Ritter és az ezüsterdő kutyái

A válogatás

A Nap felért az ég tetejére. A Karomhegy három csúcsa közül a középsőn, az egyik sziklaszirt szélén egy németjuhász figyelt. Ugyanolyan fajtájú volt, mint Ritter, csak idősebb. Mozdulatlanul állt és figyelte a körülötte lévő levegő mozgását. Érezte, ahogy a szél végigsimítja a bundáját. Egy hideg fuvallat követte a simogató szelet. Egy husky jelent meg mögötte. Jöttére a németjuhász hátrafordult, és megszólalt. Hangja mély volt és búskomor.
-Tehát igaz?
-Igen, Uram. Sajnálom, de így van. A felesége eltávozott közülünk. –jött a válasz a huskytól.
-A fiam jól van? –kérdezte a németjuhász nagyúr könnyeivel küszködve.
-Igen, Jäger. Sammyvel van. Mi a parancsod, Uram?
-Szimatolj tovább behatolók ellen a déli határ mentén.
-Igen. –mondta a husky, és mint a villám elcikázott a szirtről, mintha sosem lett volna ott.
-Jägeeeer!!!! –kiáltott egy ismerős hang. Sammy közeledett a távolból, mellette Ritter futott. Kétoldalról a német vizsla fivérek követték őket. Leghátul Bátor és a macskák követe zárta a csapatot. Amint odaértek hozzá mindenki körbeugrálta a vezért, kivéve Ritter, aki bátortalanul bámulta az édesapját, akit akkor látott először életében. Jäger is kiszúrta őt, elcsitította többi testvérét és a fiához fordult.
-Isten hozott az Otthonban, fiam.
Ritter pár pillanatig habozott, majd az apjának ugrott, a kedvesebb értelemben.
-Apa! Apa! Apa! El se hiszem, hogy látlak, és itt vagyok! Annyira boldog vagyok!
-Én is örülök, hogy itt vagy...bár anyád is megérhette volna. –mondta búsan.
-Anya akaratát épp most teljesítettem. –próbált enyhíteni Ritter a fájdalmas gondolaton. –Ő azt akarta, hogy jöjjek el hozzád. Hát itt vagyok.
Jäger a többiekhez fordult.
-Bátor! Sammy! Köszönöm nektek, amit értünk tettetek.
- Semmiség, Jäger. –válaszolta Sammy.
- Felség. –mondta Bátor és meghajolt vezére előtt.
- Elnézést. Végre figyelne rám is valaki? –integetett a mancsával a macska, aki a nagy örömtánc közepette a háttérbe szorult.
-A macskák követe. –dörmögött Jäger és fenyegetően közelített a himalájai cicához, aki meglepődött. –Mi dolgod van itt, egérfaló?
- Diplomáciai küldetésben vagyok, tisztelt uram. –jött a válasz. –A segítségére lenne szükségem.

Jäger gondolkodott, majd az előbbi ingerültsége eltűnt.
- Ebben az esetben, kövessen...követ úr. –mondta nevetve, majd megindult a szirtről lefelé egy barlang irányába.
-Ő az apukám. –büszkélkedett útközben a macskának Ritter.
- Nagyszerű... - mondta a macska sértődötten.
A barlanghoz érve egyre több kutyát láttak. Mindenféle testvér pihent, játszott, evett Ritter körül. Mindegyiknek kellemes volt az illata és az aurája, tetszettek a kiskutyának, még ha új illatok is voltak. A macska félve követte a nagytermetű németjuhász királyt. A barlang bejáratához érve Jäger megszólította az egyik ott fekvő kutyát.
- Bellatrix!
- Igen, felség.

-Mindenkinek hozz egy nyulat, a követ úrnak –A macskára mutatott mellső mancsával –egy halat.
- Rendben, felség. –válaszolt a golden retriver hölgy és sietve elment.

„-Wow!" –csodálkozott Ritter. Nem gondolta, hogy az édesapjának ekkora hatalma van. Nézte, ahogy a barlangba betérve minden útjukba kerülő kutya felállt, majd meghajolt és ugatva üdvözölte az apját.

