nyári gyerekek

2 fejezet

Csak később vettem észre hogy a tesóm is jön velünk, gondoltam apa őt pedig haza viszi az ő saját lakásába. Az út közben csak újra és újra hallgattam az albumot és kinéztem az ablakon, szóval semmi izgalmas nem történt. Viszont mielőtt oda értünk volna apa megszólalt.
- Na, az van kicsim, hogy most adok egy levelet, és amikor te megkapod a szobádat a többi gyerekkel, akkor elolvashatod. Rendben ? - kérdezte reménykedve hogy megértettem.
- Jó. - válaszoltam, nem érdekelve. Pedig jobb lett volna ha egy kicsit elgondolkoztam volna ezen a bizonyos levelén.
Az út tartott még úgy két óráig, aztán behajtottunk egy utcán, aminek a jobb oldalán egy kis táblán ez volt ki írva, "Köszöntünk a Radnóti Miklós Tehetséggondozó Gimnáziumba". Ezt nem értettem.. Biztos az iskola csinált ilyen tábort gyerekeknek. Biztos nem Gólyáknak van. Gondoltam. 
- Megérkeztünk. - mondta apa ahogy leparkoltunk a tábor parkolójába. - Ideje elköszönni, mert mi már nem megyünk be, a testvérednek munkába kell menni.
- Rendben. - válaszoltam, és mindannyian egyszerre kiszálltunk. Az autó elé sétáltunk és nagy családi ölelésbe vontam őket.
- Vigyázz magadra! - mondta apa, és éreztem hogy Ákos bólogat.
- Oké. Na, én mentem, sziasztok. - köszöntem el véglegesen, és kivettem a bőröndömet, aztán elindultam. Igazából, semmit se tudok hogy hol van úgyhogy összevissza járkáltam, aztán véletlen neki mentem valakinek.
- Ó, bocsi! Nem akartam... - halkultam el amikor felnéztem, és egy nagyom helyes fiú volt előttem.
- Nem baj, kibírom. - mosolygott rám. Én is elmosolyodtam, de egy szót sem szóltunk egymáshoz. Tovább néztük egymást szó nélkül, ami kissé fura volt de nem mintha bántam volna. A srácnak gyönyörű szemei vannak.  Csak ekkor meghallottam hogy valaki ''ÚÚÚÚÚ'' -ni kezd és rögtön elköszöntem. Ahogy siettem be a Tábor házba még egyszer hátranéztem, és láttam hogy a fiú (akinek még a nevét sem tudom) a barátjaival nevettet valamin, és épp mielőtt elfordultam volna még oda nézett és intett, elmosolyodtam és mentem tovább. Jó, azt hiszem ez volt eddigi életem legnyálasabb pillanata.
Amikor beértem a recepcióra, megmondtam a nevem a recepciós srácnak, aki csak oda dobta a kulcsokat. Szinte meg sem lepődtem, mentem tovább.

Előttem egy óriási ajtó volt, gondoltam oda kell bemennem. Ahogy kinyitottam egy még óriásibb katasztrófába csöppentem mint amilyenben már amúgy is vagyok. A hely olyan katasztrofális volt mintha egy birkózást, egy focimeccset, és egy 'Régi barátok találkozó'-t tartanának ebben az egyetlen teremben. Egy lány, akinek hosszú gesztenye színű haja és nagy barna szemei voltak még meg is ölelt.

 - Szia. - ordította az arcomba elhúzva az 'a'-t. 

- Helló! - kiáltottam vissza. Elmosolyodott, megfogta a kezem, és oda vezetett egy padhoz egy kisebb színpadhoz közel.
-Hogy hívnak? - kérdezte
- Nádja. Téged?
- Pamela. -mosolygott.
- Megbocsátasz egy pillanatra? - kérdeztem. Valamiért nagyon kíváncsi lettem mi lehet abban a levélben amit apa adott.
- Aha.
Így hát elővettem a levelet és fel szakítottam. 
Aztán elolvastam.
A levél számomra sokkoló hírekkel volt tele. Elméletileg nem is egy nyári táborba jöttem, hanem egy gólyatáborba és a következő négy évemet a bátyámmal Budapesten töltöm az ő lakásába. Mellesleg úgy látszik Szeptembertől a Radnóti Miklós Tehetséggondozó Gimnáziumba fogok járni.

Oké, itt a második fejezet, tudom egy kicsit ügyetlen de itt van. :)