Törékeny;
De nem úgy, mint egy szál virág, amit holmi gyenge szélroham kedve szerint visz táncba;
Sokkal inkább egy futótűzzel töltött üvegcse, ami nem fél felperzselni a körülötte lévő világot.
Aemond Targeryen x oc!
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
- Én miért nem forgathatok kardot, mint a testvéreim?
Visenya eközben sorban a harmadik nyílvesszőt állította bele a céltábla közepébe. Az íjászat már nem okozott kihívást a számára. Az igazat megvallva pokolian unatkozott, mégsem adta volna fel azokat a gyakorlásra szánt perceket, amiket Ser Harwin társaságában tölthetett el.
- Édesanyád nem tartja hölgyhöz illő elfoglaltságnak.
- Az íjászatot és a lovaglást már engedélyezte, mért pont itt húzta meg a határt?
A hangja tisztán csengett, mégsem hiányzott belőle az a durcás felhang, amit kifejezetten az ilyen igazságtalannak vélt helyzetek elpanaszolására tartogatott.
Ser Harwin csak a fejét csóválta, de az arcáról mégsem hiányozhatott a halovány már-már apáskodónak mondható mosoly.
- Visenya Velaryon az örökké telhetetlen hercegnő.
- Olyan lehetnék a névrokonom! - Letámasztotta az íját és felkapott egy gyakorlókardot, hogy aztán a fegyver tompa éle megcsillanhasson a kora délutáni napsütésben. - A Sötét Nővért forgatnám és rettegne tőlem mind a hét királyság.
- Ahhoz szerintem Daemon bácsikádnak is lenne egy-két szava.
Lebiggyesztette az ajkait; a kijelentés úgy hatott rá, mint egy dézsa jeges víz.
- Minden jó dolgot elhappoltak előlem.
- Légy türelemmel hercegnő, - válaszolta, mire Visenya grimaszolni kezdett, a türelem pont nem tartozott az erényei közé - Édesanyád szíve lehet, hogy meglágyul idővel.
A kislány lila szemei megvillantak, mint mindig, amikor egy új merész ötlet furakodott be az elméjébe.
- Te beszélhetnél vele, rád biztosan hallgatna...
- Nem hiszem, hogy az én tisztem lenne... - kezdett bele, Visenya azonban hajthatatlan volt. Pontosan tudta, hogy a férfi nem tud nemet mondani neki, ezzel pedig kíméletlenül vissza is élt.
- Kérlek...
Az ellenállás - most is mint mindig - hiábavalónak bizonyult. Ser Harwin beadta a derekát.
- Meglátom, hogy mit tehetek.
- Köszönöm!
Visenya örömében átölelte a lovag derekát. A férfi először ledermedt, de amikor realizálta, hogy csak maguk vannak az udvaron, viszonozta a gesztust.
Az ehhez hasonló lopott pillanatokért megérte kitennie magát a fájdalomnak, hogy végig nézze ahogyan a gyermekei egy másik férfi nevét viselve cseperednek naggyá.
Ser Harwin feltételezése azonban nem állta meg a helyét. No nem a Velaryon gyerekeket illetően; ők - az úton lévő negyedikkel egyetemben - mind egy szálig az övéi voltak, ehhez kétség sem fért. Az előbbi jelenetnek viszont két szemtanúja is akadt.
Az első Larys volt, akibe finoman szólva nem sok testvéri szeretet szorult. Számító szemeiben mindannyian bábuk voltak, akinek titkait - a megfelelő ellenszolgáltatásért cserébe - áruba bocsátotta.
Aemond - aki szintén végig nézte az ölelést - már negyedórája az árkádok alatt várta a barátja befejezze a gyakorlást. Az ő bajvívás órája csak kerek két múlva kezdődött, így Visenyának és neki volt ideje a varsafa tövében elfogyasztani az uzsonnájukat.
El kellett ismernie, hogy Visenya ügyesen bánt az íjjal, az igazi irigységet mégsem a hercegnő tudása váltották ki belőle. Aemond herceg titkon azt kívánta, hogy bárcsak az ő atyja is ennyi szeretetet mutatna az irányába.
- Na gyerünk, A gyakorló bábuk nem lövik ki a saját szemüket - azzal Ser Harwin a rá szegeződő kíváncsi szempárokról mit sem sejtve a céltáblák helyett a gyakorló bábuk felé terelte a lányát.
Visenya széles mosolya bearanyozta a napját. Elhatározta, hogy már ma éjszaka megkéri Rhaenyrát, ha pedig szerelme igent mond, másnap reggel az első útja a vas utcájába vezet majd, hogy egy a méreteihez illő ajándékot kovácsoltasson a hercegnőnek.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Visenya sötét és Aemond hófehér fürtjei úgy keveredtek össze egymással, mint két egymásba torkolló folyó. A két gyermek a varsafa árnyékából irigy tekintettel bámulta az égboltot. Helaena és Aegon -, akiknek a sárkányai már elég nagyoknak bizonyultak hozzá, hogy elbírják a lovasaikat - az uralmuk alá hajtották az eget.
- Én Vhagart akarom... - suttogta maga elé Visenya. Ha a hetek nem is, talán a régi istenek a varsafán át meghallgatják végre a kérését.
- Ő a nénikéd Laena úrnő sárkánya.
Aemond -, aki láthatóan mélyen elmerült a saját képzeletében - csak úgy mellékesen vette oda neki ezeket a szavakat.
- Muszáj ilyen hangulat gyilkosnak lenned? - szúrós pillantást vetett a balján fekvő fiúra, - Különben is az a sárkány engem illetett volna. Az első lovasa nevét viselem és belőlem is királynő lesz egy napom...
- Én bármilyen sárkánynak örülnék... - Aemond megeresztett felé egy halvány mosolyt, és lehunyta a szemét, mintha már most az arcában érezné a süvítő menetszelet - Lehet kicsi vagy nagy, a hátán elrepülnék innen jó messzire.
Visenya összevonta a szemöldökét. Már majd' két esztendeje tengették együtt a mindennapjaikat, de erről a tervéről még sosem hallotta őt beszélni.
- Képes lennél itt hagyni Királyvárat?
- Mi okom lenne itt maradni? - megrántotta a vállát és ülő helyzetbe tornázta magát, Visenya pedig követte a példáját. A délutáni napsütésben a herceg sápadt bőrén csak úgy virítottak a szeplők. - Senkinek se tűnne fel, hogy elmentem.
- Ez nem igaz.
Hiába csóválta a fejét, Aemond hajthatatlan volt. Ha a valyr vonásokat leszámítjuk, ők ketten olyanok voltak, mint két tojás; mindkettő makacs, mint az öszvér.
- Egy másodszülött fiú senkinek se hiányozna.
- Hát nekem igen!
Megelégelte a dolgot és Aemond kézfejére csúsztatta a tenyerét. A herceg először a lány ellentmondást nem tűrő arcára, majd összekulcsolt ujjaikra meredt, de a kezét nem húzta el.
- Akkor szökjünk el együtt.
Most Visenyán volt a megdöbbenés sora. Fogalma sem volt róla, hogy az ő mindig kimért Aemondjából mi is hozhatta elő ezeket a meggondolatlan szavakat.
Az elmotyogott gondolat viszont egyúttal meg is mosolyogtatta őt. Ők ketten a világ ellen és jaj annak, akik az útjukba állnak...
- Talán egy nap mi ketten felfedezhetnénk a régi Valyria romjait.... - válaszolta, ajkain pedig egy aprócska mosoly árnyéka terült szét. - De csak ha már van saját sárkányunk.
