Napfény

1.8 Szivárgó érzelmek

Nagy hangzavar volt, a fülemre szorítottam a kezem. Megvakítottak azok az átkozott neon fények. Leültem a sarokba és behunytam a szemeimet. Nincs mitől félned. Nincs mitől félned.

- Minden rendben lesz, Rita – szólt halkan Bende és a térdemre tette a kezét. Hirtelen összerezzentem. Mit keres itt Bende?

- Ez csak egy álom. Csak egy álom – suttogtam és a cipőmre szegeztem a tekintetem.

- Már hogy lenne egy álom? – kérdezte nevetve. Félve emeltem fel a fejem, de nem volt ott senki. Felsóhajtottam. Az agyam ismét szórakozott velem. 

Mária az ágyon üldögélt mellettem, vígjáték kategóriában ezúttal filmet válogatott, miközben mesélte, hogy mennyire hihetetlen számára az, hogy Angelina Jolie és Brad Pitt házassága véget ért. Felvont szemöldökkel hallgattam, nem igazán voltam otthon ilyen celeb hírekben, de nem is láttam értelmét. A legtöbb oldal úgyis pletykákat hoz le, kicsit még jobban kiszínezve, hogy érdekes legyen. Kit érdekel? Nem voltam otthon velük, hogy lássam, mi is a valóság és kinek van igaza.

- Valóban szép pár voltak – feleltem zavartan.

- Á, annyira nem – legyintett Mária. – Nekem sokkal jobban tetszett Brad Jennifer Anistonnal. De, úgy tűnik, hogy egyszer minden véget ér.

- Ja – biccentettem. Mária nevetve vette tudomásul, hogy egyáltalán nem vagyok otthon abban a világban, amelyről beszélgetni próbál, így végül kiválasztotta a „Családi üzelmek"-et és hátradőlt a kanapén. A pokrócot magamra húzva helyezkedtem el én is, amikor valaki kopogtatott az ajtón. Meglepetten fordultam Mária felé.

- Vártál valakit?

- Nem, gőzöm sincs, hogy ki lehet – válaszolta feszülten, majd az ajtóhoz sietett. – Mindjárt jövök!

Bólintottam és leállítottam a filmet. Hallgattam, ahogyan kinyitja az ajtót, káromkodik, majd színlelt meglepettséggel és örömmel köszönti az illetőt.

- Mária, sokszor kisegítettelek, de a tartozásokat muszáj megadnod, mielőtt eljön a tél – szólt egy érdekes ismeretlen hang. Nem tudtam eldönteni, hogy egy nő vagy egy férfi áll a folyósón.

- Jó, mondtam már, hogy elintézem – suttogta Mária feszülten. A férfi megköszörülte a torkát és kérdezett valamit, amit nem értettem.

- Igen, de ő is szokott ilyesmit... étkezni, úgyhogy nyugodtan átadhatod most – suttogta alig hallhatóan Mária. Elkerekedett a szemem. Ugye nem? Légyszi, élet, mondd, hogy nem pont most vesznek mellettem cuccot, mert lefejelem ezt az asztalt!

- Köszönöm, úgy lesz! Szép estét! – köszönt el Mária, majd bezárta az ajtót és a konyhába sietett. Feszülten üldögéltem a kanapén, a körmeimet rágtam megint (pedig annyira próbálkoztam leszokni róla) és azon agyaltam, hogy közbe szólhatok-e. Mi jogosítana fel arra, hogy lebasszak valakit úgy, hogy én is emiatt kerültem hozzá?

Felálltam és a konyha bejáratáig mentem. Szótlanul figyeltem őt, mire elvigyorodott. Mindenre számítottam, csak erre a reakcióra nem.

- Mit csinálsz? – kérdeztem ridegen, mintha semmi problémám nem lenne a dologgal és nem is fordult volna meg az agyamban néhányszor pár másodperc leforgása alatt, hogy kivegyem a kezéből és én fogyasszam el mindet.

- Ne haragudj, de én még nem állok a tisztulás útján. Nem megy – vállat vonva kibontotta a csomagot.

- Azt mondtad, hogy nem vársz senkit - néztem rá karba tett kézzel.

- Tudom, tényleg ne haragudj.

- És neked ezt így házhoz hozzák? – kérdeztem, miközben közelebb léptem, hogy szemügyre vegyem.