Porszem [Fekete Giorgio X Y/n]

Lelki társak

Meghallgattam a próbát, kb. 3 órás volt. Imádom a srácokat, fenomenálisan jól játszanak.

-Ideje hazamenni. Tetszett a próba Y/n?
Szólt Giorgio.
-Persze hogy tetszett! Nagyon jó volt.

Hazasétáltunk, és valahogy most nem találkoztunk egy rajongóval sem.

-Mit ebédeljünk?
-Nekem akármi jó.
-Akkor menjünk el étterembe.

Ez egy mozgalmas nap lesz, úgy érzem.

Gioval elballagtunk a legközelebbi étterembe, és kértünk kaját.

Én sültkrumplit és csirkehúst ettem, Girogio spagettit.

Sokat beszélgettünk az eltöltött idő alatt, úgy leginkább mindenről is. Elmeséltem neki történeteket, ő is nekem, és kiadtunk mindent szívünkből és lelkünkből.

Ezután hazabattyogtunk (megint) és pedig elkezdtem nézni a munkatárs kereső cégeket, hátha felvesznek valahova.

Amikor néztem a laptopomon lévő hírdetéseket, hirtelen éreztem, hogy valaki a hátam mögé oson.

-Mit csinálsz?
-Munkát keresek éppen.
-Ugye tudod, hogyha a feleségem leszel nem kell dolgoznod?
-Gio, most koncentrálok. Ne mondj ilyen szar vicceket.
-Nem vicceltem.
Majd Giorgio kiment a szobámból.

Oké, mi a fasz? Mármint, tény, hogy hogyha most azonnal letérdelne előttem és megkérné a kezem, abban a minutumban rávágnám hogy igen, de ez most tényleg nagyon random volt. Na mindegy. Csak viccelődött. Viccelődött.

Végül találtam egy munkát egy közeli pizzériában, ahol pincért kerestek. Ezután beadtam az önéletrajzomat.

Hát ezt megírni nem volt semmi, hiszen eltelt 4-5 óra, és Giorgio már alszik. Most pedig elmegyek aludni én is, hiszen hajnali 2 van.

//Másnap//

-Hali Gio!
-Szia Y/n, gyere reggelizzünk.

A szokásos reggelinkkel kezdtük a napot, viszont ma elég szótlan voltam. Őszintén, azért leginkább, mert anyámra gondoltam.

-Y/n, mi a baj?
-Semmi csak tudod, gondolok sokat anyámra. Látom nem érdekli, hogy elmentem, amin persze nem lepődök meg, csak tudod, mégis csak az anyám. Amit tett velem, hogy évekig bántalmazott, mint lelkileg, mint fizikailag, óriási seb a szívemben, és-

Itt kezdtem el zokogni. Minden könnycsepp gyorsan végigfolyt az arcomon, kapkodtam a levegőért, és szinte el akartam tűnni. Hülye is vagyok. Még Giorgioba is beleszerettem egy picit. Ennél már semmi sem rosszabb. Mármint, itt élősködök rajta, nincs házam, se munkám, ő pedig egy sikeres ember, sok mindent lerakott az asztalra, miért szeretne egy magamfajtát ő viszont? Akkora hülye vagyok. Elegem van magamból.

-Hé, hé, Y/n, nyugi, minden rendben lesz. Minden rendben lesz, én itt vagyok neked.

Giorgio átölelt. Átkarolt engem. Konkrétan a karjaiban fogott engem, és nem engedett el. Sírtam, egyre jobban, ő pedig nyugtatgatni próbált. Örökké így akartam volna maradni, de fájt a lelkem. Fáj minden porcikám. Giorgio közben átölelt. Semmi áron sem engedett volna el engem. És a végén én sem őt. Giorgio az egyetlenem. Csak ő van nekem.

Mikor nagyjából megnyugodtam, egy óriási ölelést adtam neki.
-Szeretlek Fekete Giorgio, szeretlek téged nagyon!
-Én is szeretlek Y/n, mindennél és mindenkinél jobban.
-Dehát alig ismersz egy pár hete.
-Igen, de az első pillanattól kezdve tudtam. Amint megláttalak az utcán, amint belenéztem a gyönyörű szemeidbe, Y/n, én az első pillanattól kezdve tudtam, hogy te vagy a lelki társam. Ezt semmi sem változtathatja meg, semmi sem pótolhatja. Semmi sem pótolhat az életemben téged. Senki és semmi.