Ritter és az ezüsterdő kutyái

Az oroszlán üvöltése

A tribünön elkezdődött a kivégzés. Abban a pillanatban, hogy Dörgő befejezte a mondatát, a mellette álló kutya a torkának ugrott. A hatalmas ebet azonban nem lehetett olyan könnyen elintézni. A harapásokból dőlt  a vér. A nevezzük-úgy közönség egy vakkanás nélkül nézte az eseményeket. A sokadik támadástól még mindig álló Dörgő a főnökhöz szólt.
-Mégsem olyan jók az ölebeid, király úr. –a sógun vad morgásba kezdett. –Annak ellenére sem tudnak elbánni velem, hogy nem állok ellent. –röhögött Dörgő. Már a szájából is vér folyt.
-Kuro! –morogta a sógun és becsukta a szemeit.
Azonnyomban hatalmas vértócsa fröccsent a színpadra. Kuro, akit korábban Silver legyőzött, egyetlen jól irányzott csapással Dörgő mellkasába szúrta a kardját, ahogy egy igazi gyilkoshoz illik. A vén komondor fájdalmasan felsírt, majd holtan eldőlt az emelvényen. Néhány kutya éljenzett az események láttán. Páran rögtön a foglyok irányába néztek. Ritter aurája fellobbant és idegességtől remegve figyelte, mi fog még történni. Bátor próbálta lehűteni.
-Ritter! Kérlek nyugodj meg! Csak semmi hirtelen...
-Bátor mester! Kérlek ne tarts vissza! –vágott közbe az ideges kiskutya.
-A következőt! –hangzott el a tribünön fagyosan.

