📆Kockázatos szerelem𓆗 /18+/

47. rész

Lia/Siu

3 nap el telt, mióta elmentem Salcedo házából. Már csak 4 nap maradt. Addig is meg húztam magam egy hotelben, jó messze Salcedo, Luuis és Lee-től.
Ki léptem az erkélyre, majd le ültem a fából készült asztal mellé. Csak bámultam ki a fejemből. Nem akartam semmire se gondolni, vagy inkább senkire. Nem volt kedvem megint idegeskedni. A telefonomat is le cseréltem. Biztos ami biztos. Salcedo tuti le követte volna. Eddig még nem találtak meg, vagy csak nem akarnak. Bár nem is nagyon érdekel. Csak hagyjanak békén. El rabolnak, utána meg játsszák a jó embert. Utálom az ilyeneket.
Bele kortyoltam a teámba, majd inkább be mentem a szobába. Nincs kedvem semmihez. Csak aludnék. Viszont amint le hunyom a szemem, eszembe jut a sok vér, a sok halott ember, és ahogy azt mondtam, hogy ez gyönyörű. Beteges. Nem akarok olyan lenni, mint ők. De néha érzem, ha valaki fel idegesít, akkor legszívesebben meg fognék egy pisztolyt és le lőném, vagy egy kést és bele szúrnám a...
Gyorsan el is hesegettem ezeket a gondolatokat. Nem! Nem lesz ilyen sose. Soha nem fogok embert ölni, és soha nem fogok olyan romlott, gonosz, pszichopata lenni, mint ők.
El mostam a poharamat, majd fel kaptam egy blézert és ki léptem az ajtón. Igaz, már tavasz van, viszont mostanában elég hideg van odakint. Ahogy meg nyomtam a lift gombját, már ki is nyílt. Be szállva, meg nyomtam a földszintet, majd mikor be záródott volna az ajtó, egy férfi hangra lettem figyelmes. Nekem kiabált, hogy ne induljon még el a lift. Meg is állítottam, majd be szállt egy 190 körüli, szőke hajú férfi. Arcán pár darab heg díszelgett, de meglepően jól állt neki

- Köszönöm. -villantott halvány mosolyt, amint be szállt

- Ugyan. -mosolyogtam vissza. Olyan ismerős az arca, vagy lehet csak hasonlít valakire. Pár másodperc után ő törte meg a csendet köztünk, mivel kicsit kellemetlen volt, hogy mellettünk állt még 4 ember, azok beszélgettek, mi meg csak ott állunk

- És, mi járatban itt, ha szabad kérdeznem? -fordult felém ismét mosolyogva

- Csak...pihenek. -mosolyogtam vissza, bár látszódott, hogy nem volt igazi mosoly

- Ó, értem. Csak kikapcsolódni jöttél. -erre csak bólogattam

- És te? -le értünk a földszintre, majd ki nyílt a lift ajtaja, és meg vártuk még a többi ember ki száll

- Szabin vagyok. Én is csak pihenek. -mi is ki szálltunk, majd együtt mentünk ki a hotel bejárati ajtaján
- És... -hagyta abba egy pillanatra mondatát
- ...A gyönyörű kis hölgy hová tart így egyedül? -hajolt le kicsit hozzám. Akaratlanul mosolyogni kezdtem, és ezt észre is vette

- Csak a boltba megyek. -mondtam elpirulva

- El kísérhetlek? -kérdezte reménykedve

- Öm... -csak néztem ki a fejemből, hogy nem is ismerjük egymást, de velem akár jönni

- Persze tudom nem ismerjük egymást, viszont innen a legközelebbi élelmiszer bolt majdnem 20 percre van. És veszélyes egy ilyen fiatal lánynak egyedül mászkálnia egy ilyen nagy városban. -mondta meggyőzően, majd ki egyenesedett

- Tudok magamra vigyázni. -mondtam nem túl hihetően
Nem tudsz magadra vigyázni! -súgta egy hang belülről
- Viszont... -álltam meg kicsit, majd nézett rám reménykedve
- Ha szeretnél velem jönni, csak nyugodtan. -valahogy éreztem, hogy ha nemet mondok, akkor is utánam fog jönni

- Akkor menjünk. Tudok egy jó boltot, igaz kicsike, de nagyon jó dolgok vannak ott. -magyarázta lelkesen. Csak bólintottam, majd el indultunk
- És hogy hívnak? -dugta zsebre a kezét, mivel tényleg hideg volt, talán egy vastagabb kabátot is fel vehettem volna

- Lia vagyok, és te? -rázott ki a hideg

- Siu vagyok. De...minden oké? Fázol? Oda adjam a kabátomat? -utalt a világos barna, hosszú, inkább őszi kabátjára

- Oh, nem, mármint de, de nem fázok annyira, szóval ne, ne vedd le a kabátod, ne fázz meg. -dadogtam

- Nem fázok, de te igen. Hadd adjam oda. -vette volna le, viszont én erősködtem, hogy ne tegye
- Jó, de ha ki jöttünk a boltból, akkor felveszed.

- Jó, rendben. -mentem bele. Még oda nem értünk beszélgettünk hétköznapi dolgokról
- Olyan ismerős vagy valahonnan. -néztem fel rá, mikor oda értünk a kis bolthoz

- Tényleg? -lepődött meg

- Igen. Mintha már láttalak volna, nem is egyszer.

- Biztos csak össze keversz valakivel. -nyitotta ki nekem az ajtót

- Lehet. Köszönöm. -meg vettem mindent amit akartam. Vissza felé tartottunk, majd rám terítette Siu a kabátját.
Kedves srác. -mondta egy hang a fejemben, de el hesegettem. Bár a kedvesség mögött ki tudja milyen rossz ember lehet. Nem tudok már úgy bízni a férfiakban. Nem akarom be vallani, de félek.
- Köszi, hogy vissza kísértél. -vettem volna le a kabátot, de meg fogta a vállam

- Ne vedd le. Majd vissza adod. Meg ne fázz. -mosolygott rám
- Lia. -szólt halkan és gyengéden

- Tessék?

- Nem tudom meddig leszel itt, de ha úgy van, valamelyik nap, nem reggelizünk együtt? -kérdezte a tarkóját fogva

- De, persze. Mondjuk holnap? -nem akartam bukó lenni, úgy hogy inkább igent mondtam

- Tökéletes. Akkor holnap. -mosolygott boldogan.
Talán még se lehet rossz ember.
De. Biztos az. Csak most még tetteti a jó embert. Istenem, Lia. Miért nem tudtál csak nemet mondani, és kész. Aztán meg le rázni őt. De nem. Még a kabátját is el fogadtad. Gratulálok.

- Rendben, szia. -ölelt meg gyengéden

- Szia. -majd el ment a másik irányba, én pedig befelé tartottam a hotelbe.
Mi a fenét csinálsz Lia? Mi a fenét?

Siu

- Uram, kerestem Liát, viszont nem találtam. -mondtam a telefonba

- Keresd tovább. Nem akarom, hogy bármi baja legyen a jövőbeli feleségemnek. -hangsúlyozta ki a végét. Undorító fasz

- Értettem. -ezzel le is raktam a telefont.
- Jövőbeli a feleség, a faszt. Ha rajtam múlik biztos nem lesz a feleséged.
Nem mondhattam el, hogy találkoztam Liával. Akkor már rég itt lenne, és ki tudja mit csinálna szegénnyel. És Liának se mondhattam el, hogy a főnököm Brandon Lee