Ritter és az ezüsterdő kutyái

Pearl úr és Ritter

Sebes segített Ritternek felkelni a földről. A macskakirály gondolkodás közben nézte őket. Pearl úr nagy búsan lógatta az orrát.
-Mi történt, Sebes? –kérdezte Ritter a kutyalánytól, mire Pearl úr megrázkódott.

-Ez az úr a macskák királya, Leó, de... -kezdte el Sebes.
-Igen?
-Egy aljas gazember. Pearlt küldte, hogy tegye el láb alól Sternchen királynőt és téged! –üvöltötte dühében Sebes és a mellsőjével Pearl úrra mutatott. Mielőtt a macska észbe kaphatott volna Ritter odament hozzá. Pearl úr szeme találkozott Ritterével. A kis hős szemében nem látszott nyoma sem dühnek, sem szomorúságnak.
-Ugyanmár Sebes. Pearl úr sosem lenne képes ilyesmire. –mondta mosollyal az arcán Ritter.
A királynak elkerekedtek a szemei a csodálkozástól. Sebes beharapta az ajkait a méregtől.
-Ritter, de...de igazat mond. –mondta Pearl úr pityeregve.
-Ki hozott el az apámhoz és ki tanított meg vadászni és az eszemet használni? –ordított rá Ritter.
-Fiatalúr...
-Szerintem az egyetlen, aki bántani akar mindenkit... -kezdte el Ritter kevésbé mosolygós arccal. –ez a hájpacni! –folytatta és Leóra mutatott.
A királynak még jobban elkerekedtek a szemei. A vastag farkával csapkodta a trón szélét.

-Nem szép dolog segítséget kérni a másiktól, aztán hátba szúrni. –szólt oda a királynak Sebes és Ritter mellé állt.
-Nem haragszom sem Pearl úrra, sem magára, hiszen a kutya a macska szemszögéből ellenség. Ez volt, amit anyukám elsőként tanított nekem. –magyarázta Ritter. –Amíg nem találkoztam Pearl úrral, én is így gondoltam. Rájöttem, hogy az állatok sokkal bonyolultabbak annál, minthogy nevezzük őket bárminek. Akármit tesz vagy mondd a következő pillanatban, Pearl úr akkor is a barátom! –fejezte be mondandóját és közben a mancsát rátette Pearl úr fejére, akinek potyogtak a könnyei a bánattól és örömtől egyaránt. A trónteremre csönd borult. Az alattvalók és testőrök feszülten figyelték, mi lesz a király reakciója. Leó végül megszólalt:
-Menjetek! Vigyétek Pearl urat is magatokkal! Itt már nincs maradásotok. Hagyjatok magamra.
-Várjon, felséges uram! –szólalt meg a kis hang, aki nem más volt, mint Olivia.
-Egy mókus? –csodálkozott a király.
-Kéremszépen, meggyógyítaná a kiskutya sebeit! Egyszer ígéretet tettek nekünk, erdőlakóknak, hogy bármire szükségünk van, teljesítik azt. Kérem, uram. Gyógyítsa meg a fiatalúr sebeit és ígérem nem háborgatjuk többé Önt.

A macskakirály gondolkodott és továbbra is csapkodta farkával a trónt.
-Rendben. Az ígéret szép szó. Ha megtartják úgy jó. –válaszolt hirtelen, majd intett az egyik macska alattvalónak és súgott valamit a fülébe. Az alattvaló neki iramodott. –Itt várjatok. Én visszavonulok a szobámba. Távozzatok békével! –mondta, majd hatalmas testével, leugrott a trónról és kiszaladt a teremből, mint akinek sietős. Ritter ekkor érezte, hogy kifújhatja magát. Elterült a földön és nézte ahogy a többiek köré gyűlnek. Ekkor érkezett meg Silver is a terembe. Amint meglátta hőseinket végigkérdezte őket mi történt. Sebes elmondta neki a macskák tervét, és hogy Ritter megvédte Pearl urat.
-Ez igazán bátor és nemes volt tőled, Ritter. –mondta komoly arrcal Silver.
-Legyőztem a nindzsát! Kicsit megsérültem közben. –mesélte nagy lelkesedéssel.
-Én is legyőztem egy nindzsát! A többi eltakarodott! Akkor jöttem rá, hogy a vezért ütöttük le. –nevetett Silver.
-Wow! Nem hittem volna, hogy ilyen ellenfeleink lesznek. – csodálkozott Sebes.
-Úgy látom, ti fekete villámok mindenre képesek vagytok. – jegyezte meg Pearl úr.

