nyári gyerekek

13 fejezet

Boti és én egy ideig csak csöndben sétáltunk egymás mellett aztán úgy voltam vele megkérdezem mi a baj ezúttal. Amikor azt mondtam hogy csak akkor fordul alkoholhoz amikor nagy baj van nem vicceltem.

- Minden. - válaszolt a kérdésemre szűkszavúan, ami egyáltalán nem magyarázott meg az ég világon semmit. Volt már iskolai verekedések, volt már "elhagyott a barátnőm" volt már "a legjobb haverom meghúzta a csajom" volt már minden. Nem csodálnám ha ez most mind összekeveredne és ő meg leinná magát.

- Ami..? - próbáltam óvatosan kitudakolni a 'minden' jelentését hátha sikerül. Közben pedig a pulcsim végét piszkáltam, és az előttem lévő tájat néztem ami meglehetősen szép volt, szinte már korom sötét volt de még mindig lehetett látni valamit. A víz varázslatosan csillogott a kevéske fényben ami az egyre távolodó lámpától ered.

- Minden, az apám, a nevelőanyám, Anna, a suli... Egyszerűen elegem volt belőle. - mondta és keserűen felnevetett. Meg kell hagyni Botondnak nem könnyű az élete.

- Mit csinált már az apád? - kérdeztem enyhén dühösen. Hiába a nagybátyám az egy seggfej, utálom. Velünk kezdődött az "Utáljuk azt a seggfej, baromagyú faszf..." klubb.

- Azt amit eddig. A sárga földig leissza magát aztán meg azt a szegény nőt üti. Ha meg közbe szólok jöhet az én verésem is. Most visszaütöttem. Erre még jobban ütni kezdett. Ha szomszéd nem jön át már itt sem lennék.

- Rohadék. Ez mikor volt? - kérdeztem.

- Múlt héten. - nézett rám, és halványan lehetett még látni egy pár sérülést a halvány fényben ami régebbinek nézett ki mint amik most ékeskednek az arcán.

- Nem értem miért nem költözöl Annához végre.
- Na, itt a másik szarság. Nem akarok a terhükre lenni, ott van az egyedülálló anyja és a két öccse.. Már így is szar az életük, és még ha még egy emberre kéne mosni meg főzni, nem bírnám ki, dolgozni mennék. Azt meg Anna nem akarja, mert én ne fizessek neki hogy ott lakhassak.. De ez meg hülyeség. Ha oda költözöm, biztos hogy dolgozni fogok, és kifizettem amit megeszek. Engem anya nem arra tanított hogy élősködjek valaki máson. - állt meg egy pillanatra, és rám nézett, de aztán folytatta. - És persze itt jön ez is.. Hiányzik, egyszerűen nem telik el egy nap hogy ne hibáztassam magam.. - nézett felém, és komolyan mondom elég szánalmasan szomorú volt. Mindig én voltam neki aki megvigasztalja de aztán pedig jól le szidja amiért ilyeneket gondol, egyszer azt mondta ez is Rá emlékezteti, ezért is szeret annyira.

- Ugyan már Boti. Hányszor mondtam már hogy baromságokat beszélsz és nem a te hibád volt?! - néztem rá szúrósan. Erre elnevette magát.

- Sokszor.

- Na! Elmondom én neked kinek és minek a hibája volt, hogy Kiara néni nincs már közöttünk. - néztem rá, mintha azt várnám hogy rábólintson, és nem fájna neki ezt hallgatnia, észre is vette hogy miért hagytam kis szünetet ezért aprót bólintott. - A kibaszott rák és a kicseszett apád! Te, hallod Te! Te voltál az aki megvédte minden egyes pofontól, amennyire csak tudtad! Te voltál az aki megnevettette, amikor az a seggfej megint lelombozta! Te segítettél neki mindenben, mert az apád csak inni és más nőket hajkurászni tudott. Ezt tartsd észben, mert nem a te hibád volt! Te folyton segíteni próbáltál. Jobbá tetted a napjait, nem el rontottad őket. Ami meg Annát illeti. Épp olyan makacs mint te vagy! De szerintem korrekt hogy nem akarsz élősködni rajtuk, ezt próbáld megértetni vele. - fejeztem be a mondanivalóm és várakozón néztem rá.

- Utálom hogy ilyen okos vagy, te kis szarcsimbók. - mondja és mosolyogva közelebb húz magához.

Erre rávillantom az önelégült vigyorom és szorosan átölelem. Pár percig csak sétáltunk és nem szóltunk egymáshoz, amikor Botond egyszerre csak megállt mintha elfelejtett volna valamit.

- Hékás, kislány! Mégis ki a fészkes fene volt az a szépfiú akivel az előbb nagyban nyálat cseréltél? - kérdezte vigyorogva, mivel evvel megfogott. Áron! Vajon még mindig haragszik rám?

- Áh, már úgysem számít, biztos hogy már teljesen megutált... - mondtam szomorúan Botira tekintve, aki értetlenül bámult vissza rám.

- Hát, nekem nem úgy tűnt.. - mondta engem szuggerálva mintha még mindig nem értene engem.

- És amit nekem mondott sem azt sugallja hogy közömbös irántad. Meg hát a nyálcsere..

- Tessék? Mit mondott? - jöttem izgalomba és megálltam Boti előtt aki így nem tudott tovább menni.

Válasz helyett csak fennhangon nevetni kezdett.

- Most mi van? Mond már! - meredtem rá haragosan erre már csak mindentudóan mosolyogni kezdett.

- Te teljesen bele zúgtál. - Nevetett és kikerülve engem, aki csak bambán bámult a semmibe, tovább sétált, aztán megszólalt.

- Nem jössz?

- Tudod mit - fordultam meg - azt hiszem vissza megyek és beszélek vele.. Csak úgy otthagytam, és eléggé megsértettem avval hogy melléd álltam ki, mikor azt sem tudja hogy ki vagy, és mi a múltad.. - mondtam bizonytalanul. Menjek?

- Igen ez jó ötlet. Tényleg beszélned kéne vele. - mondta, aztán oda jött hozzám mosolyogva, és átölelt. - Kösz hogy utánam jöttél és beszélgettél velem.. Jól esett. De most már menj!

Mosolyogva mentünk vissza a sátrak felé, üt közben pedig Boti is vissza ment a haverjaihoz.

Aztán vissza is értem a valóságba ahol, Áron, Ádám és Milán teljesen eltűntek, Krisztián és Alexia valahol bujkálnak, Pamela és Niki elvannak Hédivel, Leó pedig... Hát nemtudom hogy ő hol van és mit csinál.

Elő kéne keresni Áront, mert azért mégis szemét módon otthagytam amikor igenis volt mit megbeszélnünk..