nyári gyerekek

16 fejezet

Másik nap reggelén, kényelmetlen pozícióban keltem fel egyik kedves osztálytársam hátáról. Azt nem tudom pontosan ő meg én hol vagyunk, de más embert nem láttam rajtunk kívül. Akiről pedig épp lekászálódtam, nem más volt mint maga Ádám. Az egyetlen aranyos kis Ádám. Aki tegnap jól elázott, velem együtt.

Tudjátok, nem éppen tizennégy évesen szerettem volna átélni a részegséget, talán inkább soha életemben, de hát, ami megtörtént az megtörtént, nem? Nem vagyok büszke rá, de úgy látszik tegnap este, túlságosan élveztem az éjszakát. Megfogott a vodka-kóla.
Azt vettem észre, hogy valahol Ádám mellett, Justin Bieber énekelgettet valamilyen nagyon kúl dalt. Szerintem mindenki tudja melyikről beszélek.
Abban biztos voltam hogy ez nem az én telefonom, így hát csak is Ádámé lehet.
Ahelyett hogy a telefon tulajdonosát keltettem volna fel,- mert hát még mindig durván durmol - előkerestem a kitartóan csörgő telefont és felvettem.
Tudom, tudom, nem illendő meg minden, de a semmi közepén szunyókáltunk és bárki, aki a telefon végén van, nagyobb segítség mint én, vagy Ádám.

*Szintúgy soha nem volt a Balcsin.
Szóval ja, felvettem. És bele is szóltam. Kb. így:
"Haló! Tudja hol van a Balaton? Tud segíteni? Kell help!"
Erre valami ilyesmit kaptam vissza:
"Az istentudja! Adja ide Józsit azonnal, vagy hívom a políszt!"
- Ki a franc az a Józsi? - kérdeztem a körülbelül százéves tatát.
- Add már ide, kislány! - ordított a kagylóba úgy hogy majdnem megsüketültem.
- Na ide figyelj, tata! Nem tudom hogy ki az a Józsi, ez itt Ádám telefonja! - kezdtem mérges lenni, evvel egyben kicsit udvariatlan is. Hát, sajnálom, nem szeretem ha ok nélkül ordítanak le.
- Aha, Ádám telefonja, mi? És akkor miért te vetted fel? - kérdezte, hangja szemtelenül csengett. - Kislány. - gúnyolódott tovább.
- Együtt töltöttük az éjszakát. - vágtam rá.
Mire eljutott a tudatomig hogy mit válaszoltam, a tata már válaszolt is vissza.
- Te szent ég! Az én idõmben mi még vártunk a házasságig. Szemtelen kis kölykök. - fröcsögte és rám csapta a telefont.
Valószínűleg most a "políszt" hívja, Józsit keresve.
Az előbbi tökre vicces párbeszédet emésztgetve, lökdöstem Ádámot, aki úgy horkolt mint egy medve. Hogy a francba tud valaki ilyen hangosan hortyogni ennyi évesen?
- Kelj már fel, te részeg medve! - kiáltottam közel Ádám füléhez.
Na, ez már meghozta a hatást! A gyerek azonnal felkelt.
- Mi a fenének hívtál? - kérdezte álmos hangon, durcásan nézve rám. Basszus, olyan aranyos volt hogy muszáj volt nevetnem. Erre csak még dühösebb lett, elkapta a karom és elkezdett csikizni.
A nevetésem mellé egy kis röfögés is társult.
- H-hagyd abba! - visongtam összegörnyedve.
- Eszem ágában sincs! Egy részeg medvének hívtál. - szólt vissza és fülig ért a szája.
- Kérj bocsánatot és elengedlek.
- Jó, jó! - mondtam. Erre már nem csikizett, de figyelmesen várta a bocsánatkérést. - Bocs.
- Fair enough. - közölte angolul és végleg eleresztet. Én még mindig a földön feküdve törölgettem a szemem a sok nevetéstől. Ádám pedig ülve nézett körbe.
- Ejj. Hol vagyunk? - kérdezte felém nézve, miközben én is felültem, Ádám mellé.
- Gőzöm sincs, az előbb csevegtem egy öreg tatával, de az csak valami Józsiról kérdezett.- válaszoltam mellékesen. Ádám a homlokát ráncolta.
- Akarom tudni?
- Nem hiszem. - mondtam röhögve.
- Szerintem fel kéne hívni a többieket, őrült este volt, és kitudja ők hol vannak. - javasolta, és a zsebét tapogatta. Miközben én csak nevettem.
Elfordultam, míg ő tovább kereste a telefonját, ami az én kezemben elindította Justin Bieber, "Baby"-jét. Erre felkapta a fejét, és felém futott.
- Megtaláltad? Ki hív? - kérdezte ahogy felpaprikázva kikapta a telefont az ujjaim körül.
Én pedig ott ültem a földön, és jobban röhögtem mint amikor csikizett, ha ez lehetséges. Ádám kikapcsolta Justint, és rám emelte a tekintetét.
- Kibírhatatlan vagy. - közölte komolyan, de a szeme mosolygott.
- Legalább biztonságos helyen volt. - érveltem somolyogva.
- Nálam biztosabb lett volna. - vágott vissza amolyan, "én jobbat tudok" fejjel. Hah, sassy.
Hiába lett volna visszaszólni, így hát rögtön tárcsázta a többieket. Vagyis hát, valakit az osztályból.
Amikor az a valaki felvette, kihangosította a beszélgetést. Leó volt az.
- Csá haver, van fájdalomcsillapítód? - kérdezte Leó. Lényegre törő.
- Még ha lenne is, nem tudnám oda adni a telefonon keresztül, barom. - válaszolta fáradtan Ádám.
- Nem telefonon keresztül. Gyere az út végére, tökre kellene! Mennyi is van neked? - kérdezte Leó, mire Ádám és én össze néztünk.
- Nádja te olyan vak vagy! - közölte Ádám és kinyomta a röhögő Leót.
- Haha! Most meg kell hogy sértődjek vagy, mi? - szóltam vissza durcásan, ahogy a többiekhez közeledtünk. Ádám csak magában kuncogott.
Az osztálytársaink már fent voltak, de nem hiszem hogy olyan rég kelhettek. Talán pont akkor amikor én. Mindenki a füvön ült és vagy beszélgettek, vagy pedig nyavalyogtak.
Én gyorsan oda szaladtam Hédihez és Pamelához, akik Niki és Alexia társaságában ültek, és gumimacit csámcsogtak.
- Sziasztok! - köszöntem a kisebb csoportnak.
- Helló! - köszöntek kórusban.  
- Na, mi ez a nyomi hangulat? - kérdeztem mosolyogva, miközben megigazítottam a hajam. A lányok úgy néztek rám mintha egy másik bolygóról jöttem volna.
- Most mi van ?
- Neked nem fáj semmid? - nyöszörgött Hédi.
- De! - jelentettem ki és fájdalommal teli képet vágtam. Mire a lányok valamelyest felvidultak.Hah, kösz. - A hátam. - adtam hozzá, mire mérges pillantásokkal ajándékoztak meg. Kedves.
- Kér valaki Aspirint? - kérdeztem csak úgy mellékesen, mire az összes lány rám emelte a szemét, amik tányér(lol) nagyságúra tágultak.
- Te hülye vagy? Mér' nem evvel kezdted! - hadonászott Hédi, Pamela, Niki és Alexia. - Jól van na. -mondtam miközben mindenkinek adtam egyet. Megvártam hogy mindenki bevegye és aztán egyenként felkeltünk a földről.
Nem lehetett olyan korán mert már lehetett látni egy pár felnőttet és gyereket. És jó pár közeli helyben már nagyban szólt a mai toplista. Így hát gondoltuk, ideje lenne haza - illetve a sátrakhoz - menni és összepakolni, hogy aztán kora délután vissza utazzunk a Táborba.  Te szent ég, olyan régen volt már hogy jöttünk a Balcsira. Mármint annyira nem, de tökre úgy érzem.

