Noran Sanders - Jövőbe Zárva

II. Még inkább elveszve

A hang tényleg Eira volt, nem pedig csak egy hang, ami kísértett. Némi eltérés látszódott külsőre, a haja barnáról majdnem csak befeketült, a combjai vékonyabbak voltak. És hát ennyit láttam belőle, mert kiviharzott kiborulva. Legalább annyiban biztos lehettem, hogy ott nem a rúdtánc volt a hobbija. Ahogy át kényszerültem élni a halált, majd valami féle újjáéledést, valahogy nem hittem volna, hogy ő fog kísérteni még ott is. Közel sem az én otthonom várt, de mégis miféle hely lehet? Míg lábai utolsó mozzanatait kémleltem, valahogy nem a korábbi vele kapcsolatos miértekre gondoltam, hosszú idő után végre először. Valahogy az érdekelt épp legkevésbé, hogy ez tényleg ő, bár itt épp pipa rám ami nem lehet véletlen. A többiek szótlanul álldogálltak és csak néztek, volt hogy rám, de többnyire egymásra. Én inkább csak ugyanazt az ablakot bámultam, repkedő járművek, fényben úszó épületek, kristálytiszta égbolt. A külvilág alapján azt is el tudtam képzelni, hogy ők eközben fejben dumálnak egymással. Idővel kettejük követte Eira útját, a maradék kettő a jobb és a bal oldalamra ülve felkészültek valami féle kommunikációra. Az arcuk néha megrezzenni látszott, de a szó bent maradt. Zarne és Meray voltak azok, mint Eira, ők is enyhén másabb kinézetet öltve, mint ahogy azt én megszokhattam. Meray már lett említve, csak itt nem annyira elfajzott stílusban fogadott. Hiányzott a karika a szája sarkából, és a hosszú raszta haját csak egy kócos, közép hosszú és barnásabb frizurára cserélték. Zarne pedig ugyanazt a nihilista tróger kisugárzást tükrözte, csak itt ingben. A megszokott enyhén becsiccsentett arc és illat a régiben maradt. Ők is ugyan olyan furcsállóan méregettek, ezért megtörtem a lassan már kínos csendet.

- Lehet, hogy akadnának jobb kérdések is, de hol is vagyok?

Kérdeztem ha már egy egyágyas felszereltségű szinte üres és színtelen teremben feküdtem, frissen újjáéledve. De eközben olyan érzés járt át, mintha csak földönkívüliekkel vettem volna fel a kapcsolatot, vagy épp ők velem. Zavaros volt az ittlét, és tényleg ez volt a legfontosabb kérdés, még ha nem is akkor kaptam rá meg a teljes választ.

- Hááát...

Kezdett neki Zarne nagynehezen, legalábbis próbált nekikezdeni. De végül Meray állt csak készen arra, hogy jussunk is valahova.

- Mondanám, hogy otthon, de biztos nem tűnhet túl otthonosnak a haldokló szobánk. De mi mind ebben az épületben lakunk.

A hatásszünet és az összevissza való beszéd egyértelművé tette, hogy nem gondolta át eléggé mit is mondhat és mit nem. Így a másik fél kényszerült folytatni az ismételt, hosszasra nyúló hallgatás után.

- Ez lényegében egy tech cég, szóval itt is dolgozunk. Mondhatjuk, hogy ez Budapest szíve. És amúgy...

Az alig beindult beszélgetést a lihegve berontó Vex hallgattatta el. Róla ekkor még csak annyit tudtam, hogy otthon is láttam valaha.

- Begyűjtők! Sietnünk kell!

Ugyan a szó nem jelentett semmit, viszont hangzásra mindhárman ugyanolyan ijedt képet vágtunk. A két új barátom és a hirtelen fejükhöz növő kezük csak nyomatékosítottak azon, hogy valami rossz közeleg. Amint átfutott az agyukon a helyzet, már két kéz nyúlt is értem. Azzal nem is számoltak, hogy a lábaim használata nem rendeltetésszerűen fog menni. Egyikük válla már a hónom alá is került és jött a féktelen rohanás. Egyik folyosóról a másikra vergődve egyre csak ijesztőbbé vált számomra minden. Mindegyikük komor ábrázata egyre csak siettette a haladást. Még egy erotikus hangú sziréna is jelezte, hogy kéne valami tempó.

- Itt is lennének?

Kérdezte Zarne feszülten.

- Ez még csak szimpla lezárás, azaz az implant szoba zárva. Ez Eira hülyesége lesz...