Törékeny;
De nem úgy, mint egy szál virág, amit holmi gyenge szélroham kedve szerint visz táncba;
Sokkal inkább egy futótűzzel töltött üvegcse, ami nem fél felperzselni a körülötte lévő világot.
Aemond Targeryen x oc!
Hoppla! Dieses Bild entspricht nicht unseren inhaltlichen Richtlinien. Um mit dem Veröffentlichen fortfahren zu können, entferne es bitte oder lade ein anderes Bild hoch.
Visenya Velaryon egyszerre szerette és gyűlölte a nevet, amit a szülei választottak a számára.
Nem elég, hogy édesanyja legidősebb gyermekeként gyakran úgy érezte, hogy a Vastrónon egész súlya nehezedik a vállára; Hódító Aegon testvérfeleségének hagyatéka bárdként lebegett a kis Visenya sötét üstöke felett.
Nem volt sárkánya, vézna gyermek karjaitól pedig távol állt a valyriai acélkardok fogatása.
Másrészről viszont egyfajta erőt is sugárzott. Igazi valyr név volt, ami könnyen perdült, mind a közrendűek, mind a nemesek nyelvén. Fel akart nőni névrokona nagyságához; tudást, hatalmat és legfőképpen sárkányt akart. Talán ezért is találta meg olyan könnyen a közös hangot Viserys király másodszülött fiával, Aemond herceggel.
A fiút hozzá hasonlóan szintén epekedve vágyott egy sárkányra. Elege lett belőle, hogy folyton kilógott a sorból; büszkévé akarta tenni az édesanyját, és el akarta érni, hogy az apja végre valahára tudomásul vegye a létezését. Ha sárkánylovassá avanzsál talán Aegon nevű bátyja sem érezte volna kötelességének, hogy - Visenya testvéreivel karöltve – pokollá tegyék a mindennapjait.
Visenyát nagyrészt elkerülték az élcelődő szavak. A testvérei, részben tapintatból, részben pedig félelemből nem merték próbára tenni a türelmét. Aegon is csak a háta mögött gúnyolta őt, tudván, hogy anyjától kiadós leszidás várna rá, ha a fülébe jut, hogy a majdani trónörökösön köszörüli a nyelvét.
A kiszökés gondolata körülbelül egy időben fogalmazódhatott meg a két gyermek fejében.
Visenya lány létére – a testvéreivel ellentétben - külön lakosztállyal rendelkezett. A terve roppant egyszerű volt: a takarodóra fittyet hányva fent marad, hogy aztán az őrségváltás idején könnyű szerrel kislisszoljon a hálóterme ajtaján és meg se álljon egészen a Sárkányveremig. Ha szerez magának egy sárkányt, a reggeli alatt senkit sem fog érdekelni a szeme alatt éktelenkedő sötét karikák.
Azon a bizonyos estén Aemond hasonló gondolatokkal a fejében hagyta el a saját szobáját. Arra azonban nem számított, hogy egy sárkány helyett, valami egészen másra lel rá a sötétben.
Kezében egy aprócska lámpással olyan volt, mint egy macska. Hangtalanul osont és a legkisebb neszre is kész volt visszavonulót fújni.
Visenya ezzel szemben - apróbb termete ellenére - sokkal nagyobb zajt csapott. Kész csoda volt a Vörös Toronyból képes volt lelepleződés nélkül idáig eljutni. Ami viszont hiányzott belőle az ügyesség terén, pótolta a vakmerőségével. A félelem helyett, csak a küldetéstudat lebegett a szeme előtt. Egyedül izzadó tenyere emlékeztette őt arra, hogy tilosban jár.
Amikor Aemond meglátta a közeledő fáklya fényét ijedtében rögtön elfújta a saját lámpását. Behúzódott egy oszlop mögé és úgy várta meg, hogy a kéretlen társasága elhaladjon mellette.
Visenya aprócska alakja hosszú árnyékot vetett a folyosó falára. Amikor Aemond felismerte benne unokahúgát félelme szimpla bosszúsággá szelídült.
Ez a bolond még a végén mindkettőnket lebuktat.
Elhatározta, hogy az okozott riadalmat kamatostól adja vissza neki. Kettejük barátsága ezzel a gyerekes civódással vette kezdetét.
