📆Kockázatos szerelem𓆗 /18+/

10. fejezet

*LUIIS SZEMSZÖGE*

Pont éjfélre oda is értünk Madridba. A három csapatnak meg parancsoltuk, hogy reggel 8 körül ugyan itt találkozunk. Mi el mentünk egy hotelbe, kicsit pihenni.

Reggel 8-kor ott is voltunk a repülőtéren. Nem sokkal később a három csapat is jött

- Nem találtuk még meg a lányt.

- Nem volt a hotelben? -nézek a csapat vezetőjére mérgesen

- Nem uram. De látniuk kéne ami ott van. -értetlenül néztem Jake-re, majd be szálltunk a kocsiba, és a hotelhez mentünk.
Mikor be léptünk az egyik szobába, csupa vér volt a föld. Mellette pedig egy váza darabjai, de azok is véresek voltak.

- Le ütötték. -guggolt le Jake

- Nézz csak oldalra. -mutatok a jobb oldalon lévő kis asztalhoz

- Ott meg egy pohár darabjai. -állt fel
- Talán össze vesztek?

- Nem tudom. -sétálok oda a kis asztal mellé

- Nem lehet, hogy ott egy pohárral akarták le ütni azt a kurvát, de nem sikerükt. Menekülni próbált, aztán pedig hozzá vágták azt a vázát?

- Honnan tudod, hogy nem a lány volt az akit le ütöttek?

- Onnan, hogy a lépcső végén, a falnál, ott van egy véres kéznyom, és szerintem az az övé. Szóval nem lehetett ő, nem élte volna túl. Az a kurva pedig vagy az ablakon, vagy pedig valaki ki vitte őt.

- Hepburn-re célzol?

- Így van.

- Akkor már csak az a kérdés, hogy hol van Lia?.

- Azt mondta Wilson, hogy nem tud spanyolul, úgyhogy nem hiszem, hogy messzire mehetett.

- Salcedo. -szóltam a jobb kezemnek

- Igen uram?

- Nézzétek át a környéket. Menjetek be minden hotelbe, minden étterembe, mindenhova. Meg kell még ma találnunk.

- Értettem.

- Jake. Vegyél mintát a vérből. Tudni akarom, hogy ez kinek a vére, és abból is ami a lépcsőnél van.

- Rendben. -indult is ki

Majd fel robbantam. Ha itt van Hepburn, nem lessz könnyű rá bukkani a lányra.
- Haa, hol vagy Lia?

*LIA SZEMSZÖGE*

Mikor fel keltem, mellettem egy nagy tál leves, és egy pohárban víz volt. Össze szedtem magam, majd még ettem az ételt. Mikor le raktam a tányért, be jött Domenica, aki oda adta nekem a fésűt és egy haj gumit is. Hoztam magammal egy kisebb nagyobb táskát, úgyhogy ruhára nem volt szükségem. Fel öltöztem, majd ki mentem, és el köszöntem mind kettőjüktől. Egészen a kijáratig kísértek. Még itt sem nagyon akartak el engedni. Nem is tudtam, hogy itt az emberek ilyen ragaszkodóak, és kedvesek

- Gracias por todo. (Köszönök mindent.) -mondtam majd mentem is tovább. Már az utca végén voltam, amikor vissza néztem, és még mindig ott álltak. Mosolyogva integettem nekik;

- Gracias! -kiáltottam mosolyogva
"Annyira kedvesek voltak velem. Csak legyek nagy, vissza jövök ide, és meg hálálom nekik!" -jelentettem ki magamban

Mikor át mentem a zebrán, elő vettem a telefonomat ami össze volt törve. Szerencsére még működött valamennyire. Azt a kártyát is elő vettem, ami anyu zsebéből vettem ki.
'Suerte colombia' felirat állt rajta. Alul pedig egy telefonszám állt. Be ütöttem, majd vártam, hogy fel vegyék. Nem tudom ki lessz az, de...már nincs semmi veszteni velóm

- Sí? -szólt bele a telefonba. Hirtelen le fagytam. Nem tudtam mozdulni, még szerencse, hogy már a járdán voltam

- Apa? -nyögtem ki