Egy vértől vöröses-feketés dobberman következett. Ritter felismerte, hogy Ralf az. Az idősebbik testvér, akivel a kapunál harcolt. Alig állt a lábán, szemében kétségbeesés.
-Tépjétek szét ez a semmire kellőt! Azonnal! –morogta mérgesen a sógun.
Mielőtt bármit tehettek volna a tribünön lévők, Ritter keresztülszáguldott az őrökön félrelökve mindenkit az útjából. A kis hős az időközben földrekényszerült, sérült ellenfele és a két kutya közé állt.
-Te meg ki... -kezdte volna a sógun, de a kiskutya beleugatott a szavaiba.
-Elég legyen!!! –üvöltötte Ritter és ezután olyan hang hagyta el a száját, amit a legősibb farkasok értékeltek volna. Az egész tribünt, az udvart, a várat, a hegyet és a vidéket is megrázta a hatalmas vonyítás. Mintegy lökéshullám, úgy ment végig a tömegen. Valaki akkor vette észre, hogy Ritter eltűnt a csapatból. A sógunnak is felállt pár szőr a hátán a hatalmas erejű üvöltéstől. Maga köré nézett. Kuro és a kivégzést végző alattvalója ájultan feküdt. A tömegből is sokan elájultak a kiskutya erejétől.
-Nah ez nem volt semmi! –jegyezte meg Pearl úr kaján vigyorral az arcán.
-Micsoda erő! Nem csoda, ha nem tudtam győzni ellene a vizsgán. –mondta Donner, aki Sammyt próbálta élesztgetni.
Silver és Bátor a két németvizsla ikret állította talpra. Ők sem bírták ki a technikát.
-Elég legyen! –hangzott el újra a színpadon. Figyeljetek, kérlek rám! Barátaim, testvéreim, kutyák, akik ott álltok lent. Nem látjátok, hogy mit teszünk egymással? –kérdezte, a közönség közben egyre éledezett. –A folyamatos rombolásnak egy idő után hatásai lesznek. Tönkretesszük magunkat, ha folyamatosan viaskodunk. Nézzétek meg! –mancsával Ralfra mutatott. –Ő miattam sérült meg, mert vele küzdöttem meg. Ilyenek akarunk lenni. Tényleg, ezt akarjuk? Elvesztettem édesanyámat, Sternchen királynőt és elvesztettem az első kutyust, aki összebarátkoztam. Őt a vőlegénye ölte meg. A háborúban nincsenek győztesek, csak is vesztesek. Öljetek meg, ha ahhoz van kedvetek! Gyilkoljatok meg! A nagyvezér azt akarja. Komolyan azért képesek vagytok ölni, mert parancsot kaptatok rá? –eközben minden figyelem ráösszpontosult. –Kérlek benneteket határozzatok, mert én már nem bírok tovább harcolni veletek!
-Ritter... -hatódott meg a szavaitól Bátor.
-Idióták! Mit álltok ott meredten! Tépjétek szét! –parancsolta a sógun agresszívan. A kutyák csendesen hallgattak továbbra is. Majd csattant a földön egy kard, majd kettő, majd ismét csörgés hallatszott a várudvarban. A nindzsakutyák eldobták a fegyvereiket. Halk susmusolás hallatszott a tömegből, ami nagyon feldühítette a hatalmas vezért.
-Megálljatok! Ellenszegültök? –vicsorgott. –No majd én...
-Nem! Maga nem csinál semmit. Maga gonosz! –teremtette le Ritter, majd odament Ralfhoz, aki rossz állapotban volt. –Ralf, fel tudsz állni?
-Igen...Ritter...Én... -jött a válasz fájdalmak közepette.
-Ne beszélj sokat, csak ugorj le innen!
Ralf utolsó erejével lerúgta magát az emelvényről.
-GD!!! –kiáltott a tömegbe hirtelen Ritter. GD, a skótjuhász, akiről mindenki megfeledkezett, pont a kar mellett állt, ami a csapóajtót működtette. Egy elegáns mozdulattal lenyomta a szerkezetet. A kar hatására megnyílt a pódium. Ritter elugrott onnan, de a sógunnak nem volt ideje. Az agresszív és velejéig romlott vezért teljesen meglepték az események. A két társával és Dörgő testével együtt lezuhant a mélybe. GD még egyszer megnyomta a kart és a csapdaajtó visszazárult. Ritter visszaállt a színpadra és kifújta magát. A többiek odaszaladtak hozzá a színpadra. A többi kutya szótlanul figyelte a fekete villám falka tagjait, amit éltetik a kis hőst. Donner és Sammy gratulált a szép beszédhez. Bátor és Silver megdícsérte és ugyanakkor megdorgálta Rittert, hogy felelőtlenül cselekedett.
-Ugyan, hagyjátok már, öregfiúk! –nyugtatta le őket a macska. –Nézzétek körül! A kölyök csodát tett! –majd mancsával a körülöttük álló kutyákra mutatott.

-Hogy vettél észre, fiatalúr? –kérdezte csodálkozva GD.
-Az aurád alapján, GD. –nevetett Ritter. –Mindenkinek megtanultam útközben.
-Méghogy útközben. –morgolódott Silver. –Vakmerő és felelőtlen, ráadásul mindig helyettem parancsolsz!
-Kérlek, bocsáss meg, parancsnok. Többé nem teszem. Ígérem. –próbálta Ritter kiengesztelni.
Ryu Tom és Jerry, elröhögte magát.
-Úgy látom az útmutatásunkkal többet értünk el, mint hinnénk. –vakkantotta oda Sammy.
-Igen, többet mint hinnénk.
-Ritter...Ritter... -nyögdécselt fájdalmasan Ralf, a dobberman. Öccse próbált segíteni rajta
-Itt vagyok, Ralf.
-Miért segítettél? Meg akartalak ölni...csak rosszat tettem veled...miért...
-Nincs mit megmagyarázni. Azt tettem, amit akartam.
-Kösz...köszönöm.
-Ha felépültetek, feltétlenül látogassatok meg.
A körülöttük álló kutyák közül előlépett egy, és megszólította Bátort.
-Bátor! Velünk most mi lesz? Mit csináljunk? –kérdezte a kutya.
-Azt csináltok, amit akartok. Velünk is jöhettek, vagy itt maradhattok.
-Bátor mester? –szólította meg Ritter, aki visszaérkezett az emelvényre.

