Porszem [Fekete Giorgio X Y/n]

Utcán

Az első hetek borzalmasan teltek. Munkába bejártam egy ideig, de kirúgtak, amikor megtudták hogy nincs házam és igazából az utcán élek.

Mit ne mondjak, csöves lettem. Padokon alszok, és kajára alig van pénzem, fürödni már vagy úgy 3 hete nem fürödtem, és egyre durvul a helyzet. Fázom is, minden bajom van.

Most az utcán kéregetek. Hát, nem gondoltam volna hogy ez lesz. Anyám nem keresett azóta sem, de túlléptem ezen, hisz nem érdekel, plusz inkább az utcán vagyok, minthogy újra átéljem azt, amit ő okozott.

Ami Giorgiot illeti, fáj. Szerettem és szeretem is. Nem haragszok rá. Teher voltam számára. De szeretem őt, ezért is fáj annyira. Ő volt az egyetlen ember mellettem, átölelt mikor sírtam, a karjaiban tartott engem.

És már vége. Ennek is. Ebben a világban nincs számomra hely. Senki sem ért meg. Senki. Lassan 1 hónapja nincs fedél a fejem alatt, de semmi gond, túlélem.

Majd lesz ami lesz. Bazdmeg, próbálok nem gondolni Giorgiora, de nem birom a gondolataimat elterelni róla. Annyira fáj. Annyira bánt. De jobb ez így.

Egyszer csak valaki bedobott egy százast a poharamba. A kis műanyag pohárba, amibe eddig max. 20 forint lehetett.

-Köszönöm.
A férfi éppen sétált el, de amint megszólaltam, abban a pillanatban mint akibe áram csapott, megfordult, és a szemei kikerekedtek.

Azok a gyönyörű barna szemek. Ismerősek...
Felnéztem. Ki más lehetett volna. Persze, hogy ezt is most adja nekem az élet be. Fekete Giorgio volt az.

-Y/n úristen, nem gondoltam hogy látlak még valaha!
-Én sem.
-Beszélni akarok veled.
-Én nem Giorgio. Nem vagyok hajlandó teher lenni. Nem tűröm el, és nem megyek keresztül azon a fájdalmon megint, amit okoztál. Menj el. Kérlek.
-Nem megyek el Y/n. Aznap nagyon berúgtam, és fogalmam sincs miért mondtam azt amit mondtam. De te sosem voltál teher a számomra, hiszen szeretlek. Szeretlek Y/n. Mert a lelki társam vagy. Tudtam amikor először láttalak, és tudom ebben a szent pillanatban is.

A szemeim könnybe lábadtak.
-Ha újra az életem része akarsz lenni, ígérd meg, hogy nem lépsz ki belőle!
-Megígérem.
Odaszaladtam Giorgiohoz. Megöleltem, s ő visszaölelt. Éreztem rajta, hogy érzi hogy ezt elbaszta. Sőt, amit még nagyon éreztem az az, hogy amikor elkezdtem sírni, kicsit összetört szíve egy darabkája.

-Gyere Y/n, megyünk haza.
Ahogy hazafelé battyogtunk, Gio megállított egy pillanatra.
-Várj, amúgy azt hogy értetted, hogy "szeretlek"?
-Hát...
-A lelki társad ként tekintesz rám, igaz?
-Öhm...izé...persze.

Basszameg, miért nem tudom kinyögni végre.  Én nem úgy szeretlek téged Gio, félreérted. Én szeretlek. Szerelmes vagyok beléd. Beleszerettem a mosolyodba, a humorodba, a gyönyörű szemeidbe, az öleléseidbe, és legfőképebben beléd.

-Öhm, Y/n, mivan?

Basszus, az előbbit ugye nem mondtam ki véletlenül hangosan?