𝐓𝐇𝐎𝐒𝐄 𝐁𝐄𝐀𝐔𝐓𝐈𝐅𝐔𝐋 𝐄𝐘𝐄𝐒 /𝐥𝐚𝐫𝐫𝐲 𝐬𝐭𝐲𝐥𝐢𝐧𝐬𝐨𝐧/

𝟓| 𝐄𝐠𝐲𝐞𝐝𝐮̈𝐥

A temetés után egyből hazautaztam. Két szabadnapom volt még hátra. Így, hogy a temetés megtörtént, bírtam aludni az éjszaka egy-két órát, de persze az sem volt a legtöbb. Aztán jött az ihlet. Nem vagyok énekes, ezért tuti pocsékak a dalszövegeim, de ilyen esetekkor mindig írok. Most is írtam. Two Of Us lett a címe, egész éjszaka azt írtam, miután az az egy-két óra után felkeltem.

Ezeket a számokat természetesen soha nem fogja nyilvánosságra hozni, mert nincs hozzá elég tehetsége, hogy énekes lehessen. De azért visszaolvasni biztos jó lesz majd pár évvel később.

•••

Harry

Nyolc óra van. Mostanában Louis csak kétszer szokott bejönni hozzám. Valamikor napközben, és este, fürdetéskor, mindig lámpaoltás után. Azonban Louis ma még egyszer sem jött be, pedig nemsokára lámpaoltás. Nem mondanám, hogy fura, mert mostanában egyre inkább kerül engem. Nem tudom, mit tettem, de úgy tűnik, valamivel megbánthattam. Fél kilenc van, és nyílik az ajtó, de csak Samantha jött.

- Fürdetés van, gyere! - szólt, mire én meg sem mozdultam. Micsoda? Egy, Louis még be se jött ma hozzám. Kettő, mindig Louis-val megyek a zuhanyzókhoz. Három, mindig lámpaoltás után megyünk, hogy megfoghassam a kezét, és a közelében lehessek úgy, hogy lehetőleg senki sem zavar meg minket.

- Nem értem - szóltam. - Hol van Louis? - tettem fel a kérdést, ami délután négy óta a fejemben motoszkált.

- Louis elment, velem kell beérned. Most pedig gyere már! - csattant fel, mire elkerekedett a szemem.

Nem. Louis azt mondta, hogy ha velem végzett, azután megy el. Nem mondod komolyan?! Louis komolyan itt hagyott mindennek a közepén? Faszom! Ezt azért még belőle sem néztem volna ki. A kurva életbe már, hogy mellettem senki sem bír megmaradni! Komolyan. Mit tettem, hogy ezt érdemeljem? Egyetlen embert szerettem volna magam mellé, akit szerethetek, tisztelhetek, kényeztethetek, de úgy tűnik nekem ez sem adatik meg.

- Köszönöm, Samantha, de ma inkább maradok büdös - jelentem ki elcsukló hangon, majd az oldalamra fordulok, ezzel a hátamat mutatva a nőnek.

- Hát, legyen - mondta. - Kösz, hogy húzod az időmet! - csapta be maga után az ajtót.

Louis elment. Louis itt hagyott. Ő is itt hagyott. A zokogás vulkánként tört ki belőlem, alig kaptam levegőt. Azonban a szemem fájdalma közel sem ért fel azzal a fájdalommal, amit a szívem minden a földön heverő darabkájában éreztem.

•••

- Siettem ahogy csak tudtam! - rontott be az ajtómon Niall barátom kétségbeesettem, majd amikor meglátott, hallottam, ahogy bennreked a levegője. - Mi történt?

- Jaj, ne... Nagyon feltűnően néz ki? - kérdeztem sírós hangon.

- Nem is tudom. Nyakadig van húzva a takaród, a hajad totál csapzott, a szád és az orrod vérvörös, körülötted zsepik szanaszét, a kötésed tiszta folt a könnycseppektől. Szerinted?! - csattant fel. - Mi a szar történt?!

Na igen. Egész éjszaka bőgtem, reggel pedig amilyen gyorsan csak tudtam, értesítettem a legjobb barátomat, Niall-t. A sok sírás közben a hideg is rázni kezdett, így majd megfagytam. Egyfolytában forgolódtam és a hajamat téptem, így lehet, hogy a földön néhány hajcsomó is megtalálható volt. Folyton a számat rágcsáltam, hogy visszatartsam a belőlem kitörő hangokat, amiket a bőgés hoz ki belőlem, így totál sebesre rágcsáltam ajkaimat, nagyon fájnak is. Az orromat egyfolytában fújtam, az is eléggé fáj. Vakon nem nagyon tudtam, hogy melyik zsepit hova dobot, így minden mindegy alapon csak hajigáltam őket, ameddig csak szem ellát. Csak nem éppen az én szemem. És persze végül, de nem utolsó sorban a szememet már nem bántja a nedvesség, hozzászokott az egész éjszakai sírás után, de lehet, hogy nem ártana lecserélni a kötést.

- Hát, az úgy volt, hogy... - És elmondtam mindent Niall-nek. Az elejétől a végéig, minden kicsi kis részlettel együtt. Nem tagadhatom, ő az egyetlen igaz barátom, teljes mértékben megbízom benne, ő az egyetlen, akinek ilyen esetekben ki tudom önteni a lelkem.

- Mekkora egy tapló ez a Louis! - csapott a combjára Niall a monológom végén, mire halványan elmosolyodtam. - Oké, most viszont én is tapló leszek, de basszus, kiugrasztottál az ágyból, nem reggeliztem, és már legalább három órája nem ettem semmit! El kell mennem a büfébe! - jelentette ki.

- Niall, te tényleg akármikor felkelsz az éjszaka közepén, eszel, és csak utána alszol vissza? - kérdeztem nevetve. Ő mindig meg tudott nevettetni a sok hülyeségével.

- Persze - tolta ki maga alól a széket. - Mindjárt jövök!

Niall elment, én pedig a gondolataimba merültem. Természetesen megint egyből Louis-n járt az eszem. Ez nem igaz! Amint nincs minek elvonnia a figyelmemet, egyből rá gondolok. Gyorsan megráztam a fejem, ezzel próbálva elhessegetni a vele kapcsolatos gondolataimat, Niall pedig már vissza is ért.

- Na, vettem csipszet, üdítőket, kekszet, meleg szendvicset, és csokit a szerelmi bánatosnak, hogy ne legyen ilyen bánatos - nyújtotta felém az említett tábla csokit, mire elnevettem magam, és felbontottam a csomagot.

Megreggeliztünk, én csak egy kis csokit ettem, meg kólát ittam, ő pedig minden mást elpusztított. Utána mennie kellett, szóval könnyes búcsút vettem tőle. Már nem azért, mert pár napra el kell tőle búcsúznom, hanem azért, mert tudtam, amint kilép az ajtón, újból csak Louis-ra fogok tudni gondolni, ami előbb-utóbb el fogja venni a maradék eszemet is.

Még egy szomorkásabb rész, ne haragudjatok! Azonban mostmár mindenki megkaphatta a karácsonyi ajándékait! Ki mit kapott? Én a Merjünk álmodni!-t, egy 1D DVD-t és egy másik könyvet. Kellemes ünnepeket.<3

All the love, E .xx🎄