ENGEDD MEG!

8. rész

Bogi

A tervem második részét sikerült tartanom, ha már az elsőt nem, ami nem volt nehéz. Reggel kicsit necces lett volna alkoholt inni, nem? Pedig, mikor megláttam Mr. Látványt az első gondolatom az volt, hogy valami erős kellene....gyorsan. Viccet félretéve, attól függetlenül, hogy ő bukkant fel, a három órával ezelőtti elhatározásom romba döntötte. Amint megláttam hideg csípte arcát, a szexi gödröcskéket, amik hő társai voltak szívdöglesztő mosolyának, valami megmozdult bennem...már megint. Ott állt egy pufi sötét kabátban, zsebre tett kézzel, felhúzott vállakkal és hiába takarta vadító vonalait a sok meleg réteg, az agyam teljesen megadta magát és ábrándokat gyártott arról, vajon milyen lehet ruha nélkül. Persze, hogy elvörösödtem...már sokadszorra előtte. A fene vinné el... Olyan erős testi vonzalmat éreztem, mint még eddig sose, pedig nem vagyok egy szende szűz. Azért kell a tervemet újra élesíteni, mert ahogy ott beszélgettünk a kávézóban, annyira nyíltan folytak belőlem a szavak, amivel magamat is megleptem. Láttam rajta, hogy minden egyes betű, amit kiejtek a számon, érdekli. Igazán érdekli, nem csak úgy tesz, annak érdekében, hogy megfektessen. A legnagyobb probléma az, hogy engem is érdekel a srác. A lénye, a mozdulatai. Én szeretnék lenni az a személy számára, akinek a legféltettebb titkait is megosztja. De nem tehetem meg vele. Nem keverhetem bele az életembe. Egyszerűen nem akarom, hogy baja essen, és azt sem, hogy a szívem darabjaira hulljon. Végigkövettem, ahogy anya megküzdött a legfélelmetesebb szörnyekkel. Végigkövettem, ahogy az egész családunk darabokra hull, ahogy mindenki lelke sérül, beleértve az enyém is. Előtte a nagymamám ugyanígy megjárta a poklok poklát. Én nem fogok beállni  a sorba. Kizárt!

