Focistafeleség | N. Schlotterbeck | M. Reus

7. Olyan jó, hogy itt vagy

Nico Schlotterbeck

A szteroidok azért nem hatottak annyira jól, hogy egy héttel később játszhassak vagy legalább csere legyek a Köln elleni meccsen. A sérülésem ellenére sem volt túl sok szabadidőm, mert szinte minden nap jártam az orvosnál és gyógytornán a vállammal. Ezenkívül volt pár könnyített edzésem, de a hét vége felé már a csapattal edzhettem, ezek mellett Lina spammelt különböző lámpa és csillár variációkkal amikből csak random kiválasztottam párat, ő pedig megrendelte őket.

Bármennyire is szívesen lógtam vele, egyszerűen nem volt időm találkozni vele a héten - emiatt teljesen le vagyok maradva a saját lakásommal kapcsolatban -, ezenkívül pedig rá kellett jönnöm, hogy a vonzódásom iránta jóval több volt, mint ami illendő lenne. Épp elég szar volt, hogy minden magányos pillanatomban rá gondoltam, és arra, hogy mennyire elcseszett most a kapcsolata Marco-val. Na meg arra, hogy mennyire elcseszettek az én érzéseim is, hiszen belezúgtam egy nőbe aki nem elég, hogy idősebb tőlem, még a csapattársam felesége is.

Ennek ellenére mégis abban reménykedem, hogy ezúttal kijön a meccsre, és hogy a VIP szektorban fog ülni és mindenekelőtt abban, hogy személyesen is beszél majd velem.

Habár a meccs 17:00-kor kezdődik, és habár ebédeltem, és még vacsoraidő sincs túlságosan, azért rendesen megpakolom a tányéromat pár jól kinéző kajával és úgy tervezem, hogy ezt mind megeszem a játék kezdete előtt. Szerencsésnek érzem magam, amiért még senki nem vette a bátorságot arra, hogy megkörnyékezzen. Lehet, hogy nem is vagyok olyan népszerű, mint hiszem, vagy csak mindenki túl elfoglalt az étel vadászattal.

- Ne haragudj, ezt a széket még megeszed vagy leülhetek rá? - csendül egy szórakozott hang halkan mellettem, amit túl jól ismerek.

Hirtelen fordulok oda. Lina egész közel áll hozzám és érdekes mosollyal méreget.

- Szia. - térek magamhoz, és bármennyire is zavarban vagyok, nem tudom megállni hogy ne mosolyogjak rá és ne öleljem meg röviden. - Sajni a szék nem szerepel a menün, pedig hidd el, megenném azt is. - rázom meg a fejem egy kínos nevetéssel.

- Akkor kénytelen leszek elfoglalni. - mosolyodik el szélesen, majd helyet foglal mellettem. - Mi újság?

- Te nem eszel? - kérdezem megdöbbenve.

- Chill Schlotti, majd eszek, de szerintem csak kicsit később. Én veled ellentétben nem éheztem egész héten. - nevet fel. - Na de hogy vagy?

- Jól. - bólintok végül. - Szétdrogozott az orvos, szóval semmi bajom már. De Terzic szerint még nem szabad most megerőltetni magam. - forgatom meg a szemeim. - Ugye innen nézed te is a meccset?

- Attól tartok igen. - mosolyodik el sejtelmesen. - Na és, nem volt mellékhatása a sok injekciónak?

- Te mióta vagy ilyen szemtelen? - kérdezem tőle tanácstalanul, de Lina nem válaszol, továbbra is csak vigyorogva várja a válaszomat. - Mint látod, nem lettem szőrösebb, egyedül rohadt éhes vagyok mentálisan az elmúlt 3 napban. És te hogy vagy? - váltok témát.

Lina csak vállat ránt.

- Jól. Örülök, hogy kész lett a festés és a tapétázás nálad, jöhetnek a bútorok. Lassan megszokom, hogy Marco alig kommunikál velem. Csak a szokásos. - villant ezúttal egy egyáltalán nem őszinte mosolyt.

- Oh... sajnálom. - nyögöm ki végül.

Lina csak fintorog ezen.

- Nem is értem miért vagyok itt. Még te sem játszol, pedig Marco után lehetnél a 2. számú kedvencem a csapatból. - sóhajt drámaian.