nyári gyerekek

14 fejezet

Áron több mint kibukott.

Szóval, az úgy kezdődött hogy elmentem a kis társaságunktól hogy megkeressem. Közben jól el is vesztem. Elég szar, hogy soha nem voltam még a Balcsin, szóval elég könnyen elvesztettem az utat, így már nem Áront kerestem hanem a kiutat. Szerintem már rég el hagytam Siófokot. Najó, azt talán nem de ahol le táboroztunk, biztos.
Nemtudom, de úgy érzem amióta Magyarországon vagyok folyton eltévedek. Egyszer az erdőben, egyszer pedig itt. Kész csődtömeg vagyok.

Gondoltam, jó lenne egy kis zene szóval bekapcsoltam a telefonomat és elindítottam mostanában kedvenc dalomat, Red Hot Chili Peppers - Teenager in Love, és leültem az út szélére. Mikor elkezdődött a szám, fel nyomtam full hangra. Utánna jött a Suck my Kiss, és így tovább. Addig még valaki meg nem lökött így elérve hogy oldalra essek és ijedtemben felsikítottam.
-Mi a fasz? Vidd a táskám! Nekem nem kell! - kiáltottam rá támadómra és felé dobtam az emlitett tárgyat, miközben szart se láttam mert a vörös hajam az arcomba hulott és fele a számban ragadt.
Kifejezetten undi.
Míg a hajamat szedtem ki a számból, a kis bűnözõnk nevetni kezdett. Nevetni!
Na ja, ekkor néztem fel és láttam meg a pasas(mármint feltételeztem hogy férfi nemű) fejét, aki nem más volt mint Áron!
- Már bocs Nádja, de kinek kellenne ez a csúnya rongyzsák? - huppant le mellém, még mindig röhögve és még mindig jól kinézve. Én meg úgy nézhettem ki mint egy veszett állat az égnek álló hajammal, és a döbbent, haragos tekintetemmel, ami mellesleg azért ilyen mert;
• csak úgy meg jelent a semmiből és meglökött.
• le csúnyázta, és rongyzsáknak hívta a táskámat!
- Nekem! És nem ronda! Én nagyon is szeretem. - vágtam durcás arcot és arrébb csusszantam, mert valahogy túl közel került hozzám. Ahozz képest hogy pár órája még nagyban csókolóztunk, és ott elég közel kell lenni egymáshoz, ugyebár....
- Mindegy, akkor se kellene ha valami márkás Lui Vuti lenne. - mondta fintorogva mire kirobbant belőlem a nevetés.
- Lui Vuti! - nevettem, erre pedig ő el mosolyodott. Végére már ő is röhögött ezen a hülyeségén.
- De amúgy hogy találtál meg? - kérdeztem miután kissé nyugodtabbak lettünk.
- Ja, hát vissza mentem a 'táborba' és mivel nem voltál ott, megkérdeztem Nikit, és ő mondta hogy engem mentél el keresni. Így elindultam valamerre, és itt kötöttem ki. Véletlenül te is itt voltál. - mosolygott és rám nézett. A szemében valami volt amit nem tudtam megfogalmazni, de egyértelműen boldoggá tette, így nem aggódtam miatta. Csak én is mosolyogtam. Idõközben fel keltünk a hideg kõröl és mostmár a lábunkon álltunk egy utcai lámpa alatt. Aztán nagy levegőt vettem és elkezdtem a már jól kitervelt és hosszú bocsánat kérésembe.
- Bocs amièrt otthagytalak mindenkivel és nem veled voltam és inkább Botival mentem, közben meg megvédtél, nem mintha Boti valaha bántana. - hadartam ès egy rövid pillanatra Áronra néztem aki szemtelenül vigyorgott, ami kifejezetten idegesítő volt de inkább elkaptam a szemem róla és folytattam, - és akkor amikor Botival mentem az azért volt mert...
Áron ekkor közbe vágott egy olyan tettel amire teljesen nem voltam felkészülve igy az egészből annyit észleltem hogy magához huzza az arcomat és az ajkait az enyémnek préseli. Mire észbe kaptam már vége is volt, ezért utána nyúltam és most Áron volt aki meglepődött de visszacsókolt. Arcára helyeztem a kezeim, miközben ő a derekamra helyezte övéit.
Így csókoltuk egymàst egy ideig amig levegőèrt kapkodva elváltunk egymástól és csak a másik zihálasát hallottuk. Ez határozottan jobb volt mint az első! Ami kissé fura, mert az első csók olyannyira tökéletes volt hogy nem gondoltam volna hogy van még annál is jobb.
- Nádja, kérdezhetek valamit? - szólalt meg Áron igy fel emeltem a fejem a mellkasáról és még mindig egymàst karolva a szemébe néztem, ami most a vágyban fénylett.
- Igen ? - kérdeztem egy olyan vékony hangon amit még magam sem ismertem fel. Annyira reméltem hogy azt a három szót fogom majd hallani hogy szinte alig éreztem a lábaim.
- Nem lenne jobb ha most vissza mennénk a többiekhez? - nézett rám amolyan engedj már el fejjel, de èn még mindig őt fogtam és kissé döbbenten és csalódottan néztem a mellkasát.
Aztán Àron levette rólam a kezeit evvel jelezve hogy ideje lesz elengednem, ès egyben megszakítva az elõbbi csodálatos pillanatott, amit a csók okozott.
Lassan leeresztettem a karomat és hátráltam egy lépèst, lesütött szemmel.
- És, ha lehet ezt inkább felejtsük is el. - mondta, mire felkaptam a fejem és a szemébe néztem amiben már nem vágyat láttam hanem unalmat, és közömbösséget láttam.
A sírás kerülgetett de bólintottam mire ő is. Aztán megfordult és elindult.
- Na nem jössz? - szólt hátra már mosolyogva mire én még mindig sokkos álapotban utánna indultam.
Mi a fene ütött belé? Lehet hogy nem is kedvelt mint ahogy gondoltam, és csak játszott velem? De tényleg megtenne ilyet? Talán félreismertem..

Na meghoztam a következõ részt, ami tudom nem a legjobb és a leghosszabb, de itt van!
Amugy pedig tökre ugy érzem hogy érdemeltek egy magyarázatot és egy bocsánat kérést, mert azért ELÉG sokáig nem volt rész, ha pedig volt, akkor sem 100%-os...
Szóval nagyon sajnálom, annyit tudok felhozni magyarázat képpen hogy nem volt ihletem. Mert idõm az volt... 🙄😓 De ettõl fogva nagyon igyekezni fogok friss részeket hozni, mert végülis már nem sok van hátra! (nem kell aggódni lesz 2. Évad:) )
xoxo, BB