Megvárta, hogy Visenya elsétáljon a rejtekhelye előtt és hangtalanul utána osont.
- Nem kéne itt lenned! - rivallt rá.
A látvány, hogy a - nyilvánvalóan fattyú és ezért mélyen megvetendő - unokahúga majd' kiugrott a bőréből gonosz mosolyt gördített az ajkára.
Visenya - miután rendezte az arcvonását és megnyugtatta kalapáló szívét - kész volt rázúdítani a haragját a csíny kivitelezőjére. Beleszúrta a fáklyát a döngölt földbe és csípőre tette a kezét.
- Ahogyan neked sem!
Aemond úgy meredt rá, mint azokra az idegesítő legyekre szokás, amiket hiába csapkod az ember, nem lehet elkergetni a roskadásig rakott lakoma asztal közeléből. Ez az aprócska jószág pedig már igencsak kezdett az agyára menni.
- Tünés innen, mielőtt az ügyetlenkedéseddel felkelted a sárkányőröket...
Visenya makacs természete nyílt titoknak számított a Vörös Erőd falai között. Ha valamit egyszer a fejébe vett, senki és semmi nem állhatott az útjába.
- Na még mit nem; nem megyek el innen saját sárkány nélkül...
Az ifjú herceg szemei összeszűkültek, ahogy belebámult unokahúga eltökéltséget sugárzó arcába. A kislány lila szemei - a fáklya fénykörében - ugyan olyan barnának tűntek, mint fattyú öccseié.
- Szóval ezért jöttél ide?
- Mintha te nem ugyan ezt forgatnád a fejedben...
Az alagút végén egy kifejlett sárkány üvöltése hangzott fel. Mindketten a hang irányába kapták a fejűket.
- A magadfajta pisisnek nem való egy ilyen bestia... - tekintetét továbbra sem volt hajlandó elfordítani a sötétbe burkolózó csarnokról, ahol a sárkányt sejtette. Elég időt pazarolt bosszantó unokahúgára; ideje volt szembenézni a végzetével.
Visenya viszont egészen máshogy gondolta a dolgot; a folyosó közepére futott és megvetette a lábát a döngölt földben.
Ha itt ma valaki sárkányt szerez, az én leszek, csikorgatta a fogait.
- Egy idősek vagyunk te nagyokos!
Hiába próbálta megkerülni őt, Visenya minden egyes alkalommal elé táncolt. A harmadik sikertelen próbálkozása után Aemond elmosolyodott. Szája félig cinikus, félig őszinte rándulását nem tudta hova tenni.
- Az lehet, de nem egy magasak...
Visenya gyorsabb volt nála az igaz, de amikor Aemond kezei megmarkolták a felkarját, nem volt mit tenni; amire feleszmélt, a hercegnő már egy nagy kupac sárkány gané közepén találta magát.
Miközben az ajkait pár - hölgyhöz nem igazán illő - keresetlen szó hagyta el, Aemond nem tudta tovább kordában tartani a nevetését.
A hangzavartól felriadt sárkányok üvöltésétől megremegett a föld is. A menekülés gondolata igencsak felértékelődött a fejében.
Talán ez mégsem az a nap lesz, amikor sárkányt szerzek magamnak gondolta csalódottan a herceg.
Ideje volt kereket oldani, mielőtt a sárkányőrök a nyomukra bukkannak. Elfordította a tekintetét kapálózó unokahúgától, ezzel pedig óriási baklövést követett el.
- Tudod, hogy tartja a mondás: - most a hercegnőn volt a vigyorgás sora. - Minél nagyobb, annál nagyobbat esik. - azzal vasmarokkal ráfogott a fiú alkarjára és berántotta maga mellé a trágyába.
Az őrök nem sokkal később, sárkányürülékben hemperegve leltek rájuk. Rögvest riasztották a szüleiket, akik nem kis döbbenettel fogadták a hírt, hogy a gyermekeik a bagoly órájában közös csatangolásra adták a fejüket.
A palota biztonságot nyújtó falai közé visszatérve mindkettőjüket orrfacsaró bűz lengte körül, ahogy - egyelőre sárkány nélkül, de egy új barátság magjait elhintve - szembenéztek a rájuk váró kiadós fejmosással.
