nyári gyerekek

1 fejezet

Szóval, az egész ott kezdődőt hogy péntek este, épp az Arctic Monkeys-től hallgattam a Do I Wanna Know-ot amikor anyuék berontottak a szobámba. Úgy megijedtem hogy majd kiugrott a szívem.

- Te jó, szentséges istent, mi van ? - kérdeztem amikor kissé nyugodtabban, de leültek a szobámban lévő kanapéra.
- Nos, kislányom, ne istenez ennyit, először is ! - támadott le anyum, aztán apa vette át a szót.
- Na, akkor mondom én. Szóval el fogsz utazni Adáról, Magyarországra, a... hova is?
- Budapest, szívem. -mondta anya.
- Na igen, oda, Nyári táborba. - mosolyogtak a végére. Na, azt hiszem, most volt az a rész, amikor a filmben először mutatják a szülők mosolygós fejüket aztán pedig a gyerek ijedt, döbbent, kétségbeesett képét. Egyszerűen nem értettem. Mi a szentséges jó istenről hablatyolnak ezek? Ja, igen szeretem a szentséges szót. El kell utaznom Szerbiából, egy teljesen más környezetbe, társaságba, a nyáron, ami most van? Augusztusban, a nyár legszebb időszakában, amikor az ember a legnyálasabb, legromantikusabb könyveit olvassa, és élvezi a szoba sötétségét? Bár, ezt is csak én sajnálhatom, mert még egy ilyen szerencsétlen magányos embert még nem látott e világ.

De, előbb utóbb reagálnom kellett, úgyhogy... Nevettem.
- Dehogy megyek Budapestre! Öhm.. Nem tudok magyarul! - próbálkoztam a leges-legbénább kifogással a világon.
- De, most is magyarul beszélünk. Meg magyar vagy miért ne tudnál ? - mondta anya értetlenül.
- Hát persze drágám, gondoltam hogy nem akar majd menni. Majd beszélek én!. - mondta apa anyának aki rögtön megkönnyebbült és adott egy puszit apának, majd összemosolyogtak, mintha nem most dőlne romba az életem! Anya kiment, én pedig rögtön letámadtam apát.
- Ezt nem tehetitek velem! Nem megyek, még csak Magyarország közelébe se! - felkeltem az ágyamból és elkezdtem sétálni.
- Most is abba az irányba mész. - szólt apa furcsa arckifejezéssel. Rögtön visszaültem az ágyamra, és arrébb löktem a laptopom.
- Jó, lökjed a dumát, akkor se megyek sehova! - adtam be a durcit.
- Kicsim. Nem akarsz barátokat? Soha, az életben? Tizennégy évesen, tudod hány gyerek megy táborba? És boldogan jönnek vissza, barátokkal!
- De, én ki nem állhatom az ilyen eszetlen, dilis, dedós nyári táborokat.. - mondtam értetlenül.
- De kicsim muszáj egyszer ilyet is kipróbálnod.
- Nem! - vitáztam tovább.
- Márpedig te menni fogsz. Menj aludni, holnap indulunk. - mondta és odajött puszit adni.
- Akkor sem megyek! - kiabáltam a becsukódott ajtó után.

Másnap hideg vízzel keltett a bátyám, Ákos. Istenem hogy utálom amikor ezt csinálja. Legtöbbször akkor ha valami nem tetszik neki.
- Most mi a francért kellett ezt? - ordítottam le a fejét.
- Fel kell kelned, és pakolnod. Nem hagyhatsz ki ilyen nyarat! - fejezte be és nagyon gyorsan kirohant a szobámból. Ő is volt Magyarországon, ilyen nyári táborba. Tizennégy évesen, és most hogy így belegondolok, most is ott van, egyetemen. De már tizennégy éves kora óta ott lakik. A tábor után oda járt gimibe, és koleszes volt.
Sajnos. Fel kellett kelnem, pakolni. Mivel muszáj mennem.
Szóval fel keltem és el mentem fogat mosni, és felöltözni.Aztán pedig bepakoltam egy pár napra való ruhát, egy bőröndbe. Semmi élet kedvem az egészhez, de még is mennem kell.
Lementem reggelizni, és össze futottam anyával a nappaliban.
- Hú, de ki csípted magad! - mosolygott. - Örülök hogy mégis van kedved menni ! Annyira boldog vagyok, kicsim. - Anya miatt mosolyogtam és adtam egy puszit az arcára aztán megöleltem, és a fülébe súgtam.
- Nem is csíptem ki magam, de köszönöm.
Szétváltunk egymástól, és anya még egyszer rám mosolygott aztán besietett a konyhába. Én pedig leültem az asztalhoz.
- Jó reggelt, apa. - néztem rá szúrós szemmel. E-közben anya meghozta a mézes palacsintát, és leült hozzánk.
- Szerintem eszünk és mehetünk. - mondta apa mosolyogva.

- Persze! - mosolyogtam vissza. Persze, csak álmosoly, mert rögtön lehervadt. Megettem a reggelim és azonnal felkeltem az asztaltól, hogy még felmehessek a táskámért amit a szobámban hagytam.
- Aúú! - Miközben szaladtam fel a lépcsőn, kissé elestem úgyhogy bevertem a térdem. - Le sebesültem! Így nem mehetek! - kiáltottam az étkezőnek.
- Dehogynem' mész, siess! - kiáltott vissza.
- Argh!!
Szóval miután megszereztük a táskámat, Áki segített kivinni a bőröndöm a ház elé, aztán pedig apa berakta a csomagtartónkba. Én pedig oda se figyelve beültem az autóba, és elindítottam a Bastille, All This Bad Blood albumát. Legalább öt órába fog tartani, mire apa lerak Budapesten. Apa beszállt mellém az autóba és már be is indította. Szóval elindultunk...

Itt az elsô rész gyerkôceim, nem bírtam tovább 😄