Vadak (Gator család 1)

38

Róbert Gatort egy szigorúan őrzött börtönbe zárták. Egy szobába vitték minket, aminek az egyik felén egy üveg plexi volt. A szobában volt még egy asztal két székkel, de nem foglalkoztunk velük. Engem a plexi túloldalán ülő aligátor érdekelt.

-Drága unokám! Örülök, hogy látlak.

Egy kedves kis bácsinak tűnt, ahogy ott ült a székben, de nagyon jól tudtam, hogy nem az.

-Sajnálatos módon nem tudom viszonozni a viszont látást. És nem ezért vagyok itt, hogy elméjítsük a nagyapa-unoka kapcsolatot. Kérdezni akarok.

Kíváncsian csillogott a szeme, miközben előre dőlt.

-Mond csak gyermekem.

-Mit csináltatok belőlem? Az orvosi adatok szerint nem kevert vérű vagyok, hanem valami más.

-Így van, te egy sokkal csodálatosan lény vagy. A világ leghatalmasabb lényévé tettelek!

-Mit tettél vele?!

Nic dühösen rácsapott a plexire, ami csak berezgett, de nem tört be.

-Előhoztam a családom ősi örökségét.

Csendben figyeltük az öreget, hogy folytassa.

-Régen éltek olyan lények, akiket már csak a könyvekből ismerhetünk, azokat is csak néhányan. Egy csodálatos lénytől származunk, ami képes volt repülni és tüzet fújni, de idővel mint minden a környezeti hatások átalakították. Eltüntek a szárnyak és a tűzfújó képesség. Földönfutóvá vált és a vízben lelt örömet.

Tudtam, hogy milyen lényről beszél, de ez lehetetlen.

-Nem vagyok sárkány, talán hasonlítok rá, de nem vagyok az. Nincsenek szárnyaim és nem tudok tüzet okádni.

Robert Gator vicsorogva vigyorgott.

-Nem minden sárkánynak kell szárny, hogy repülni tudjon és nem kell feltétlenül tüzet okádnod. Te nem ezzel a képességgel születtél, hanem kopoltyúval. Te egy vízi sárkány vagy.

-Szóval az egész erre ment ki. Vártad a legmegfelelőbb alkalmat, amikor gyenge és védtelen vagyok és azzal az átkozott szerződéssel becsalogathas a kisérleteidbe.

-Ohh, ugyan kedvesem ne játszd most az átverted. Tudtad jól, hogy mi lesz a vége.

-Igaz, de egy szóval se mondtad, hogy kísérleti nyúl leszek

Elfordultam a tükörtől. Megfogtam Nic kezét és magammal húzvaaz ajtóhoz mentem.

-Soha többé nem fogunk találkozni. Ég veled papa.

Nem hallgattam meg, hogy mit mond és látni sem akartam. Az életem ezt a szakaszát örökre lezártam. Fáradtan ültem be az autóba. Csak aludni akartam és elfelejteni, hogy valaha is volt nagyapám. Niccel elhagytuk a börtön parkolóját és haza felé vettük az irányt, de megdöbbenésemre a kertvárosba kötöttünk ki egy kedves kis ház előtt.

-Hol vagyunk Nic?

De Nic nem válaszolt, helyette kiszállt, megkerülte az autót és kisegített a kocsiból.

-Gyere.

Körbevezetett a hatalmas kertben, majd a házban. Imádtam minden centimétert.

-Mégis miért vagyunk itt? Ne érts félre imádom, de...

-Megvettem.

-Hogy mit csináltál?!

Nic nevetve nyúlt a zsebébe felmutatva a kulcsokat, amit nekem nyújtott. A fényesen csillogó fény darabot a kezembe vettem és csodálni kezdtem. Nic kihasználva figyelmetlenségemet letérdelt és mire ránéztm, már a kezében volt egy nyitott fekete doboz amiben egy gyönyörű gyűrű volt.

-Lora Gator, te csodálatos nőszemély, születendő gyermekem anyja és életem társa. Hozzám jössz feleségül?

A világom fenekestül felfordult, amikor ő megjelent a könyvtárban, amikor megjelent az életembe. Voltam boldog, szomorú, féltékeny, dühös és még sorolhatnám, hogy milyen érzéseket éreztem az eddig eltöltött közös időkben, de azt tudom, hogy akarok még belőle, sokkal többet és sok mást is. Szóval a válaszom egyértelmű.

-Igen.