Ritter és az ezüsterdő kutyái

A nagy ellentámadás

A rettenetes teremtmények gyűrűjében a hős csapat a legrosszabbra készült fel. Ahogy közelebb értek hozzájuk, szemügyre tudták venni a lényeket.

Vastag véráztatta bundájuk volt, szemük állandó vörös lángban égett, fogukon rászáradt vér. Rothadás szaga vette körül őket. Nagyméretű karmaikkal vadul kotorták maguk előtt a földet. Csak morogtak és hörögtek, ahogy egyre közelebb értek hőseinkhez.
- Vigyázzatok! Lehet, hogy mérges a harapásuk! –hívta fel mindenki figyelmét Silver parancsnok.
- Mik lehetnek ezek? –kérdezte ijedten Sammy remegő lábakkal.
- A kis mókusanyó szerint a démonpatkányok. Mindent megölnek, ami az útjukba kerül. –jött a válasz Rittertől.
- Remek, szóval egy halom koszos patkány. –jelentette ki Sebes undorral a hangjában.

- Meghaltok!!!! –kiáltott az egyik démonpatkány.
- Halál! Vér! Gyilkolás! –visítottak fel a társai.

Ritter kihúzta magát és fellobbantotta az auráját. A patkányok erre megtorpantak.
- Na, mi van? Most ti fogtok meghalni, srácok! Végetek! –vonyította, majd neki rontott a patkány seregnek.

A többi kutya erre szintén harcba szállt az ellenségekkel. A démonpatkányokat meglepte a hirtelen ellenálló kis csapat, mivel eddig mindenki áldozat volt számukra, mintsem akadály. GD, Sebes és Silver sorra győzte le a vad állatokat, de azok mindig felkeltek. Ritter is vadult támadta a szörnyeket, de azok nem hagytak fel a rohammal. Sammy a harc kereszttüzében állt Pearl úrral. Mindketten nagyon féltek. Hirtelen egy démonpatkány kiválasztotta őt ellenfelének és erősen beleharapott Sammy lábába. A fájdalmas nyüszítésre mindenki felfigyelt, különösen Ritter. A démonpatkányok vérszomjasan nekiestek Sammynek, és jól összeharapdálták a testét.
- Sammy! Megyek! Vá... -mondta volna, de 4-5 démonpatkány ugrott rá és a földre teperte.

- Sammy! Pearl úr! Jaj! –kiáltozott Sebes, majd egy erőteljes karomcsapástól a földre került.
„- Ezek kivégeznek minket, ha nem tesz valaki gyorsan valamit." –gondolta Silver, amikor látta hogy GD-t is földre teperték a borzasztó teremtmények.
- Halál! Tépjétek szét őket! –vinnyogott az egyik démonpatkány társaira, akik a hősöket leszorították a földre.
Ritter megpróbált minden erejével szabadulni, de hatalmas karmok ólomsúlyokként nehezedtek rá. Egyre jobban kétségbe esett, ahogy látta a szépséges Sebest kínlódni, látta a fájdalomtól összeeső Sammy-t, és ahogy végül GD-t és Silvert is leterítik ezek a szörnyek. Felfigyelt az egyetlen csapattagra, aki nem volt még a földön.
- Menjetek innen! Jaj, nekem! Nyaú!!! –jajveszékelt Pearl úr ahogy egyre jobban közeledett felé a patkányhorda többi tagja.

Ritter testét hatalmas erő hatotta át. Meg akarta menteni a barátait, testvéreit, de legjobban Pearl urat, akit egyik legjobb barátjának tekintett. Beszívta az orrán levegőt, majd minden erejét összeszedve, hatalmas vonyított.
- Vaúúúúúúúúúúúúúúúúúúúú!!! –terjedt szét a hang az erdőben. A fenyőfák is megrezzentek, mintha a kiskutya hangját ők is megértették volna. A patkányok mozdulatlanná dermedtek az erős hangtól, majd elkezdtek szép lassan kidőlni.

A foglyul esett társak kiszabadultak, Sebes a ráesett patkánytestek alól bújt elő. GD –vel és Silverrel együtt gyorsan odafutott Ritterhez, aki nem értette mi történt.
- Szép megoldás volt, fiatalúr. –mondta elismerően Silver.
- Kutyához méltó erődemonstráció. –tette hozzá a skótjuhász.
- Köszönöm, megmentettél, Ritter. –mondta boldogan Sebes.
- Igazán nincs mit, de miért estek össze a hangomtól ezek a szörnyek? –kérdezte Ritter.

-A hanghullámok keltette különleges erő miatt. A hatalmas üvöltéseddel terítetted le őket. –magyarázta Silver.
- Meghaltak? – kérdezett ismét Ritter miközben böködte a földön mozdulatlanul fekvő démonpatkányt.