Sooyoung mindössze tizenhat éves, de az élete romokban; az anyja száznyolcvan fokos fordulatot vett; a szülei elváltak; a bátyja Amerikába menekült; ő pedig a kollégium falai közé bújt, de nem sok vigaszra talált.
Napjai szorongással és depresszióv...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
- SOOYOUNG -
- Már megint engem bámulsz, ahelyett, hogy tanulnál - förmedt rám Jongin két tánclépés között, mire huncut mosolyra húztam ajkaim.
- Ez így nem teljesen igaz, ugyanis az, hogy téged nézlek, teljes mértékben a fejlődésemet szolgálja – érveltem elégedetten, majd gyorsan hozzátettem: - Legalábbis tánc terén.
A kezemben tartott biosz könyvet a földre csúsztattam, figyelmem immár teljesen a táncterem közepén csípőre tett kezekkel álló, pufi melegítő alsóban és a szokásos testéhez tapadó, sport hosszú ujjúban lévő férfira fordítottam. Nini megigazította a fején lévő baseballsapkát, miközben három lépéssel közelebb jött, így szinte teljesen felettem állt.
- Ez sem igaz százszázalékosan, mivel csak akkor fejlődnél teljes mértékben, hogyha velem csinálnád. - Szemei merész csillogásban úsztak, az arcán kacér mosoly pihent.
Megfordult velem a világ. Ezt csak az agyam csinálhatja, ezt a tekintetet csak én képzelem a helyzetbe. Igen.
Nyeltem egyet, de még így se tűnt el a hatalmas gombóc a torkomból, sőt, helyette a gyomromba is leköltözött egy. Bármennyire is próbáltam, nem tudtam nem arra gondolni. A gyakorlós szerelésében egyébként is mindig túl szexi, illegálisan, halálosan fájdalmasan szexi. Akkor is, ha nem ilyen rácuppanós felső van rajta.
A lehetőséget viszont megláttam a szavaiban, így határozottan pattantam fel a helyemről, ami meglepettséget váltott ki belőle. Szemeink összekapcsolódtak.
A kis eszmecserénk a száztizenegyes próbaterem falai között zajlott. Nemrég felfedeztem, hogy Jongin majdnem minden nap tanítás után, ebbe a terembe jön és gyakorol. Mindezt teljesen véletlenül, nulla szándékosságból sikerült megtudnom. Ennek az információnak egyébként nulla hasznát vettem, egészen addig, ameddig be nem költöztem ide én is. Egyik nap átfutott az agyamon „Vajon Jongin meddig bírja, hogy máshová kell mennie, és mikor fog kipaterolni?", ezek után próbáltam minden egyes alkalommal hamarabb beérni, mint ő.
Hiszen nekem mindegy volt, hogy hol tanulok, ráadásul itt még viszonylag könnyebben is ment, mert nem volt jelen senki, aki zavarhatott volna. Pontosabban nem volt itt Sehun és a haverjai, hogy meggyőzzenek arról, hogy velük mennyivel jobb elütni az időt, mint a tanulással. De nem kenem rájuk az egészet, tekintve mennyire utálom a tanulást, nem volt nehéz dolguk velem, az ellenszegülés szikrája egyszer sem izzott fel bennem. Viszont kénytelen vagyok tudást erőszakolni magamba, mert ha nem teszem, annak a következménye mindennél súlyosabb - apa kiakad.
Jongin elég jól bírta, de egy szép napon megtört a jég.