Odaérve a terem ajtaja elé, leülök egy padra és várom, hogy vége legyen az órának. Nem azért siettem el, mert annyira be szerettem volna érni az utolsó percekre. A jövőmet illetően határozott elképzeléseim vannak, de egy - két ellógott kurzus nem fog gondot okozni. Az oka, hogy annyira jól éreztem magam és tudtam, hogy ha ott maradok még egy kicsit, többet megtudok róla ergo nehezebben tartanám magam távol tőle. Bármennyire is fájt a szívem érte, visszaadtam a kapott ruhát és a cipőt is, ezzel lezárva ezt a vonalat. Így igazából nem maradt semmi, ami miatt találkoznunk kellene a jövőben. Előveszem a telefonom, hogy eltereljem a gondolataimat. Kikotrom a fülhallgatót is a táskámból, bedugom a végét a készülékbe, másik felét a fülembe és megnyitva a Youtube-ot, hogy ciki csengőhangokat böngésszek.
A terem ajtaja kicsapódik és a hallgatók unott arckifejezéssel vonulnak ki rajta. Nem meglepő módon barátosném az utolsók közt lépked. Mikor megpillantom, nehezen, de visszafogom a nevetést, viszont az arcomon látható, hogy tényleg mindent bele kell adnom ugyanis Hanna arcának jobb oldala piros és nyomott.
- Úgy saccolom, miután felhagytál a zaklatásommal, egyből be is aludtál. - állapítom meg.
- Jézusooom, ne is beszéljünk róla. Konkrétan a nyálam is kifolyt...remélem senki nem kapta le azt a csodás pillanatot..- dünnyögi fáradt hangon.
- Aki éjjel legény....
- ...azt nappal hagyd aludni. - csap a vállamra. - Hol a fenébe voltál? Írtam, hogy nem érek be a kávézóba, de meg se nézted... Csak nem ennyire belemélyedtél a munkába? - húzza fel az egyik szemöldökét. Kínosan elfordítom róla a tekintetem és próbálom terelni a témát. Nincs kedvem megint kivesézni ezt a Mr. Látvány dolgot. Sőt...semmikor.
- Huuu, remélem ebben a félévben végre az ügyfelekkel fogunk foglalkozni... -- kezdek bele a következő óránkra célozva, ami folyamat - és minőségmenedzsment névre hallgató két és fél óra színtiszta gyötrelem lesz, de fontos hogy jól elsajátítsuk.
- Bogi...- nem hagyom szóhoz jutni, mondom tovább, ahogy a másik szárny felé haladunk az épületben.
- ...a vevők azonosítása, az elvárások tisztázása és az igényeikhez mérten összeállítani vagy átalakítani egy bizonyos dolgot....
- Bogi...
- ...de milyen kontextusban? Remélem, nem csak elméletben, hanem gyakorlatban is rátérünk. Gondolj bele, ha kapnánk egy terméket...
- BOGI!! - kiállt rám Hanna, mikor már a helyünket keressük a teremben, ezzel felkeltve jó pár diák figyelmét a helységben. Őszintén mondom, annyira belemerültem abba, hogy kitöltsem zagyvaságaimmal az utat, észre se vettem, hogy már a teremben vagyunk. Nem meglepő, mert néha képes vagyok annyira a gondolataimba merülni, hogy fogalmam sincs mi történik menet közben, ezért ha vezetek durván koncentrálnom kell az útra. - Ezt nem hiszem el... - fortyog a szőkeség mellettem. - Láttalak titeket. - suttogja és karomnál fogva lehúz a székre. - A kávézónál. Nem volt időm bemenni, mert elbeszéltük az időt Petivel, ezért írtam, hogy ne várj meg. Aztán hívtalak egy csomószor. Rohanva az egyetemre, láttalak titeket az ablakon keresztül. - szemeim kidülledtek a meglepetéstől, mire Hanna elnevette magát. - Útba esik drágám, szóval ne az óráról halandzsás, hanem kérem a részleteket. - kacsint és az órájára pillant. - Még van húsz percünk a kezdésig, ennyi időnek elég kell, hogy legyen.
- Nem! - rendezem le gyorsan. Sértetten rám néz és olyat mond, amire abszolút nem számítottam.
- Szakítottunk... vagyis szakítottam vele, Bog szóval szépen elmeséled, hogy mi volt, ezzel elterelve a gondolataimat, mert nincs szándékomban bőgni vagy átaludni az egész napot, bármennyire is jól esne.
A hír teljesen letaglózott, de őszintén egy részem örül ennek, mert a vak is látta, hogy ez egy nem működő kapcsolat. Hiába próbálták megmenteni például a hétvégi wellnesszel, láss csodát, egy nappal később ugyanúgy elmérgesedett a helyzet. Hanna jó döntést hozott, és bár nem mutatja ki, tudom, hogy nagyon megviseli. Két év nem kis idő, szerették egymást, rengeteget utaztak, sok mindent megnéztek együtt, gyűjtötték a klassz élményeket, emlékeket. De sajnos ez nem volt elég. Aggódva nézek rá, ahogy kisétálunk az egyetem vaskos, régimódi ajtaján. Eleget téve a kérésének, kiveséztük a kávézóban történteket. Nem szívesen beszéltem róla, de ha ez segít neki, egye-fene. Már bőven elmúlt négy óra, az órákat végig pletyiztük, mégis fáradtan állunk egymással szemben. Az a mínusz hat óra alvás, plusz a történtek egyáltalán nem támogatják a hangulatunkat, így Angin a világ szeme, hogy fog alakulni a nap további része. Piszok jól ért ahhoz, hogy kihúzzon minket a letargikus állapotból, de ezen nincs mit csodálkozni. Ő a debreceni egyetem nő tagjainak a szóvivője, akit ki is szúrok az utca túloldalán. Hanna üzent neki, hogy itt találkozzunk és menjünk együtt vissza a koliba. Az, hogy nem biggyesztett semmilyen smiley-t az üzenete végére, jelzés volt, hogy valami nincs rendben, így a válasza csak ennyi volt : Veszek még egy üveg tequilát.  Így is lett, a távolból látom a vállán lógó nehéznek tűnő vászonszatyrot, amitől reménykedek, hogy valami nasit is lekapott az üzlet polcairól. Ahogy közeledik felénk, dúdolni kezdem Zoltán Erikától a Túl szexi lányt, amiről tudom, hogy a falra mászik. Hanna is bekapcsolódik és mikor már csak pár méterrel van tőlünk kiabálva énekeljük a sorokat : Hé, szexi lány, miért mondjátok nekem, nem vagyok én ilyen! Túl szexi lány, bár a szívem ragyog, hétköznapi vagyok!
- Ahogy látom itt minden rendben, szóval sziasztok! - fordul meg színpadiasan Angi és elindul az ellenkező irányba. Hanna nevetve odaszalad hozzá és hátulról megöleli, majd valamit súg a fülébe, amitől Angi egyből visszafordul és egymásba karolva megindulnak felém. Belekarolok Hannába a másik oldalán és így megyünk a kollégiumba, rövid láncot alkotva, a szőke szépséget közrefogva, hogy érezze a támogatásunkat.