-Hadd jöjjenek velünk! –kérte és csillogtak a szemei.
-Ezt nem hiszem el. Háháháh! –nevette el magát Silver is végül.
Mindenki nevetett a várudvaron, ahol még néhány napja nem volt szokás semmi érzelmet kimutatni. A vörös vihar tagjai, az ellenállók és a fekete villám falkatagok. Mindenki egyformán jókedvűen nevetett. Ritter pedig értetlenül nézett körbe, hogy vajon mit mondhatott, ami ennyire vicces.

A nevetés hirtelen abbamaradt, amikor a levegőből rájuk vijjogott egy szigorú hang.
-Álljunk csak meg egy szóra!

Egy nagy termetű madár szállt le közéjük, amilyet Ritter még sosem látott. Viccesen álló fülekkel, nagy sötét szemekkel és aranyszínű óriási karmokkal rendelkezett. Komoran tekintett Ritterre.
-Pearl úr? –hátrált Ritter félősen.
-Csak semmi pánik. Ő egy fülesbagoly. Az erdei tanács tagja. Nincs mitől félni.
-Huh! –lélegzett fel a kiskutya.
-Határozottan megtiltom, hogy vörös vihar klán tagjai és az ellenállás tagjai visszatérjenek az Otthonba, vagy bármely más területre.
-A tanács akarja így?- kérdezte bátor mire a madár bólíntott. –Akkor nincs mit tenni. –jelentette ki Bátor, majd végignézett a kutyákon, aki az orrukat lógatták. A nindzsák viszont büszkén, felszegett fejjel álltak továbbra is.
-Kérem, bagoly úr. Nem lehetne? –kérdezte tőle Ritter, de a madár kérlelhetetlen volt. Csökönyösen ragaszkodott az ítélethez. A fejét forgatta jobbra,balra, ahogy a kiskutya próbált rá hatni.
-Hagyjad, Ritter mester. –szólt a kiskutyához Ryu. –Azt hiszem megérdemeljük.
-De Ryu...
-Te elfeledtetted velem a hihetetlen személyiségeddel és tudásoddal azt, hogy egy gyilkos ragadozó vagyok.
-Mit szándékoztok tenni? –kérdezte tőle a madár szigorú tekintettel.
-Itt maradunk és őrizzük a bűntársainkat. A vár amúgyis a mienk lett volna, de ezentúl itt lakunk.
-Rendben. Egy év múlva újratárgyaljuk az ügyüket és meglátom mit tehetünk. Egyenlőre egyék meg, amit megfőztek, ha merhetek ilyet mondani egy csoport gyilkosnak.
Ryu erre lesütötte a szemeit és elszégyellte magát.
-Nos, uraim. Köszönöm a figyelmet! Valamint köszönöm a fekete villám falkának a krízis megoldását. Különösen magának, Silver parancsnok.
Mire Silver reagálhatott volna, a madár felröppent és tovaszállt dél felé.
Ritter duzzogva leült a pódium szélére és nézett a semmibe. A csapat többi tagja beszélgetett. Sammy ment oda hozzá, hogy felvidítsa.
-Ritter?
-Mire volt jó a sok harc, hogyha nem jöhetnek haza a testvéreink?
-Ezt pont te kérded! Hiszen teljesen elforgattad a fejüket ezeknek a kutyáknak.
-Úgy gondolod.
-Mint régi tanárod, úgy gondolom, te egy igazán remek kutya vagy.
-Köszönöm. –mosolyodott el végül Ritter. –Sammy?
-Tessék?
-Menjünk haza!
Hát így végződött a havas északon hőseink küzdelme. Fordulatokkal teli utazás volt, ahol életek születtek és tűntek el. Most már nincsen más dolga a kis csapatnak, mint hazatérni az Otthonba.

Elbúcsúztak a büntetésben lévő ex-falka tagoktól és a különös szokásokat űző nindzsáktól. Útközben elvált tőlük Pearl úr, aki megérte, hogy felvirágoztatja a macskák királyságát. Ritter nagyon nehezen engedte el őt, de végül sikerült a kis hősnek is örömkönnyek között elköszönni a kandúrtól.