Novella hotel

08. szoba: Döntések

Kinyújtom a kezem. Minden fehér körülöttem. Havazik. Szédítő. Nincs út, amin járhatnék. Még nem taposták ki nekem. Legalább valami jelzés lehetne valahol, hogy tudjam, van élet a közelben. Szorongás fog el, szédülni kezdek a világosságtól, ami körbevesz. Hiányoznak a színek, amik alapján meg tudnám állapítani, mi jó és mi rossz, merre van otthonom, merre tartok.. Legalább a csillagos eget láthatnám!

De nem... Az ég is fehér, a horizont is, a föld is és kezdi ellepni a cipőmet a szállingózó hó. Kétségbeesetten forgolódok, nem tudva, hogy merre nézek, milyen irányba állok.

Nincs időm erre, az idő repül, az események nem várnak meg, az emberek magamra hagynak, ha nem találom meg őket egyhamar. Az álmaim... Mik voltak az álmaim? Merre kereshetném őket, hogy újra tisztán lássam a jövőt, hogy ne féljek az ismeretlentől? Valamerre sürgősen el kell indulnom.

Rendben, nem számít semmit, elindulok előre, aztán majd jutok valahova, de ki nem állhatom ezt a tétlenséget. Elemelkedik a földről a lábam, aztán egy kicsivel előrébb újra a hóba ágyazza magát. Közvetlen mellettem, alig húsz centire a sajátomtól pedig megjelenik egy gazdátlan lábnyom. Felbátorodva megteszek még egy pár lépést és közben figyelem, ahogyan duplázódnak a nyomok.

Biztonság érzet tölt el, bár még mindig nem tudom, merre tartok, vagy melyik a jó irány, még mindig nem látom távoli álmaimat, mégis bátran futásnak merek eredni, a szememmel végig követve a magam mögött hagyott kitaposott út párját.

Egy idő után már nem is céltalanul galoppozok, hanem követni kezdem a nyomokat, amik gyorsan átveszik az irányítást. Tudatosan közeledek valami felé, amiről még azt hiszem, messze van, mégis egy pillanat múlva, a fehér lapra, amin eddig szeltem a kilométereket, festéket csepegtetnek, minek hatására egy ismerős, napsütéses hintánál találom magam.

Körülötte még mindig minden vakító fehér, kivéve azt a pár fűcsomót, ami a sötétzöld váz körül helyezkedik el, tökéletlenül, annak rendje és módja szerint. A hinta lábain rozsda foltok díszelegnek, pont ahogyan  emlékeztem rá, mikor beleülök, pedig rákezd arra a másnak fülsiketítő dalra, ami engem most mindennél jobban megnyugtat... Pont amilyenre emlékszem.

Míg én magasra repülök és átélem gyermekkorom élményeit, a titokzatos lábnyomok megállnak mellettem, s ugyan nem mozdulnak, a hinta párja is lassan ingázni kezd, egyre magasabbra törve. Emlékeimből felidézem a személyeket, akikkel eddig itt hintáztam. Különleges most még egyszer itt lenni velük.

Örömkönnyek gyűlnek a szememben, mikor kiugrok a himbálózó tákolmányból, ami most erre a pár percre otthont és biztonságot adott. Ebben a pillanatban érzem meg, hogy milyen magányos voltam a hintázó társaim nélkül, s a boldogság sós cseppjei szívfájdalomba futnak át. Hiányoznak...

A láthatatlan személy közel sétál hozzám és egy meleg szellő képében letörli a könnyeim, magához ölel és ezzel elkezdi begyógyítani rajtam a lyukat, amit barátaim töltöttek be az előtt. Tovább baktatunk, kéz a kézben, keresve a kiutat a hóból, ami azóta ellepte a hintát is.

Vissza akarok menni, hátha sikerülne legalább egy pár szót váltanom rég nem látott, szeretett barátaim átlátszó szellemével, de már nem tudom, honnan jöttünk.

Valami hirtelen indulat folyik végig ereimen, a következő pillanatban pedig kitépem a kezeim a szorításból, ami stabilan tartott és keresni kezdem a vissza utat. Ha magukat, a személyeket nem is találom meg, legalább hadd hintázzak nyugalomban az életem végezetéig. Hadd tartsak meg valamit a múltból, egy tárgyat, mi megannyi vidám és szívszorongató emléket hordoz. Biztos vagyok benne, hogy emlékszik, mikor együtt énekeltünk, nevettünk, esetleg mikor könnyeimmel áztattam alatta a földet.

Akár egy őrült, rohanok végig a papírlapon, nyomát sem találva annak a kedves hintának, ami most sokadjára is otthonomat nyújthatná.

Aztán hirtelen ott terem a semmiből, megpillantom a távolban. Olyan picike... Nagyon messze van, de nem adhatom fel. Az az egyetlen hely, ahol magam lehetek, nem hagyhatom egyedül, s ő sem hagyhat engem. De a távolság csak nem csökken. Mi ez? Talán délibábot látok? Annyira szeretném, hogy ott legyen, hogy odaképzelem?

Kezdek fáradni. Kinyújtom a kezem. Már biztos közel vagyok hozzá. Akaratom ellenére csukódni kezdenek a szemeim. Nem tudom kontrollálni őket. Még nem aludhatok, még nem adhatom fel. Már itt van előttem a hinta! Már csak tizenöt méter... Már csak... Már csak...

Erőtlenül esek össze a hóban, de a kezemet még így is előre nyújtom. Ha csak tíz centivel közelebb tudtam volna kerülni, most a hinta egyik lábát foghatnám és átjárhatna a boldogság. Ebből a távolságból csak a magányt érzem, ami a hiánnyából ered. Csak ezt tudja sugározni felém.

Egyedül maradtam. Minden fehér körülöttem. Havazik. Szédítő. Nincs erőm, hogy felkeljek. Nincs aki felsegítsen. Legalább valami korlát lehetne mellettem, hogy rátámaszkodhassak. Szorongás fog el, szédülni kezdek a világosságtól, ami körbevesz. Magányos vagyok.

Egy meleg szellő férkőzik a kinyújtott kezem ujjai közé, megszorítja és felemel. A hintát egy áthatolhatatlan, átlátszó fal választja el tőlem. Nem térhetek vissza többé a múltba.

Gyász könnyei potyognak a földre, meredten állok a láthatatlan fal előtt, zaklatottan szipogok és próbálom a gondolataimmal kilyukasztani a gátat, ami elválaszt ettől a kedves helytől.

A meleg szellő a kezemet szorongatja és békéssé varázsolja a légkört, amíg végre kész vagyok továbblépni.

________________
Edit: Oké, szóval ezt nagyon random írtam, mert este volt, vagy háromnegyed 11 vagy később, mikor elkezdtem és éjfél után fejeztem be, de közben már kb nem voltam magamnál, szóval csak most (másnap reggel) tudtam még egyszer átolvasni, meg megérteni, hogy mit is írtam félálomban, és nem tudom, hogy mit gondoljak róla.. Szóvall ha akárkinek van valami hozzáfűzni valója, vagy megjegyzése, vagy kritikája vagy akármi, akkor bombázzatok le vele, mert erre most nem vagyok büszke, meg nem is szégyellem, abszolút semmi érzésem nincs vele kapcsolatban, de szeretném, hogy legyen..
(És ezt ilyen hosszan kellett leírni)
Köszönöm szépen a figyelmet és további szép napot mindenkinek! ʚ♡ɞ(ू•ᴗ•ू❁)