Sooyoung mindössze tizenhat éves, de az élete romokban; az anyja száznyolcvan fokos fordulatot vett; a szülei elváltak; a bátyja Amerikába menekült; ő pedig a kollégium falai közé bújt, de nem sok vigaszra talált.
Napjai szorongással és depresszióv...
Ezt a részt nehézkes volt átnéznem, mert a jelen és múlt időkben ide-oda ugráltam miközben írtam... rip. Úgyhogy remélem sikerült kiszúrnom minden nem ideillő igeidőt :D
Ez egy kellemes kis részre sikerült, remélem ti is élvezni fogjátok, legalább fele annyira, mint amennyire én élveztem az írását!
Jó olvasást mindenkinek :3
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
- SOOYOUNG -
Mikor pici voltam, Sehunnal sokszor csináltunk együtt sok mindent, ilyen volt például az együtt alvás is, ami nagyon sokáig megmaradt az életünkben, aztán a bűntársam egyszercsak tinédzser lett. Viszont most itt vagyunk, ő, mint felnőtt, ezúttal én, mint tini, és a körülményeknek köszönhetően ismét együtt kell aludnunk.
Viszont már nem olyan jó buli, mint régen, ugyanis Sehun horkol, mint a mennydörgés, és folyamatosan a falhoz szorít. Vékonyka lábaimmal próbáltam arrébb lökni, de nem ment, túl nagy lett a teste ahhoz, hogy elbírjak vele. A horkolása ellen próbáltam elzárni a levegője útját, azonban ez kevés volt, azt pedig nem szeretném, hogy megfulladjon.
Alig tudtam aludni, az agyamnak nem volt elég ideje újratöltődni, így hiába kellene, hogy lekössön a gyűrűsférgek dúcidegrencere, egyszerűen nem megy. Az ágyon fekszem - hiszen a bátyám nem hagyott más választást, amikor elfoglalta az íróasztalomnál a gépem -, és így nem tudok figyelni, helyette inkább a halvány rózsaszín falra festett, a fényben szinte táncoló hangjegyeket vizslatom.
Ráadásul Sehun továbbra is az idegeimen egyensúlyozik, ahogy a cs-ből kihallatszó lövöldözés egy pillanatra sem hallgat el, mellé pedig percenként ordít egyet.
- Isten szerelmére, Oh Sehun! Valakinek tanulnia kell, vagy nem lesz hová iskolába mennie szeptembertől! - rivalltam rá, amint elszakadt a türelmem utolsó vékony szála is, miközben megindítotam az egyik kézreeső plüssállatot.
- Két hete se vagyok itt, nem kibírod? - támadt vissza. - Egyébként is, megbukni úgyse fogsz.
- Nem az a célom, hogy ne bukjak meg! - világosítottam fel. - Muszáj ötöst szereznem, nem azért megyek át ebbe a suliba, hogy a seggem lógassam, hanem a pszichológia miatt.
Az általam választott gimi arról híres, hogy nem csak művészeti, hanem egy tudományos tárgyat is lehet emelt szinten tanulni, ezzel segítve a tanulókat, hogy több lábon álljanak. Én a tánc mellé a biológiát választottam, hogy később pszichológia szakra tudjak majd tovább menni, azonban a sikerhez vezető út rögös, nagyon rögös.
Mivel eddig a tánc nem volt hivatalosan az oktatásom része - biológiát pedig nem emelt szinten tanultam -, augusztus elején kénytelen vagyok osztályozó vizsgát tenni mind a kettőből. A tánc vizsgát kisujjból kirázom, ebben nem kételkedem, viszont az eredményes biosz vizsga érdekében fel kell áldoznom a nyaram nagy részét. Arról nem is beszélve, hogy kínai vizsgát is tennem kell, amiből mindennél katasztrófálisabb vagyok.
