📆Kockázatos szerelem𓆗 /18+/

46. rész

Salcedo

Mikor le tette a telefont Lia, -mielőtt még bele szólhattam volna, -felrobbant az agyam. A földhöz akartam vágni a telefonomat, de inkább csak az asztalomon lévő papírokat söpörtem le, majd fel rugtam a széket. Ki szaladtam a teremből köszönés nélkül, majd a kocsihoz siettem. Be szállva fel hívtam Saverio-t, viszont nem vette fel

- Bassza meg! -kiáltom hangosan. Pörgettem a névjegyzéket és hívogattam az embereimet akik ott voltak a házamnál. De semmi. Mintha el nyelte volna őket a föld.
Meg láttam Luuis nevét, aztán inkább vissza pörgettem Lia telefonszámához
- Ha te lennél az utolsó személy aki tudna segíteni, akkor se hívnálak fel. -mormogom majd tárcsázom a számot
- A hívott szám, pillanatnyilag nem kapcsolható. Kérem, próbálja meg később
- Vedd fel Lia, kérlek...
- A hívott szám pillanatnyilag nem kapcsolható. Kérem, próbálja meg később.
- Ne csináld ezt velem Lia. Még is miért kérdezted, hogy lent vannak e még fegyverek?... Ugye nem csináltál semmit?.
- A hívott szám pillanatnyilag nem kapcsolható. Kérem...
- Nem hagyom addig abba még fel nem veszed. -nyomom a gázt, nem állok meg, nem lassítok.
- Még egyszer. -mondom, majd újra tárcsázom a számot
- A hívott szám pillanatnyilag nem...
- Még egyszer.
- A hívott szám pi...
- Lia, kérlek...
- A hívott szám...
- A kurva életbe! -ordítom, de már meg érkeztem. Meg állok, majd mit sem törődve a rendőrökkel...
Várj. Rendőrök?...
Szét nézek, és hallom, ahogy a rendőröktől kezdve, a mentő szirénáján át, a polgárok ordítása hallatszik. Meg torpantam, mikor meg láttam, ahogy a kapun fekete zsákban vonszolnak ki valamit. Amiben tudtam mi van. Nem is, inkább kik. Az embereim, és lehet hogy...

- Uram, kérem. Menjen innen. Tilos ide jönni. Kérem távozzon! -utosított a rendőr. Én csak álltam, és az egyik fekete zsákot bámultam, majd halkan meg szólaltam

- Ez az én házam. -csuklott el a hangom. Arrébb löktem a rendőrt és tovább sétáltam, az előbb említett zsákhoz

- De uram, attól még... -meg sem hallgattam szavait. Nem érdekelt.
Kicsit hezitálva, le guggoltam, vettem egy mély levegőt, és ki nyitottam a zsákot.
A szívem ketté hasadt. Nem vagyok egy érzékeny típus. Kiölték belőlem, mikor még kicsi voltam. De most...patakokban folytak a könnyeim

- Haver... -nyögtem ki nagy nehezen, a sírástól alig tudtam meg szólalni

2006. nyara
" - Haver -mondta halkan, és szomorúan Saverio
- Mi a baj Rio? -kérdem, majd le ülök mellé a panelház egyik lépcsőjén
- Megint ki rakott anyád? -kérdeztem szomorúan
- Igen. -kezdett szaporán hullani a könnye
- De te hogy hogy itt vagy? -törölte le könnyeit
- Apa meg anya már megint veszekedtek. Apa el kezdte ütni anyát, és én meg akartam védeni. Amikor el kezdte fojtogatni anyát, akkor apának a lábára csaptam és el lökött, és fél estem. -mutatok a le horzsolt tenyeremre
- Aztán rám kiabált apa, hogy ha nem megyek el onnan akkor engem is megfojt. Anya rám nézett és ordított velem, hogy menjek fel a szobámba. Aztán fel mentem és tovább fojtogatta a fojtogatást. Be zártam a szobám ajtaját és ki másztam az ablakon, majd ide jöttem. -mondtam el a történetet lassan. Már hozzá szoktam, már nem sírtam. Minden napos az ilyen nálunk.
- Sajnálom Ceo. -mondta szomorúan
- Ugyan... És veled mi történt? Miért rakott ki anyád? -kíváncsian bámulok Riora. Mindig is így becéztem. Rio. Mint Rio De Janeiro. Mindig is el akart oda jutni. Ez volt a legnagyobb álma. Mindig ha szóba jön, hogy mi kész akkor ha fel növények mindig az a városról van szó. Bármi áron de egyszer el viszem őt oda, és teljesítem a kívánságát
- Anya azt mondta, hogy ha nem szerzek valahonnan pénzt, akkor ma már nem is mehetek be a házba. -állt fel idegesen
- De Ceo! Honnan szerezzek pénzt 9 évesen?! -duzzogott
- Nem tudom. De valahonnan pénzt kell kerítenünk, hogy be engedjen anyád a házba, és hogy el tudjunk menni Rio De Janeiro-ba. -állok fel én is, és buzdítom barátomat. Mondani készültem valamit, de meg zavart Rio hasa
- Éhes vagy? -kérdem halkan
- Igen, nagyon. -fogta hasát
- Akkor szerezzünk valamit. Gyere. Innen nem messze van egy pékség, ott hátha adnak valamit 36 centért. -nyúlok a zsebembe és ki veszem az apró pénzt. Mosolyogtunk, majd a zuhogó esőben szaladtunk nevetve. Nem érdekelt minket, hogy várnak e haza, vagy hogy kapni fogunk e. Nyakig áztunk, viszont életünk legjobb pillanatait éltük át akkor. Ez volt, 2006. nyara "

