Focistafeleség | N. Schlotterbeck | M. Reus

2. Milyen napod volt?

Carolina Witte

Az este folyamán főként csak a telefonomba temetkezve ülök a kanapén, Marco pedig valami sportcsatornát néz, tőlem tisztes távolságban az ülőalkalmatosság másik végén. Talán nem keresi a közelségemet, mert tudja hogy dühös vagyok rá, amiért nem jött el velem orvoshoz. Legalább hazaérkezés után eszébe jutott megkérdezni, hogy mit mondtak. A városban való vacsorázás alól szerencsére sikerült kihúznom magam, miután megtartottam a rendkívül megrázó élménybeszámolót.

Céltalanul görgetek lefelé az Instán, mikor a képernyő tetején felugrik egy új WhatsApp üzenet. Mivel csak egy telefonszámot ír ki a telefon, így feltételezem, hogy Schlotterbeck írt, így rögtön rá is nyomok az üzenetre, ami végül megjelenik előttem. Tényleg az az információ áll benne amit kértem, a szöveg viszont angolul van. Majdnem hangosan elnevetem magam ezen az egészen. Végül nem agyalok sokáig, továbbra is széles mosollyal ajkaimon kezdek választ írni.

Hi Nico, see you there :) Ugye tudod, hogy nyugodtan írhatsz nekem németül is? Nekem is az az anyanyelvem. ;)

Ezután vetek egy kósza pillantást Marco-ra, akit annyira leköt a műsor vagy éppenséggel saját telefonja, hogy ezt látva már nincs is kedvem megosztani vele ezt a fura és vicces eseményt.

Sorry, Jude a közelemben van és nagyon úgy néz ki, hogy agyhalott lettem. Mindenesetre nagyon várom a holnapot.

Önkéntelenül is még szélesebben elmosolyodom. Nem tudom hova tenni ezt a gyereket.

- Na, minek örülsz ennyire, Lina? - Marco meglepően kedves hangja ránt vissza a valóságba.

Ahogy pillantásomat kissé ijedten ráemelem, ő még mindig érdekes mosollyal figyel.

- A csapattársaid ilyen szórakoztatóak. - rázom meg a fejem, de a férjem figyelmét teljességgel elnyerem az utóbbi mondattal, de ahelyett, hogy beavatnám a részletekbe, inkább felteszek egy engem foglalkoztató kérdést. - Mi a helyzet Schlotterbeck-kel?

Marco kissé elcsodálkozik a kérdésemen, hiszen elég rég volt már, hogy a csapattársai kerültek szóba köztünk. Régebben mindig megosztotta velem, hogy kiről mit gondolt, sőt tanácsot kért tőlem, hogy hogyan kellene bánnia a rendkívül fiatal újoncokkal kapitányként. Mostanában már nem beszéltünk ilyesmiről. Mostanában csak finom erőszakkal próbált rávenni erre az egész gyerekvállalás témára, és őszintén csodálkoztam, hogy az elmúlt 3 hétben ennyire toleráns volt és eszébe sem jutott még felhozni, hogy el kell mennem valami nagyon alapos kivizsgálásra. Bár... ami késik, nem múlik.

- Van még hova fejlődnie. - ránt vállat végül. - Magas és izmos, ami jó a pozíciójához, de gyorsabbnak kell lennie. Fejben is és fizikailag is.

- Tudtad, hogy abban az utcában van az új lakása, ahol Mario és Ann-Kathrin is laktak? - kérdezem végül, anélkül hogy bólintáson kívül máshogy is reagálnék az előző mondatára.

- Hogy őszinte legyek, nem kérdeztem meg. - nevet fel kínosan. - Csak gondoltam, hogy... szívesen foglalkoznál ezzel... hiszen szereted ezt az egészet.

- Tényleg szeretem. -biztosítom. - És örülök, hogy gondoltál erre, csak... mindegy, jót fog tenni, hogy lefoglalom magam. - rázom meg a fejem és egy pillanatra lehunyom a szemeimet. - Jövőhéten vissza kellene mennem a céghez is. - sóhajtok egy kicsit. - Van ez a projekt az új irodaépülettel és...

- Lina... - nyög fel Marco. - Elmondtam már ezerszer, hogy nincs szükséged arra a melóra.

Csak fáradtan elmosolyodom.

- De igen. - csúszom és hajolok hozzá közelebb. - Ezt már 50 milliószor megbeszéltük, és nem fogsz rávenni arra, hogy én is unatkozó futballistafeleség legyek. - nyomok egy bizonytalan puszit az arcára.