Ritter és az ezüsterdő kutyái

A hazatérés

Az Otthonban már késő délután volt. A Mennyek szirtjén Jäger állt Sebes és Olivia társaságában. Figyelték a horizontot nyugat felé. Sebes mindenről beszámolt, ami az ellenség erődjének megtámadásáig történt. Nem tudhatták sikerült-e valamit elérnie a harcosoknak, hol lehet Ritter? Hol lehet Bátor? Sajnos semmi hírforrásuk nem volt, hogy ezt igazolják.

-Istenem, csak ne essen bajuk! –fakadt ki Sebes.
-Ritter velük van. Nem lesz semmi baj, Sebes kisasszony. –mondta Olivia.
Jäger nem szólt semmit, csak a távolba tekintett. Hirtelen kutyaugatás ütötte meg a fülüket. A távolban feltűnt Sammy, GD és Silver, mögöttük a németvizsla testvérek. Aztán az öreg kuvasz, Bátor. Sebes ekkor megijedt. Sehol nem látta Rittert és Donnert. Végül aztán csak előkerült a két németjuhász kölyök. Egymásnak vakkantva versenyeztek, ki a gyorsabb.
Sebes örömkönnyek között eléjük rohant. A kiszáradt fánál találkozott szembe a csapattal.
-Ritter!!! –kiáltotta örömében.
-Sebes!!! –kiáltotta vissza Ritter.
Apró puszikat nyaltak egymás arcára, majd Sebes ment üdvözölni a többieket, hogy ne tűnjön úgy, mintha csak Ritter miatt szaladt volna le. Egyedül Donner vette észre, hogy Ritter a nagy kedvenc már megint. Morgósan köszöntötte Sebest.
-Mi újság itthon, Sebes? –kérdezte tőle Bátor.

-Minden rendben. Csendes az Otthon. –jött a vidám válasz.
-Hahó! –kiáltotta egy ismerős hang. Az otthon irányából Pufi bukdácsolt le hozzájuk. –Kinek kell orvosság? Rögtön meggyógyítalak titeket. Ritter? Donner? Silver parancsnok? Bátor mester?
-Köszönjük, Pufi. Azt hiszem mindegyikőnkre ráfér egy kis gyógynyalogatás, de el fog tartani egy darabig, mert sokan vagyunk.
Pufi elpirult. Nevettek. Ezután a csapat az Otthon nyugodt barlangjai felé vette az irányt. Mindenki éljenzéssel fogadta a hazatérő harcosokat. Előszaladtak a kutyahölgyek és gyermekeik, és az öregek. Bátorhoz odaszaladt a családja. GD megtalálta a barátnőjét és boldogan bújtak össze. Silver a vezérhez vonult, hogy elmondja, mi történt az erődben. Tom és Jerry az ifjakat szórakoztatta. Előadták Ritter üvöltését és azt, hogy hogyan estek csapdába.
A legfelső szirten állva, miután hallotta a vezér, hogy mit tett a fia, a tanácsterembe hívta a harcosokat. A terem most már nem volt olyan félelmetes Ritter számára, mint először. Otthon érezte magát. Már mindannyian a teremben voltak a kiálló kő körül, kivéve Jägert. Amint belépett a terembe, elcsendesült a csapat. Jäger hátán Olivia utazott, aki leugrott és boldogan üdvözölte Rittert.

-Szervusz, fiam! Örülök, hogy itt vagy.
-Én is örülök neked, Olivia. –válaszolt Ritter. –Megmutathatom neked az ezüst erdőt? –folytatta , de apja közbeszólt.
-Arra nem lesz szükség.
-Apa, de miért?
-Én fogok odamenni. –jelentette ki. –Egy kicsit kikapcsolódom. Távollétemben Te leszel a vezér, fiam.
-Micsoda? –képedt el mindenki.
-Hallottam, amit értem és a többi társadért tettél...és amit minden kutyának szeretnél, fiam. Nagyon büszke vagyok rád. –mondta miközben végig nézett a társaságon. –Mindenkinek gratulálok. Bebizonyítottátok, hogy a kutyák nemzetségének van bátorsága és erkölcsi tartása.
-Hát, ez jó hallani, Apa. Köszönöm. –mondta Ritter csillogó szemekkel.
A teremben mindenki boldogan gratulált a másiknak, ugráltak, ugattak és ünnepelték sikerüket. Nem volt ideges macska, nem volt veszélytől terhes a levegő. Úgy látszott a béke és a nyugalom napjai köszöntöttek az Otthonra.
Eltelt fél év. Ritter párjául fogadta Sebest. Olivia, a kis mókusanyó adta össze őket a Mennyek szirtjén. Bátor visszavonultan élt családjával, nem vállalt több szerepet a kutyatanácsban. Tom és Jerry továbbra is őrködtek az Otthon biztonsága felett. Nagy hírnevet szereztek maguknak a küldetésükben. Ugyanis ők is elbántak néhány démonpatkánnyal és ellenálló kutyával, csak úgy, mint Ritterék. GD-nek és barátnőjének hamarosan kiskutyái születtek. Sammy elment meglátogatni Pearl urat a macskák királyságába. A király, aki időközben felhagyott kutyaellenes politikájával, üzent, hogy szeretne találkozni Jägerrel és az ifjú alvezérrel, hogy új szemszögből vitassák meg a kutyák és macskák kapcsolatát.
Egy szép napon Jäger elindult hátán mókusanyóval, hogy megmutassa neki az ezüsterdőt és ő maga is megpihenjen egy kicsit. Ritter és Sebes köszönésképp ugattak neki az Otthonból, amit a két útitárs sokáig hallottak útközben. Amint elérték az erdő határát, Jägerben újjáéledtek az érzések, és újra kölyök kutyának érezte magát, aki megtalálta a felfedeznivalót. Semmit sem változott a szépséges erdő. Madárdaltól hangos fái, csörgedező kis patak finom vize és az öreg vadászkunyhó, mind a múlt, a jelen és a jövő meghatározó elemei voltak a németjuhász számára. Megálltak a ház előtt, ahol megpillantották Sternchen sírját. Jäger megkönnyezte felesége emlékét.
-A felesége nyughelye, méltóságos uram? –kérdezte a kis mókus látva a vezér szomorúságát.
-Igen...de nem csak az. Itt született a fiam.

-Óh...ez a hely valami újnak a kezdete is akkor.
-Igen. Jó lesz megpihenni egy picit. –mondta Jäger, majd bement a házba.
Olivia körbenézett. Megpillantott egy odvas tölgyfát. Nyomban eldöntötte, hogy beköltözik. Új életet kezd, amit a kis hős adott meg neki. A kis hős, aki megszabadította a gonosztól. Úgy látszik az ezüsterdő a csodák erdeje lett, amit mindig megőriznek szívükben gyermekei, az ezüsterdő kutyái.