Remegett a kezem. Sőt, az egész testem. El kezdett szemetelni az eső. Majd zuhogni. Ugyan úgy mint Akkor. Az élettelen testét néztem, majd végig simítottam arcán. Sápadt, vérrel teli bőre ijesztő volt. Már körülbelül 1 órája halott lehetett.
Kis idő múlva arra eszméltem fel, hogy Saverio-t el viszik, és be dobják egy fekete autóba. Egyszerűen nem tudtam fel fogni, hogy csak így vége tér. Nem! Az nem lehet! Nem lehet csak így vége!
- Sajnálom, hogy nem tudtalak el vinni Brazíliába. -esek térdre. Az eső még jobban zuhog. Az ég dörög, a villám csattog. A két kezem a földön van és még nem tudom meg különböztetni, hogy az arcomon az a könnyem, vagy csak az eső
- Ki ölt meg téged?? Ki?!! -ordítottam a korom színű Chevrolet után
- Ki... -csuklott el a hangom. Egyedül maradtam a kapu előtt. Mindenki el ment. Ismét egyedül maradtam.

2006. nyara
" Este ahogy haza értem, be másztam az ablakon, majd gyorsan át öltöztem, mivel csurom víz voltam. Be másztam az ágyba és nem sokkal utána kopogtatott valaki az ajtón
- Be jöhetek kincsem? -nyitotta ki résnyire az ajtót anya
- Igen. -mondtam halkan. Be jött, majd be feküdt mellém az ágyba, és hozzá bújtam
- Sajnálom a mait. Sajnálom, hogy tanúja voltál, és, hogy kiabáltam veled. De nem akartam, hogy apád hozzád érjen egy ujjal is. -fel néztem rá, mivel igaz még csak 9 éves voltam, de akkor sem voltam egy hülye gyerek. Tudtam nagyon jól, hogy csak meg akart védeni.
- Semmi baj anyuci. -érek arcához, simogatni kezdem, majd mosolyogni kezdek. Győnyörű nő volt az anyám. Persze minden gyereknek az anyja a legszebb nő a világon. Azonban az én anyám tényleg csodálatos volt. Mint külsőleg, mint belsőleg. Hibátlan!
Anyának könnyes lett a szeme, majd hogy ezt ne nagyon vegyem észre, hogy el érzékenyült, halványan vissza mosolygott rám
- Ezt apa tette veled? -kérdezem halkan, majd a kezem le csúszik a nyakára. Tele volt sebekkel és foltokkal
- Igen. De kincsem. Kérni szeretnék tőled valamit. Ez nagyon fontos lenne. -ki kerekedett a szemem. Vajon mit szeretne kérni?
- Ha egyszer úgy történne, hogy én nem lennék többet, -kezd bele nagy nehezen, nagyokat nyelve -, akkor lesz egy nagy barna táska a szekrényed mélyén. Pénz van benne. Azt vedd el, és menj el vele jó messzire a barátoddal együtt. -hadarta el, mivel majdnem el sírta magát
- Nem. Nem! -a végén hangosabban mondtam, mivel nem akartam el hinni amit mondott
- Ne hagyj el anyuci. Kérlek. -szorítottam meg ingjét, majd el sírtam magam
- Kincsem. Kérlek. Figyelj rám. Meg kell ezt ígérned nekem. Anyáért. Rendben? Nem akarom, hogy bajod essen. -törölte le könnyeimet, de csak még jobban fojtak
- De anyuci...-mondatomat nem tudtam be fejezni, mivel apa be rontott, majd meg fogta anya ló farkát, majd ki húzta az ágyból
- Ne! Apa! Ne csináld! Ne bántsd anyát! -próbáltam kiabálni, de a kis vékony hangom mit sem ért, nem tudtam harcba szállni apám mély és rémisztő hangjával.
- Gyere te ribanc! Most szépen el mondasz nekem mindent! -kiabált anyával
- A kölyködet meg majd később le rendezem. -vette elő a fegyverét, majd rá szegezte anyára.
A vér is meg fagyott bennem. Csak ott ültem az ágyon, és nem tettem semmit. Meg se próbáltam anyát meg menteni. Bár 9 évesen, kis taknyos léttemre nem tudtam volna nagyon mit tenni. De akkor sem tettem semmit! "

- Ahogy most sem tettem semmit! -ordítom
- Nem tettem semmit, hogy meg mentsem anyát! És nem tettem semmit, hogy meg mentsem Saverio-t! -a szívem porrá tört. Legalább is, amennyi még maradt belőle. Saverio tartotta bennem még a lelket, na meg hát L...
- Lia. -mondtam halkan, majd össze kapva magam, fel álltam, és befelé a házba siettem.
- Lia! -kiáltottam, de semmi válasz
- Lia! -néztem be a konyhába
- Lia! -az irodámba
- Lia! -a hálószobába
- Lia! -a fürdőszobába
Sehol senki. Majd eszembe jutott, hogy az alaksorról kérdezett. Le siettem az emeletről, és a kulcsot kezdtem el keresni. De nem kellett. Nyitva volt. Elő vettem a fegyveremet, biztos ami biztos. Bár kétlem, hogy a rendőrök le jöttek volna ide, vagy bárki más. Az kizárt. El van dugva egy plafonig érő festménnyel.
Az alaksorhoz vezető lépcső csúszott, viszont nem tudom miért. Vérre gondoltam, de az nem ilyen. Az nem ragad. Le érve, a villany égett. Össze-vissza volt minden. Egy csomó fegyver és kés volt szét dobálva. De csak 1-2 hiányzott. A legkisebbek tűntek el csak
- Lia. Mire készülsz most?