𝐓𝐇𝐎𝐒𝐄 𝐁𝐄𝐀𝐔𝐓𝐈𝐅𝐔𝐋 𝐄𝐘𝐄𝐒 /𝐥𝐚𝐫𝐫𝐲 𝐬𝐭𝐲𝐥𝐢𝐧𝐬𝐨𝐧/

𝟗| 𝐌𝐮̈𝐭𝐞́𝐭

Beszélgettünk, és nagyon jó érzés volt, ahogy néha belecsókolt, vagy beleharapott a nyakamba, és egyébként is, amikor beszélt, akkor a leheletét érezhettem a bőrömön. Nem akarom, hogy ezeknek a pillanatoknak valaha is vége legyen. Jó nekem így! A lehető legjobb.

•••

Louis

- Sziaaa! - köszöntöttem Harry-t hangosan, ezzel felkeltve őt. - Basszus, ne haragudj, picim - szabadkoztam, miközben ő nekiállt nyújtózkodni. Nagyon édes volt, mint egy kiscica.

- Max. azért haragszok, mert picinek neveztél. Te vagy a pici! - panaszkodott mosolyogva.

- Komolyan arra a köztünk lévő tíz centire gondolsz? - kérdeztem vigyorogva leülve mellé, mire durcásan bólintott. Majd' elolvadtam. - Tudod... - hajoltam füléhez. - Nekem az a tíz centi máshová ment - suttogtam, mire megborzongott, és libabőrös lett. - Na mindegy - pattantam fel hirtelen.

- Hülye - morogta.

- Ma átesel a műtéten. Izgulsz? - kérdezte komolyabbra fordítva a szót. Szerintem én jobban izgulok, mint ő. Szeretném, ha minden problémamentesen menne, de annyira kiakaszt, hogy ha minden jól is megy, akkor is csak egy hét múlva láthat majd.

- Igazából nem annyira. Jövő héten ugyanekkor már benned gyönyörködhetek majd, és ez megnyugtat - jelentette ki.

- Annyit bókolsz nekem, hogy a végén belefulladok - nevettem fel, majd arcon pusziltam, mire elpirult.

- Sziasztok, fiúk - jött be Liam, és elmosolyodott, amikor meglátott minket. - Harry. Itt az idő.

- Gyere - ragadtam meg Harry kezét, és felálltunk. Együtt elmentünk a kijelölt teremhez, majd az ajtó előtt velem szembe fordítottam Harry-t. - Megyek Zayn-hez. Mély álomban leszel, de mire felkelsz, ott leszek melletted. Rendben? - fogtam két kezem közé az arcát.

- Rendben - mosolyodott el, és adtam egy puszit a homlokára, így elbúcsúzva tőle, majd Liam-el bementek a terembe.

Lebaktattam a recepcióra, ahol Zayn épp cserélt Alex-szel, így nyugodtan ki tudtunk menni az udvarra kávézni.

- Azt hiszem, kezd teljesen jóra fordulni az életem - szólaltam meg néhány perc csendes üldögélés után. A legmesszebb eső padra ültünk le, így nyugodtan tudtunk beszélgetni.

- Ez a fiú megbabonáz téged - nevetett Z. - Viccen kívül, nagyon jó hatással van rád. Nagyon jól választottál - karolt át féloldalasan, miközben belekortyolt a kávéjába.

- Szerintem is - feleltem mosolyogva, majd hirtelen lecsapott rám a félelem. - Jajj, Zayn, mi van, ha valami rosszul sül el a műtéttel? - kérdeztem kétségbeesetten.

- Ne aggódj! A legjobb orvosaink vannak. Nem lesz semmi gond, egy hét múlva pedig végre láthatja majd az elragadó pofádat - veregette meg a vállamat röhögve, és ez a hozzáállása minden félelmemet elűzte, és csatlakozva hozzá hangosan felnevettem. - Na és mondd csak, mennyire gondolod komolyan? Mondd, hogy folytatni akarod vele a műtét után is!

- Hülye lennék nem folytatni - bólintottam magam elé meredve. - A lehető legkomolyabban gondolom. Csak azt nem tudom, mit fogom magammal kezdeni azután, hogy ő felépül. Ötletem sincs, merre mehetnék tovább, amint itt felmondtam. Te is tudod, hogy a rajzoláson és éneklésen kívül semmi sem érdekel. Egy tetováló szalonból pedig meg nem élnék, főleg az elején, amikor még csak be sem futott! - sóhajtottam egy mélyet, majd hátrahajtottam a fejem a pad támlájára, és a tavaszi eget kezdtem vizslatni. - Nem tudom mit csináljak, és ez az egyetlen, ami visszaránt attól, hogy felmondjak.

- Mindenképp segíteni fogunk. Én is, Liam is, Harry is. Találni fogunk valamit. Csak egyet kérek. Amint innen elmész, ne feledj engem vagy Liam-et!

- Hogy is felejthetnélek el titeket! - emeltem fel hirtelen a fejemet a padról, és fekete hajú barátomra szegeztem tekintetemet. - Nélkületek túl sem élném! Nagyon sokat segítettetek nekem, Zayn. Természetesen tartanunk kell a kapcsolatot! - bólogattam.

- Rendben - mosolyodott el, majd ránézett az órájára. - Mennem kell vissza. Szólj, ha bármi baj akadna, de ne aggódj, nem fog - veregette meg a vállam, majd elindult be.

Én pár percig még ültem és élveztem a friss, enyhén csípős, hűvös levegőt. Kidobtam a műanyag kávés poharat, és bementem.

Biztos voltam benne, hogy a műtéttel már végeztek, de még bőven volt időm, mielőtt Harry elkezdene ébredezni, így bementem Ms. Clark-hoz.

- Szép napot! Hogy tetszik lenni? - csuktam be az ajtót, és megálltam a hölgy ágya mellett.

- Csak a tipikus. Haldoklom, és próbálom kihasználni a meglévő időmet ebben a szaros ágyban - mutatott a fekvő alkalmatosságra mosolyogva.

Ms. Clark mindig is ilyen volt. Egyáltalán nem optimista, tudja mi történik körülötte, inkább realistának mondanám. Tudja, hogy nincs hátra túl sok ideje, de nem rémül meg ettől. Figyelemre méltó hölgy.

- Sajnálom - mondtam halványan mosolyogva. Egyáltalán nem gúnyolni akartam, inkább a tiszteletemet kifejezni, amiért ilyen magabiztos, és tisztán lát maga elé.

- Hányszor mondtam már, hogy nem kell senki sajnálata, Louis! - nevetett fel, mire én is csatlakoztam hozzá halkan.

Egy fél órát még elbeszélgettünk, majd sürgős feladatra hagyatkozva elbúcsúztam, és elindultam Harry-hez. Mostmár bármikor felkelhet, szóval szeretném magamat mellette tudni. Halkan benyitottam, és leültem mellé egy székre. Arca kisimult volt, mellkasa egyenletesen emelkedett, és hallottam a halk szuszogását, így biztos lehettem abban, hogy még alszik. Megfogtam az egyik kezét, és a számhoz emelve egy leheletnyi csókot nyomtam rá. Visszafektettem mellé a tenyerét, és vártam.

Na vègre itt is a következő rész, vészesen közeledünk a könyv végéhez! De azoknak akik ezt olvasták nem kell aggódniuk, tervezgetek már egy úgy könyvet.

All the love, E .xx🫶🏻