Napfény

1.4 Néma éj

Drága Bende, én annyira sajnálom! Egy hete (mindjárt kettő), hogy elmentél. Sajnálom, hogy az utóbbi időben nem voltam igazi barátod és egyáltalán nem lehetett rám számítani. Sajnálom, hogy amikor utoljára láttalak, nem mentem oda hozzád, mert Valterrel voltál és kerülni szerettem volna őt. Sajnálom, hogy azt hittem temérdek időnk van még. Sajnálom, hogy nem hallhatom többet a hangodat, hogy nem láthatom azt a gyönyörű mosolyodat, hogy nem tudok rákérdezni melyik rajzfilmben szerepelt bizonyos idézet vagy dal, amely éppen eszembe jut. Sajnálom, hogy nem ismered meg életem szerelmét - ha esetleg nem Valter lenne az -, és sajnálom, hogy a gyerekeimet sem. Csodálatos keresztapjuk lehettél volna. Imádtak volna, abban biztos vagyok!
Napok óta nem gyújtottam rá. Nem tudom, hogy lassan leteszem-e a cigarettát, de biztos jobb lenne. „Az tuti", válaszolnád.
Szeretlek. Nagyon szeretlek! Nehéz volt a halálod híre és az is, hogy ne essek össze. Nem tudom meddig bírom tartani magam, de soha életemben nem próbálkoztam ennyire, mint most. Remélem büszke leszel rám.
A temetés szörnyű volt. Igyekeztem erős maradni, de tudom, hogy az erő nem abban rejlik, hogy ne sírjak. Így igen, Hamupipőke egereit, Jackiet és Gusztit, rendesen eláztattam.
Lara nem beszél velem azóta. Igazából, senkivel sem. Biztos vagyok benne, hogy a szíve millió apró darabkára tört. Neki te voltál a nagy Ő. Tudom, hogy neked is ő. A ti szerelmetek egy annyira példaértékű, tiszta, őszinte dolog volt. Valahol mélyen, akaratomon kívül, irigyeltem is szerintem.
Szeretlek és hiányzol. Igyekszem vigyázni Larára és ismét a közelébe kerülni. Holnap még írok neked. Tényleg nagyon szeretlek.

Minden hang csak zaj. Minden szó fáj. Minden mondat éles és mellkasba vág. Nem vagyok képes elhinni, hogy ennyire hirtelen véget érhet valami. Nem is akármi, hanem egy élet. Röpke pillanat alatt eltűnik valaki, megszűnik létezni és itt maradunk az óriási űrrel, mert őket bizony már senki soha nem lesz képes pótolni. Egy perc, egy pillanat. Lehetetlen felfogni és megérteni. Még nehezebb elfogadni és továbblépni.

A telefonomért nyúltam és Larát tárcsáztam. Nem válaszolt még mindig semmire. Az ujjaimat tördelve próbáltam figyelni a légzésemre. Mély levegő be, mély levegő ki. Nem halt meg. A lelke nem.
- Kérsz valamit enni? - kérdezte anyu a szobám küszöbén álldogálva.
- Nincs étvágyam - feleltem halkan. Belépett és leült mellém az ágyba.
- Szeretnél beszélni? - kérdezte, miközben simogatni kezdte a hátam.
- Nincs amit mondanom. Még nem fogtam fel mi is történt. Biztos, hogy összetörök még párszor, ahogy lassan tudatosul bennem.
- Igen, ez valószínű - felsóhajtott. - Szeretnéd, hogy átvigyelek Larához?
- Nem válaszol semmire. A temetésen is elfordult tőlem.
- Szívem, a jövőjüket tervezték, most volt az eljegyzés. Te is óriási fájdalmat érzel és ezzel minden bizonnyal ő sincs másképp. Nem Tiktokozik vagy nyomja a telefonját. Ettől függetlenül biztos jól esne neki, ha ott lennél mellette. Lehet elzárkózott most, de szüksége van rád.
- Tudod mi az a Tiktok? - néztem rá meglepetten, mire csak legyintett.
- Az egyik kolleganőm mutogatott valami videókat rajta.
A kezembe vettem a lapot, amelyre a sorokat írtam Bendéhez. Kinyitottam az éjjeliszekrényem fiókját, majd becsúsztattam.
- Az mi volt?
- Levél.
- Kinek?
- Bendének - suttogtam. Anyu oldalra döntötte a fejét és aggódó tekintetet vetett rám.
- Lehet az tenne jót, ha mindennap beszélnél vele. Így leveleken keresztül, amikor úgy érzed.
- Istenem, soha többet nem hallom a hangját! - fakadtam ki és a tenyerembe temettem az arcomat. - Nem tudom elhinni!
- Tudom kicsim - mondta halkan anya és szorosan magához ölelt, miközben könnyek ezrei csordultak le az arcomon.
- Vigyél át, kérlek - szóltam és felálltam az ágyból. - Csak felöltözöm előbb.
- Rendben, a nappaliban várlak - felelte és kiment a szobámból. A falamra néztem, amely tele volt képekkel. Bende, Valter és középen én. Még azon a hülye fesztiválon készült. Mosolyog Bende. Már volt egy kis szakálla és nevetve beszélték meg Larával, hogy majd egyszer befestik rózsaszínre. Olyan szórakoztató és őszinte ember volt. Tudta kivel, hogy kell beszélnie. Tudta, hogy mikor mit kell mondania. Olyan sokszor csalt mosolyt az arcomra. Szerettem őt. Nagyon - nagyon szerettem.