Törékeny;
De nem úgy, mint egy szál virág, amit holmi gyenge szélroham kedve szerint visz táncba;
Sokkal inkább egy futótűzzel töltött üvegcse, ami nem fél felperzselni a körülötte lévő világot.
Aemond Targeryen x oc!
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Visenya Velaryon sosem érzett még olyan tehetetlen dühöt, mint azután, hogy az édesanyja behívatta a lakosztályába és átnyújtotta neki Otto Hightower levelét.
A király régi-új segítőjének keze nyomát viselő levél szűkszavúan adta a tudtukra a történteket. Otto Hightower hórihorgas betűi hanyagul palástolt önelégültséget sugárzó szavakká álltak össze. "Szeretett királyunk nagylelkűsége és bölcsessége révén újfent az a megtiszteltetés ért, hogy segítőként önzetlen odaadással szolgálhatom a királyságot."
Önzetlen odaadással? A királyságot? Visenya szemöldöke minden egyes szó után egyre magasabbra kúszott.
"...Ezen nehéz terhek elvállalását azonban a kényszer szülte."
A következő mondatok elolvasása után másfajta döbbenet lett úrra rajta. Ez összeszorította a torkát és nedves pacákat ejtett a pergamen felületén.
Ser Harwinon és az atyján kívül egy tucat szolgáló is odaveszett a Harrenhalban tomboló tűzben, de az ő sorsuk Visenyát egy kicsit sem érdekelte. A torkára forrt szavakkal a saját szerettét gyászolta. Hogyan is érthetné meg bárki az ő fájdalmát, amikor fordított helyzetben ő sem volt képes rá korábban?
Visenya septákat pirongató pimaszsága és éles esze ellenére gyakorta esett a naivság csapdájába. Önhittségből vagy csupán gyermeki tudatlanságból fakadóan, úgy hitte tisztában van vele, hogy mit is jelent az a gyász.
Látta az édesanyja nosztalgikus mosolyában, amikor a nagyapja a király a néhai Aemma királyné vonásait vélte felfedezni az arcán és az apja szeme sarkában összegyűlő kósza könnycseppekben is, amelyek akkor jelentek meg, amikor felidézte, annak a barátjának az emlékét, akiről legifjabb fivére a nevét kapta.
Aztán első kézből megtapasztalta és minden a feje tetejére állt. Hirtelen a saját könnyei potyogtak és az ő tehetetlensége töltötte meg haraggal a mellkasát. Ő akart torka szakadtából kiabálni, hogy aztán térdre hullva fohászkodjon valamiféle csodáért.
Az anyjára nézett, de az asszony kitartóan kerülte a tekintetét; Rhaenyra Targaryen - bár tulajdon kivörösödött szemei elárulták őt - egy szót sem szólt hozzá. Az ő dolga lett volna, hogy megnyugtassa őt, de ezt a kötelességét csúnyán elmulasztotta teljesíteni; amikor végre megszólalt, csak az öccsei holléte felől érdeklődött és a lelkére kötötte, hogyha találkozik velük egyenesen ideirányítja őket.
Vajon nekik is csak szótlanul a kezükbe nyomja a levelet? Hogy aztán magukra maradjanak a fájdalommal? Nem, az nem lehet... Jace még mindig küszködik a betűkkel, Luke pedig még nem is tud olvasni.
Ha lett volna sárkánya minden bizonnyal felszállt volna a hátára és kirepül vele a világból... Az ő bölcsőjébe helyezett tojás viszont sose kelt ki, arra a sorsra kárhoztatva őt, hogy egy kalitkába zárt madár legyen, távol a legjobb barátjától, egy olyan helyen, amely talán sose lesz az otthona.
