Ritter és az ezüsterdő kutyái

Az ellenség erődje

Ahogy haladtak egyre beljebb az ellenséges területen, Rittert nyugtalanította egy gondolat. Miközben szelték át a sziklás, havas és leginkább kietlen vidéket, előreszaladt Silverhez és futás közben tette fel a kérdést.
-Parancsnok úr? Hol lehetnek a többiek?
-Bátorral mentek. Vagy nem találtak ide, vagy elfogták őket.
-Kicsit aggódom.
-Ne félj! Megtaláljuk őket.
Sammy Pearl úrral a hátán mögöttük voltak.
-Milyen jól kijön mindenkivel, igaz? –mondta Pearl úr.
-Kedves, erős és bátor, akár az apja. –jött a válasz Sammytől.
-Rendkívül erős lett. Az apját is lepipálja. –válaszolta Pearl úr.
-Gondolod? –mondta lihegve Sammy. –Nem akarsz egy picit a földön futni? Nehéz vagy.
-Hajjaj, nah jó! –sóhajtott fel a macska és leugrott társa hátára és macska mértékkel mérve futott a csapattal.
-Mióta ismered édesapámat? –folytatta közben a beszélgetést Ritter.
-Kölyökkorom óta. Megmentette az életemet és elhozott az ezüsterdőbe. –válaszolta Silver és mintha megjöttek volna az érzelmek az arcára.

-Az ezüsterdőbe? –csodálkozott a kis hős.
-Mi mindannyian az ezüsterdőben nőttünk fel. Régen nem kettő kutyafalka volt hanem egy. Minden kutya tisztelte és éltette az erdő háborítatlan békéjét. –folytatta a mesélést Silver. –Az erdőben minden megvolt, amire szükségünk volt. Élelem, tiszta víz, hely, ahol alhattunk, család. Édesapád rögtön kitűnt lángoló elszántságával és vezéregyéniségével. Egyesítette az erdő összes kutyáját és szabályokat vezetett be. Becsületesség, mértékletesség, hűség. Erre a három dologra tanított meg először minket. Páran azonban nem értettek egyet Jägerrel. Dörgő a komondor és Ralf, akivel harcoltál, szerint az erdő értünk van és nem kell vigyáznunk rá. Annyit együnk, amennyit kell és addig maradjunk az erdőben, ameddig fel nem éljük. Jägerrel órákon át vitáztak.
A kis hős egy szó nélkül hallgatta a parancsnok történetét a múltról. Örült, hogy végre hallott valamit a fekete villám falka történetéről. Egyre nehezebben tudta tartani az iramot. Meredek és vad sziklás vidéken mentek keresztül. Ryu még a kapunál elmondta nekik, hogy egy várat kell keresniük az egyik kisebb hegy tetején. Ott van a két ellenséges vezér. A sógun, aki a vörös vihar klán, és a vén komondor, aki az ellenállást vezeti.
-Mi történt aztán? –Érdeklődött tovább Ritter.
-Miután nem sikerült megegyezniük, Dörgő és hívei félevonultak. Aznap éjszaka elhagyták a falkát és olyan helyre távoztak...olyan helyre, mint ez. –utalt a sziklás hegységre. –A vezér próbálta őket visszahozni. Utánnuk küldte Bátort és Sternchent, de elzavarták őket és hadat üzentek Jägernek. Hogyha valaha is bármely kutya beteszi a lábát a területükre, meghal. Ezután egy nagyobb szünet következett. Mivel az erdőt nem akartuk kifosztani, kerestünk egy olyan helyet, ahonnan minden szükségletünk elérhető. Így találtuk meg a Karomhegyet, amit később Jäger Otthonnak nevezett el. Minden tökéletesen békésnek tünt. Aztán egyre gyakrabban tűntek el társaink, akik elhagyták az Otthon határát. Apád elküldte édesanyádat, akiben már ott rejtőztél, az erdőbe, hogy egy vadászházban nyugalomra leljetek. Csak Bátor, Sammy, Rose és GD tudta pontosan hol vagytok. Még én sem tudtam. Végül te is az ezüsterdőben jöttél világra. Innen meg már tudod a dolgokat.

-Köszönöm, hogy elmondtad, parancsnok. –mondta vidáman Ritter. –Végre halhattam valamit a történetünkről
-Vigyázzatok! Megérkeztünk! –figyelmeztett őket Ryu, aki a távolban kiszúrt a kis hegyen lévő várat. Majd utasította őket, hogy lassan hang nélkül, közelítsék meg a várat. Pearl úr félősen visszamászott Sammy hátára. Egy pisszenés nélkül sikerült odajutniuk a várhoz. Egy kisebb hegyen állt, nem volt magasabb 400 méternél. Néhány kiszáradt fa állt a környéken. A vár egyáltalán nem olyan volt, mint a macskák kastélya. Elhagyatott ódon vár volt. Ablakok betörve, lyukas tető, omladozó falak, a kapu is kiesve a helyéből. Nem éppen királynak való hely. Ráadásul a környéken hideg volt, szálingózott a hó és vad szelek fújtak.
-Nagyon nem tetszik ez nekem. –mondta a kapuhoz érve Silver. –Hol vannak? Ryu?