Vadak (Gator család 1)

32

Nic

Amikor magamhoz tértem hangokat hallottam. Kitöröltem az izzadságot a szememből és körbenéztem. Mindenki a földön térdelt, meghunyászkodva, egy lény előtt. Gyönyörű algazöld bőre és bordó sörénye volt. Nehézkesen talpra álltam. Sajnos nem segített, hogy két golyót kaptam ugyanabba a karomba. A lény Cat előtt állt, aki sírt félelmében, majd a két méter magas vad hátrálni kezdett. A szaga ismerős volt, de nem tudtam sehová se tenni, de aztán megfordult és végül minden a helyére került. Nem kellett tovább agyalnom, hogy ki is ő. A szemeiben rettegést láttam, amitől csak még nagyobb fájdalmam lett. Kúszva, de elé mentem és a lábához dörgöltem a fejem. Meleg leheletét éreztem a nyakamon, forró nyelvét meg a sebeimen. A fájdalmam enyhült, de annyira nem hogy négy lábra álljak. Mozgolódásba kezdtek a körülöttünk lévők, de nem törődtünk velük. Egymás szemeibe bámultunk, amikben annyi érzelem és ki nem mondott dolgok voltak, hogy teljesen lefoglaltak bennünket.

-Nic, Lora mennünk kell!

Sam hangos hangjára elkaptam a fejem és a többiekre néztem, akik készen álltak az indulásra. Megpróbáltam felállni, de összecsuklottam. Lora alám mászott és felkapott a hátára. Ami ezek után történt összemosódott, valószínüleg a vérveszteség miatt. A furgonba tértem magamhoz. Lora szorosan hozzám bújva feküdt, míg a többiek távolról figyeltek minket, legalább is amennyire lehetett. Az ajtó ekkor kinyílt és az esti erdő illat megcsapta az orromat. Már is megérkeztünk volna? Lora anyja mászott ki elsőnek, segített a többieknek, majd ránk nézett és várt.

-Kitudtok jönni?

Én mozdultam meg elsőnek. Bár a fejem kótyagos volt és a karom is zsibbadtak, mégis volt bennem annyi, hogy felállva kiugorjak a csomagtartóból. Fájdalmas átváltozás után a sötét furgonba néztem, ahol sötét szempárok néztek.

-Gyere Lora.

Lora lelapulva figyelt.

-Most már minden rendben van.

Benyúltam a furgonba, kezemet tartva felé.

-Bízz bennem.

Karmai megcsikordultak a fém talaj alatt, ahogy lábra állt és elindult felém. A fejét bele dörgölte a tenyerembe. Elhátráltam, hogy legyen helye kiugrani. Teste hangos puffanással ért földet. Fejét a csillagos ég felé fordította. Orrlyukai kitágultak, ahogy az esti levegőt szívta magába. Berregő hangra kizökkentem Lora bámulásából és a hang felé néztem. Két aligátor közeledett. Lora is érzékelte őket, mert egyből feléjük fordult. Lora apja és legkisebb húga szétvált, helyett adva a náluk nagyobb hüllőnek. Amint áthaladt sebességet váltott. Futva próbáltunk utána eredni, de idővel lemaradtunk. Túl gyors volt hozzánk képest. Még láttuk, ahogy a tóhoz érve besétál a vízbe és alámerül. Nem törődve a hideg vízzel térdig belegázoltam és kerestem a vízbe. Sam és Samantha még mindig állati alakjukba voltak és sokkal könnyebben igazodtak ki a vízben. Ahogy Lora ők is alámerültek a vízbe. A csend fojtogató volt.

-Gyere ki Nic!

Apám hangjára megfordultam, de nem mozdultam.

-Nem hagyhatom itt.

-Nem tehetsz a vízben semmit, ezt neked is tudnod kellene. Gyere ki, öltöz át és várd meg, hogy mit mondanak az aligátorok.

Tudtam, hogy igaza van. Persze, hogy igaza van! De az ösztöneim szétrobbantak bennem, hogy bebizonyitsák, hogy bármire képes vagyok a páromért. Nehéz léptekkel sétáltam ki a vízből. Az esti hideg széltől vacogtak a fogaim, de nem törődtem velük. Elvettem az száraz ruhákat amit anyám adott. Gyorsan átvettem őket és leültem a vízparthoz, hogy én legyek az első aki kitudja kérdezni őket. A fejem kótyagos volt és a szemeimet is nehezen tudtam nyitva tartani.