Noran Sanders - Jövőbe Zárva

IV. Penge Élen

A szemeim előtt megformálódott ő, akit az emlékekben és a képeken láttam. Az, akié ez a test és az egész élet is. Csak sétált, egyre csak mérgesebben nézve. Már már kezdtem magam úgy érezni, mint aki meg van őrülve. Talán a fáradtság teheti, talán csak egy ízetlen tréfa, vagy talán kezdtem megőrülni? Addig jutottam, hogy legyen bármi is, ijesztő volt. Az ember ritkán néz szembe önmagával, szerintem sokak még csak el sem tudnák képzelni a kontextust. De a lassan karnyújtásnyira álló én csak közeledett. Még csak meg sem szólalt, csak méregetett. Hamar feszültté és zavaróvá vált a délutánom, és ötletem sem volt, hogy most mi is vár rám.

- Te hogy kerülsz ide? Ráadásul az én ruhámban...

Szólalt meg, majd egy csatakiáltás hevében egy mélyről jövő jobbossal keresztül esett rajtam.

- Mi a fene?

Dühösebb lett, de rajta is látszódni kezdett némi félelem. A kis megszeppenése mondjuk hamar elnyomódott. Túl valóságos volt egy halucinációhoz, és túl eleven egy halotthoz. Még csak azzal sem lehetett tisztában, hogy az. Valami szuper ütés szerüségre kezdett el felkészülni, amit lehet, hogy csak én nem értettem. Ugyan gyorsan és pontosan csapott le, de ismét sikerült átmenve rajtam esnie egyet. Valamiért hitt abban, hogy máshogy lesz, de elszámította magát és immáron tartott lefelé a mélybe. Nem hittem volna, hogy egy ilyen szívfagyasztó történés végén még nevetni is fogok. De annyira kitört belőlem, hogy az arcom vöröslött és lassan a könnyem is hullani kezdett az öngyilkos szellem után. Még a fejemben egy meme is lejátszódott, a jól ismert "Bye, have a great time", míg szerencsétlen csak zuhant a szemem láttára. Azért nem felejtehtem el azt sem, hogy valószínűleg nem most láttam utoljára. Vagy képzelegtem ilyen kipihenten, vagy Noran szelleme kering a házban. Meg is kezdtem az utamat egy kis visszatértem beszélgetés céljával befelé. Meg hát ugye kéne közölnöm azt is, hogy az újdonsült nővérem, akinek még csak a nevét sem tudom, ide költözik egy darabig. Bármennyire is csábító volt a kényelmes fotelágy és még a szék is, nem aludhattam még, hajtott előre minden is.

- Dicia, meg tudnád mondani, hogy ki merre jár az épületben?

- Igen.

Majd néma csend, azt hittem, hogy kissé meg lettem trollkodva.

- És meg is mondod?

- A kérdésben nem volt benne, hogy mondjam is el. Eira 8-as szint. Meray és Zarne 10-es. Vay és Rexton 5-ös szint.

Vay és Rexton... egyikükkel sem váltottam még egy szót sem, még csak azt sem tudom, hogy kik is ők. Csak a kétségbeesett mondat volt meg, még a haldoklószoba ajtajában a kiscsajtól. Biztosra akartam menni, szóval eggyel lejjebb vettem az irányt. A két jóarc barátom még mindig ott volt, ahol hagytam őket, videójáték no meg sör kiséretében. Na már csak a mondandót kellett kigondolni, mert a "vannak e itt szellemek" kissé nevetséges beszélgetés indító.  Csak úgy csattant az a 10-es gomb, és még a nyitógondolat is megfogalmazódott bennem.

- Hali, öhm.. a nővéremről mit gondoltok?

Mindkettő szinte ijedve nézett rám. Elfolyt arc, összeránduét homlok, mindez egy jócskán ferdére mozdult szájjal nyomatékosítva. A terem szinte megfagyott, pedig nem is a szellemes mondattal kezdtem. Bár így elnézve talán azt jobban fogadták volna. Meray lassan nyíló szájjal azért csak csak kipréselt valamit.

- Nővéred?! Eddig azt hangoztattad, hogy a húgod, de ezt úgysem fogjátok soha sem eldönteni igaz? Na de mi van vele? Mi lenne vele?

- Hiányzott, de megbántad?

Kontrázott rá a másik fél. Gondolom nem csak én kezdtem el összerakni, hogy akkor ténylegesen kim is lehet ő pontosabban. Ha a megérzésem nem csalt, az megmagyaráz mindent, csakis az...