Porszem [Fekete Giorgio X Y/n]

Utolsó csók

Azonnal siettem a reptérre. Nem érdekelt semmi, szinte semmit sem pakoltam össze, még a cipőmet sem kötöttem be, egyből szálltam be szerelmem kocsijába, majd a sebességkorlátot átlépve 10 perc alatt a reptérre értem. Pont indult egy gép Olaszországba, szóval vettem egy jegyet, és felszálltam.

Összesen 20 órát utaztam. Egy percre nem hunytam le a szemem. Legalább 20x mentem a vécébe sírni egy órában, folyamatosan szorongtam, ráztam a lábam, és utáltam, hogy tehetetlen vagyok. Hogy nem mehetünk gyorsabban, bár így is gyorsan mentünk. Hogy nem rohanhatok Giorgioért. Egyszerűen feszült voltam egész úton, bár ez érthető, ha éppen haldoklik életed szerelme.

Amint leszállhattunk a repülőről, azonnal a csomagjaimhoz siettem, majd hívtam egy taxit. Először nem volt ötletem hogy kommunikáljak a sofőrrel, de aztán eszembe jutott, hogy angolt tanultam 12 évig, szóval angolul elmondtam a srácnak a kórház nevét, ő pedig szerencsére hamar odavitt.

Berohantam a kórházba, könnyekkel a szememben. Gyorsan megkérdeztem a recepcióst, hogy hol van Fekete Giorgio. Azt mondta, hogy a 44-es kórteremben, az első emeleten. Azonnal rohantam a lépcsőkhöz, szerintem életemben nem futottam még ilyen gyorsan. Felfutottam a lépcsőn, majd konkrétan berúgtam az ajtót.

A látvány ami fogadott hihetetlen erősen megszorította a szívem. Ott fekszik Fekete Giorgio egy ágyban, az arca tele sebekkel, mellette vérnyomásmérő. Eltörte kezét lábat, szegénykém, azt sem tudja igazából melyik országban lehet.

Jaj istenem. Nincs olyan mondat, nincs olyan szó, amiben le tudnám írni, mit éreztem amikor megláttam őt. Drága Giorgiom. Elkezdtem zokogni, amire kinyitotta a szemeit.

Azokat a gyönyörű barna szemeit. Amiben régen boldogság volt, az most tele fájdalommal. Nem látok a szemében semmit, csak tiszta fájdalmat. Ami neki fáj, az nekem is.

Igazából, azt sem tudom, kinek fájt ez jobban. A szívem több milliárd icipici darabkára tört látva őt, és szerintem ő is hasonlóan érezhetett.

Odasétáltam Giohoz, az összetört szívemmel. Az a szív, amit ő ragasztott meg, most újra eltört. Mint amikor megragasztod a nyakláncod, de sosem lesz a régi, mert tiszta pillanatragasztó, ami egy idő után el is engedi.

-Giorgio!
-Y/n!
Gyuri elkezdett sírni.
-Semmi baj, semmi baj, ne sírj.
Fogtam meg fejecskéjét. Drága szíve. Drága lelke. Sosem érdemelte volna ezt. Soha, semmilyen körülmények között.

-Annyira sajnálom. Félek, hogy itt kell hagyjalak.
-Ne beszélj butaságokat, minden rendben lesz.
-Y/n, életem egyetlen szerelme, figyelj rám. Az orvosok azt mondták, már csak pár órám maradt vissza. Haldoklom. Ezt látod te is. Annyira sajnálok mindent. Annyira sajnálom, de itt foglak hagyni. Ezt oda akartam adni karácsonykor, bárcsak odaadhattam volna akkor. Hozzám jössz feleségül Y/n?

Giorgio előhúzott egy kék szivecskés gyűrűsdobozt. Kinyitotta, és benne volt egy gyönyörű gyémánt gyűrű.

-Igen!
Giorgio ráhúzta a gyűrűt az ujjamra.
-Sose felejts el engem, kérlek. Soha senkit sem szerettem úgy mint téged.
-Giorgio, nem hagyhatsz itt engem!
Zokogtam. Nem akartam hogy így legyen vége. Megcsókoltam a szerelmem.
-Annyira szeretlek! Semmi sem múlhat téged felül, semmi sem közelíthet meg téged. Veled akartam az egész jövőm eltölteni. Csak veled, és senki mással. Örülök azért, hogy megtalálhattam a lelki társamat az életemben. Elértem a célomat.

-Csak miattad vagyok még itt Gio, senkit és semmit nem szeretek úgy mint téged, megmentetted az életemet. Köszönöm.

Annyi mindent akartam még mondani. Annyi mindent el akartam mondani. De elkezdett sípolni a vérnyomásmérő.

-Én is köszönöm, szeretlek!
-Ne, ne, ne, ne, ne!
Kiabáltam, ordítottam sírva a nővéreknek. Csomó orvos érkezett a kórterembe.
-Hölgyem, kérem, menjen ki, most elvégzünk egy újraélesztést.

Kimentem a kórteremből, de ami ezután következett, az borzalmas volt. Sosem sírtam még úgy, mint most. Minden összeomlott. Betegen éreztem magam, lesápadtam, és azt kívántam, bárcsak felébrednék ebből a rémálomból. Kinyitnám a szemem, és Gio ott feküdhetne mellettem, de sajnos nem, ez nem egy álom, akármennyire azt akarom, hogy az legyen.

2 óra után kijött egy orvos a teremből, de szomorú arccal.
Ebben a pillanatban realizáltam, hogy mindennek vége. Mindennek.
-Sajnálom asszonyom, Fekete Giorgio életéért 1 óra 49 percig küzdöttünk, de sajnos nem élte túl.

Ebben a pillanatban elvesztettem mindent. Mindenemet, amim volt. A boldog életemet, a szerelmemet, a boldogságom.

Könnyek között rohantam vissza a 44-es kórterembe, ahol már új lepedőt húztak az ágyra. Összeestem. Sírtam. Bömböltem, és üvöltöttem. Nem, nem, nem, nem halhatott meg.

Azonban bele kellett törődnöm hogy de, életem szerelme igenis meghalt, bár sosem tudtam elfogadni.

Ezek után hazautaztam, és közöltem a fiúkkal a hírt. Nagyon fájt őket úgy látni, ahogy aznap láttam őket. A rajongókat mind nagyon megrázta a dolog, a banda pedig feloszlott.

Írtam egy könyvet arról, hogy hogyan halt meg a lelki társam, és hogy valójában milyen is volt ő valójában. A könyvet kiadtam, és fanok százai olvasták el.

A gyűrűt, amit Giorgio adott nekem, sosem vettem le az ujjamról. Soha. Se alváshoz, se fürdéshez, se főzéshez (igen, végül megtanultam főzni), soha.

Giorgio mindig élni fog, sosem hal meg. Még mindig él a rajongók szívében, a fiúkéban, a szüleiében, a testvéréjében, és legutoljára, az enyémben is. Sosem felejtem el őt, és azokat, amiket mondott nekem aznap.

Így halt meg egy téli napon Fekete Giorgio, a Carson Coma fronténekese, és az én egyetlen örök időkig tartó életem szerelme. A boldogságom, a lelki társa.

Emberek jönnek, és emberek távoznak, emberi fájdalmat okozva másoknak.

//Vége//

——————————————————————
Ez lett volna a könyvem, remélem tetszett nektek! Ezek után mindenkinek fizetem a pszichológust!