nyári gyerekek

11, fejezet

- Szerintem én át is öltözök! - mondta Pamela, aki elfelejtette felvenni a bikiniét még a Táborban,így itt, A BALATONON (végre) kell fel vennie. A sátorjában, amit velem, és Hédi-vel oszt, öltözött ( a "tervezők" úgy hiszik a sátor izgalmasabb mint egy szimpla szálloda, mondjuk szerintem leginkább csak olcsóbb ), miközben én és Hédi bikiniben beszélgettünk a víz közelében.

- Tökre szép idő van. - állapítottam meg, a nap hét ágra (hahaha) sütött, a szél egy nagyon picit fújt. Pont megfelelő.

- Ja.

- Figyi, nem megyünk be a vízbe? - kérdeztem ahogy a c-sek szépen lassan beszállingóztak a vízbe (szóismétlés lvl 69(:D)4979).

- Nem várjuk meg Pamelát, vagy a fiúkat?

- Végül is, nekem.... - nem fejezhettem be a mondatott mert megjöttek a szépfiúk. És persze, ahogy megláttak minket kiabálni, ugrándozni és vigyorogni kezdtek.. Tipikus fiúk.

Milán és Leó felénk közeledtek és már akkor tudtam hogy ennek nem lesz jó vége. És  hát persze mit csinálhattak? Persze hogy felkaptak minket a vállukra, és úgy rohantak be a vízbe, velünk együtt. Én Milánon csüngtem, Hédi pedig León.

Vadul ütögettem Milán hátát hogy engedjen el végre, és végül is elengedett.

- Biztos vagy benne? - kérdezte már vagy a negyvenezredik alkalommal.

- Igen! - válaszoltam azonnal, csak sajnos gondolkozni felejtettem el.

A következő mozdulata Milánnak az volt hogy beledobott a vízbe, ami mondjuk tök kellemes volt. Nevetve bújtam elő a vízből, Milán háta mögött, de mivel valahonnan nagyon hangosan hallgatták a zenét, ő észre sem vette hogy kijöttem.

Lassan Milán oldalához közeledtem a kezeimmel, és amikor biztosnak éreztem, erősen megböktem. Abban a szent pillanatban olyan lányos kiáltást hallhattam hogy majd megsüketültem. Milán azon nyomban hátra fordult és szemrehányóan nézett rám, míg én mint egy ötéves kislány magamban kuncogtam.

Milánnak ellágyult az arca, én pedig elkapva a pillanatot lefröcsköltem.

Ezúttal már nem adott kegyelmet és lenyomta a fejemet a víz alá, de rögtön el is engedte, azért gondolom megölni nem akart. Nevetve jöttem fel, de Milán csak zavartnak és bűntudatosnak nézett ki. És dühösnek.

- Mi a baj? - kérdeztem tőle immár komolyan. Mintha eddig észre sem vett volna, rántotta a fejét felém.

- Mi ? - nézett rám értetlenül. - Semmi. - mondta és egy óriási (ál)vigyor jelent meg az arcán és oda úszott a fiúkhoz akik a lányokat cukkolták. Lassan utána én is meg indultam, de az biztos hogy valami baja van. És nekem sajnos van egy igen kíváncsi oldalam is.

- Hé! Srácok inkább játszunk valamint, minthogy a lányokat, az az minket - mutatott magára és a többi lányra Hédi - piszkáljatok. - jelentette ki.

Hát persze hogy valamelyik fiú nyakában kötöttem ki, azt a baromságot játszva hogy lelököm a másik lányt/fiút ( Leó, Milán nyakában. Fenomenális. )

A végén persze már én is röhögtem ahogy Krisztián és Niki összevissza veszekedtek, szinte mindenen. Az előbb még macska fajtákat dobáltak egymás fejének, most meg Niki szólja le Krisztián egyensúlyát (?).

- Nincs semmi baj az egyensúlyommal, csak te vagy nehéz! - vágta rá Krisz, talán egy kissé túl gyorsan. Láttam ahogy az arca rögtön megváltozik, és félelem tükrözik rajta.