Focistafeleség | N. Schlotterbeck | M. Reus

8. Aludhatsz nálam

Carolina Witte

Úristen. Nem vagyok normális. Tényleg nem. Marco üzenetét olvasva olyan hatalmas bűntudatom támad, hogy elkap a szédülés és még hányni is tudnék. Visszarobogok a nappaliba és megiszom az érintetlenül otthagyott vizemet és tehetetlenül huppanok vissza a kanapéra. Szemeimet lehunyva dőlök hátra, de csak az elmúlt percek jelenetei pörögnek az agyamban, sőt egy pillanatra olyan érzésem van, mintha Nico ajkai ismét az enyémeken lennének, mintha ismét megérintene. Eszembe jut, hogy láttam őt felsőrész nélkül pár napja és wow, micsoda felsőteste van, és hogy csókol.

Kezeimbe temetem az arcomat és lélegzek párat. Mi történt volna, ha Marco nem ír? Még mindig itt csókolóznánk? Elengedek egy frusztrált nyögést ezen a gondolaton, majd inkább magamhoz veszem a telefonom és elkezdek üzenetet írni a férjemnek.

Carolina Witte Persze, bemegyek holnap. - nem vagyok képes többet írni most neki, és bármennyire is bűntudatom van, nem fogok olvadozva a karjaiba omlani.

Vajon most megcsaltam Marco-t? - teszem fel magamnak a kérdést. Csak egy csók volt. Nyilván, ha ez valami ismeretlennel történt volna totál beállva egy buliban, akkor lehetne jó kifogás. De egyikünk sem volt részeg, én csak rohadtul szomorú voltam. Illetve vagyok. Az, hogy Nico Marco csapattársa csak ezerszer megnehezítette azt, hogy ezen agyaljak. Ezenkívül pedig 22 éves volt. Én pedig milyen rondán kidobtam innen. Remélem hazatalál. Jézusom, miket gondolok? A srác milliomos és rendel egy Teslát, ami elviszi a belvárosba az agyhalott Adeyemi-hez. Ezen a gondolaton valamiért elbőgöm magam.

Igazából nem Adeyemi miatt. Jó, vele is gonosz voltam gondolatban, de valamiért mégis azért kezd sajogni a szívem, mert kiabáltam Nico-val azok után, hogy ő mennyire rendes volt ma velem.

Továbbra is pityeregve mászok fel az emeletre, s a sírás akkor kap el csak igazán, amikor Marco ruhái között kezdek válogatni. Annyira fájt az, hogy idáig jutott a házasságunk. Sosem gondoltam volna, hogy egy másik férfi - fiú! - ennyire ki tudja használni a gyengeségemet. Vajon tényleg tetszem Nico-nak? Meg fogok őrülni.

A pakolással igazából nem töltök el sok időt, már eléggé gyakorlott vagyok ebben. Megkönnyebbült sóhajjal teszem a sporttáskát az ajtó mellé, majd úgy döntök, hogy lecserélem az ágyneműhuzatot, hiszen lehet, hogy Marco-t másnap este hazaengedik. Talán főznöm is kellene valamit. Hátha Marco attól kicsit jobb kedvre derül, hogy most a szokásostól többször ehet mindenféle kaját, nem csak szuperegészségeset.

Késő van, de mivel egyáltalán nem érzem úgy, hogy képes lennék aludni lemegyek a konyhába és elkezdem Marco kedvencét megcsinálni. Legalábbis a húst meg a lilakáposztát. Köretet majd kap holnap frissen.

A mozdulataim elég automatikusak, nem koncentrálok túlságosan a dolgokra, mégsem aggódom azon hogy elrontok valamit. De úgy tűnik mégis. Sikerül belevágnom a tenyerembe, aztán pedig még a csuklómat is megégetem, két órával később mégis elégedetten ballagok fel az emeletre és megyek egyenesen a zuhanyzóba.

Miután végzek mindennel a fürdőben, egy leheletnyivel könnyedebb szívvel vetődök ágyba. A friss ágynemű tisztasága és illata megnyugtat kissé, bár túl sok józan észt ez sem ver belém. Az összes lámpát lekapcsolom, viszont a telefonomat magamhoz veszem és ajkaimat beharapva keresek rá Nico profiljára Instagramon. Szinte csak focival kapcsolatos dolgokat posztol, így inkább gyorsan ki is lépek a profiljáról, mielőtt túlságosan elmerülnék a képei nézegetésében. Inkább azt kellene kitalálnom, hogy mit fogok neki mondani, ha ismét találkozunk, hiszen azt elég nehéz lesz elkerülni.

Nico Schlotterbeck

Először fogalmam sem volt, hogy mihez kellene kezdenem azután, hogy Lina szó szerint kidobott. Szerettem volna írni neki és akár még bocsánatot is kérni azért, ami történt, de nem jutottam odáig, mert Karim rohadtul hívott és számonkért, hogy mégis merre vagyok már ennyi ideig.