- Hé, mielőtt elmegyünk, meg kéne köszönni Lilus néninek, hogy vigyázott ránk! - jelentette ki Milán mire az egész osztály, másnaposság ide vagy oda, felröhögött.
Milán megközelítette a nagyban horkoló öreg nénit, aki egy fának volt nekidőlve, mi pedig visszafojtva a nevetést néztük végig ahogy Milán egy filccel azt írja Lilus néni homlokára hogy "Köszi, nagyi!", mellé pedig egy nagy szívet.
Az egész osztályból kirobbant a nevetés ahogy Milán hátralépett, amolyan "kész vagyok a remekművemmel" módban.
Nem vártuk meg hogy Lilus néni felkeljen, így hát angolosan távoztunk.
Mire oda értünk a sátrainkhoz, Misi bá' és még kettő másik felügyelő-tanár féleség intézkedett. Ahogy megláttak minket, Misi bá' oda sietett.
- Na végre hogy itt vagytok! Hol voltatok? Tudjátok mit nem is akarom tudni, nagyon rosszul néztek ki. De, mindegy. Pakoljatok, a buszok sajnos előbb jöttek. A két másik osztály már elment. - tájékoztatott minket a tanárunk és visszament elpakolni a sátrát.
Hédi, én és Pamela gyorsan oda siettünk a sátrunkhoz, amit így ki kellett nyitni, mert még tegnap lakatra zártuk. Az én ötletem volt. Nem tudom hogy a többiek sátraival mi történt, de úgy látszik semmi probléma nem volt.
Kinyíttam, és gyorsan bemásztunk, összeszedtük a szét dobált ruhákat és vissza raktuk őket a strandtáskáinkba. Evvel gyorsan készek is voltunk, a táskákat oda adtuk Misi bá'-nak, ő pedig berakta őket a buszba. De a sátrunk lebontásával már egy kicsit több időt töltöttünk. Miután az is kész lett, bele ment a kis zsákocskájába és az is felkerült a buszra.
Mi voltunk az utolsók, és mi is szálltunk fel a buszra utoljára.
- Jé! Morci Úr. Jónapot! Hogy tetszik lenni? - kérdezte kedvesen Pamela, öreg barátunkat.
- Most már rosszul. - dörmögte.
- Az jó! Viszlát. - válaszolta Pamela kínosan. Hédi és én csak mögötte néztük a jelenetet és nagyban röhögtünk, erre pedig Morci nagyon morcosan nézett ránk. Hát, csak még jobban nevettünk.
Hédivel együtt ugyan oda ültünk le mint idefele jövet, csak most Áron nem akart helyet cserélni Hédivel, Hédi pedig nem esett Leó ölébe, és én nem énekeltem. Így indultunk vissza Budapest felé.

** Sziasztok, meghoztam az új részt remélem tetszik :)**

BB