Egy közeledő fényes aurára figyeltek fel a következő pillanatban. Egy kis fehér cica közeledett feléjük, akit négy testőrmacska kísért. Szépen járt, akár egy nemes. Ápolt, szép volt a bundája és elegáns külleme. A hősök meglepődtek milyen fényesen világított az aurája. Még aki nem tudta érezni mások jelenlétét, az is felismerte őt. A kiscica a kis csapat elé állt és végigmérte a kutyákat.
-Üdvözlöm Önöket. Az én nevem Marlin. Úgy hallottam szükség van rám.
-Igen. –szólalt fel mókusanyó. –Kérlek, amint ez lehetséges, gyógyítsd meg a kiskutya sebeit. –mutatott Ritter felé.
-Máris. Az erdőlakóknak tett ígéretünket megfogadva, begyógyítom fekete villám Ritter sebeit.
-Honnan tudja a hmpff...-kérdezte volna Ritter, de Pearl úr befogta a mancsával a száját. A kiscica közben odalépett Ritterhez.
-Kérlek maradj nyugton és csukd be a szemed!
-Igen is, Marlin kisasszony. –jött a válasz bizonytalanul.
Marlin a mellső mancsát Ritter mellkasára tette, majd így szólt.
-Hatalmas macskák istene! Kérlek gyógyítsd meg a fiú sebeit!
A szavak hatására, nagy erők mozdultak meg Ritter és kis cicalány között. A többiek hátrébb léptek és csodálkozva figyelték a történéseket. Ritter kellemes, csiklandozó érzés fogta el a jobb mellső mancsa és a hátsó combja környékén, ahol a találat érte. Teste megemelkedett a földről és egy pillanatig lebegett. Meleget és nyugalmat érzett, ami teljesen ellentétben állt azzal, amit abban a sötét erdőben érzett. Végül elment a fény a teste körül és visszaereszkedett a trónterem kőpadlójára.
-Idenézzetek, meggyógyultam! –csodálkozott Ritter a sebeit keresve a testén, nyomuk sem volt már. –Köszönöm neked. –mosolygott Marlinra, aki ettől elpirult.
-És neked is köszönöm, Olivia. –mondta a kismókusnak.
-Igazán szóra se érdemes, Ritter.
Aztán a kissé csalódott, morcos Sebeshez lépett oda.
- Sebes, ne légy mérges. Mindenkinek joga van saját véleményhez, nem?
- Persze, csak olyan volt, mintha nem hinnél bennem. –válaszolt Sebes csalódottan.
- Mióta megláttalak, hiszek benned, mert jófej vagy. –mondta Ritter nevetve, majd ugrálva körbenézett a teremben. –Irány a következő hadszintér, éljen! Meggyógyultam!
Sebes szívében melegség gyűlt, hogy ezt hallotta. Ő, Olivia, Silver, Pearl úr és Marlin egy pillanatig meghökkenve nézték az életerőtől duzzadó kiskutyát, majd nevettek.
-Valóban szüksége volt gyógyításra? –kérdezte bizonytalanul a cicalány.
-Inkább egy erős nyugtatóra. –nevetett Pearl úr. – Köszönöm, Marlin hercegnő. Felséged nagylelkű.

Silver és Sebes összenéztek.
Hercegnő? –mondták csodálkozva.
Elbúcsúztak a cicalánytól, majd megvitatták mit akarnak tenni. Ritter is felfigyelt a tanácskozásra.
-Hova tovább? –kérdezte Sebes.
-Követjük az árnyékharcosok nyomait. –mondta Silver.
-Nem kellene megvárnunk Sammy-t és GD-t? –kérdezte Pearl úr.
-Nincs rá idő. Hagyunk nekik nyomokat, ami alapján követhetnek. –folytatta a paracsnok.
-Rendben, induljunk! –kiáltozott Ritter, akit mintha kicseréltek volna olyan élettel telivé vált.

A kis csapat minden tagja összerakták a mancsukat és megfogadták, együtt maradnak, bármi is történjék velük. Ezután elindultak kifelé a várból. A többi macska, aki még élt, izgatottan nézték, ahogy távoznak a kastélyból a hősök. A behatolóknak már nyoma sem volt. Elmenekültek a helyszínről. A kastélyból kiérve Ritternek eszébe jutott Pearl úr helyzete. Meg is szólította a macskát.
-Pearl úr! Barátok vagyunk, igaz? Nem akarsz itt maradni, ugye? –kérdezte csillogó szemekkel, amiknek nem lehetett ellenállni.
-Persze, hogy azok vagyunk és nem akarok ebben az unalmas kastélyban lenni! –jött a válasz.
-A király mindig ilyen szomorú, jégszívű lény volt?
-Nem mindig, de a felesége halála eléggé megrázta. Csak a lánya maradt neki.
-A lánya?
-Jaj, te! A kiscica, aki meggyógyított!
-Áh, értem.
Hirtelen megrezzent az egyik bokor a kerítés mellett.
-Engem is vigyetek magatokkal! –szólalt fel valaki lihegve a kerítés tövében.
Ryu, a legyőzött nindzsakutya volt a hang gazdája. Silver és Sebes azonnal vad vicsorgásba kezdett felé. Ritter mókusanyóval a hátán közéjük ugrott.
-Silver parancsnok, Sebes, kérlek várjatok! –nyugtatta le Ritter a többieket, majd megfordult legyőzött ellenfeléhez. –Meg akartál ölni, minket! Mit akarsz tőlünk?

- Egy évvel idősebb vagyok nálad és te mégislegyőztél engem. Az életem a tied. –jelentette ki a nindzsa.
–A társaid és te küldtétek az erdőre aszörnyeket, amik sok mindenki életét kioltották! –morgott Ritter.
- Tudom. Erre nincs mentség, de mégis arra kérlek, vigyél magaddal és haddtanuljak tőled!
- Mégis mit akarsz tőlem tanulni?
- Én csak élni akarok.
Ritter hátranézett Oliviára, aki rákacsintott és bólintott egyet.
- Lehet róla szó, de ne küldj többé szörnyetegeket senkire. –mosolygott ráRitter.
Ryu ezután a többiek fagyos és hitetlenkedő megjegyzéseit kellettmeghallgatnia.
- Rajtad tartom a szemed, nindzsa. –jelentette ki Silver szigorúan.
- Én meg szétrúgom a hátsód, ha bántod Rittert. –morgott rá Sebes.
- Üdv a klubban, kardos furcsa rémlény. –mondta Pearl úr nem kis undorral ahangjában.
A nindzsakutya felvett egy kardnak látszó tárgyat a földről. Mire észbe kapott,a kis csapat már elhagyta a kastély birtokhatárát.
-Várjatok! –kiáltott utánuk az új útitárs. Hőseink még nem is sejtik, mi vár rájuk.