A barlang egyik termébe értek, aminek közepén egy kő állt, amire rászűrődött a fény fentről, egy tágas résből. Szép látványt nyújtott. A vezér megkérte a jelenlevőket, hogy állják körbe a követ, mert az ősi szokásokat be kell tartani és csak akkor kezdődhet meg az igazi tanácskozás. Jäger szólította a macskát, hogy beszéljen először.
- Tisztelt Uram! –tekintett Jäger szemébe. –Hadd adjam át személyesen Leónak, a macskák királyának üdvözletét. Nagy kéréssel fordulunk Önhöz és az Ezüsterdő kutyáihoz.
- Hallgatlak. –válaszolt nyugodtan Jäger.
- Valami titokzatos erő, valami titokzatos gonosz pusztítja a macskák nemzetségét. Valami, ami túlmutat Dörgő, a komondor és Ralf, a dobberman gonosz hatalmán. A macskák világát a teljes pusztulás fenyegeti. Ezért küldött Leó uram magáért, mert a kutyák nemzetsége mindig is erős és hatalmas volt a mi szemünkben. Arra kérem most Önt, segítsen nekünk testvéreivel együtt, hogy megleljük ezt a titokzatos gonosz erőt, ami elpusztít minket.
- Értem. Sajnálom, ami a fajtájával történik... - mondta Jäger és a mellette lévő társaira, Sammyre, Bátorra és Ritterre tekintett. –és teljes mértékben számíthat...
A macskának felcsillant a szeme.
- A segítségünkre. –érkezett meg a várva várt válasz. –De... - tette hozzá. - Egy kicsit várnia kell, követ úr. Az évnek ebben a szakában avatjuk fel az ifjakat. A fiammal megismerkedett. Most már gondolom sejti, miért küldtem érte a legjobbakat.
- Igen, de minden pillanatban vége lehet az általam ismert családnak. Nem lehetne, hogy most rögtön induljunk?
- Nem tehetem. Az ön által említett ellenséggel is számolnunk kell. Dörgő és Ralf már régóta a helyemre pályázik. Egy fiatal kutyákból álló csapat élére állítom Bátort, hű barátomat és testvéremet, és így segítünk Önökön.
Sammy lehajtotta a fejét. Bátor oldalba lökte.
- Ne aggódj, Sam. Leszel te még olyan veterán, mint én.
- Köszi, Bátor. –derült fel rögtön a dalmatafiú.
- Az ifjak beavatása...évnek ebben a szakában? –gondolkodott hangosan Ritter.
- Fiam. Számítok rád a válogatáson. Van egy napod addig, hogy lepihenj és felkészülj.
- Azt sem tudta eddig, hogy mi a hegy és az Otthon! Ezt nem gondolhatod komolyan, Uram?! –fortyant fel Sammy.
- Úgy hallottam, melletted tanult egyet és mást. Nagyra nőttél a szememben az utóbbi időben, Sam. –reagált Jäger az indulatos dalmatának.
- Tanult...igaz. Nem érzem úgy, hogy készen áll arra, hogy ki menjen a nagyvilágba.
- Ezt neki kell éreznie, Sammy. –dörmögte Bátor.
Sammy hirtelen kis orr döncölését érezte a lábainál. A kiskutya jött oda hozzá, akivel a kalandokat átélte. Ritter rámosolygott.
- Nem lesz semmi baj, Sammy. –mondta és kacsintott.
A tanácskozás ezután arról szólt, hogy a kutya kutyának támadt és hogy veszett oda a perzsaagár lány, és hogy menekültek meg hőseink a veszély elöl. Ezek nem voltak túl vidám témák. Ritter ki is ment a szirtre levegőzni, mielőtt elkezdődne számára az igazi első megmérettetés. Próbálta kizárni a rossz és szomorú gondolatokat a fejéből, érezte a hegyen fújó erős szelet, az Otthon kutyaillatát. Elnézett a távolba, ahol korábbi otthona terült el. A vadon.
- Hazaértem. Biztonságban vagyok. Készen állok egy újabb kalandra. –mondta, csak úgy magának és nagy büszkén az égbe vonyított. Hangja megtöltötte a levegőt. Mindenki, aki az Otthonban volt, felkapta a fejét és csodálkozva nézték az új lángot, aki megjelent a kutyák között.