ha nagy ívben elkerülném. Felhúzom a cipőt és pár pillanatig gyönyörködök még benne. Sose volt a lábamon egy ilyen drága cipő. Hihetetlen! Felállok, elől betűröm a pólót a melegítőbe, ami annyira bő, hogy szerencsére nem látszik, nincs rajtam melltartó. Maga a tudat zavar, mert teltebb idomokkal rendelkezem és láthatóan előnyösebb, ha van ami tartja őket. Elhessegetem ezt a gondolatot és elindulok a lépcsőhöz. Mr. Látvány hanyagul a lépcső korlátjának dőlve vár. Mikor meglát, megdörzsöli az arcát és dob felém egy félmosolyt.
- Most már kétségem sincs afelől, hogy te vagy a házigazda. - bökök felé a levegőben.
- Igazán?
- Már csak arra lennék kíváncsi, melyik pletyka igaz, amit itt hallottam rólad. - kezdem.
- Milyen pletyka? - mosolyogva felhúzza a jobb szemöldökét. Kérdését elengedve a fülem mellett, az egyre hangosodó zene ütemére kicsit jobban rájátszva, illegtetve a csípőm megindulok a lépcsőn lefelé. Veszélyes játszmába kezdesz kisanyám... Majd később ráérünk ezen gondolkozni. Pezseg a vérem tőled, Mr. Látvány.