Sooyoung mindössze tizenhat éves, de az élete romokban; az anyja száznyolcvan fokos fordulatot vett; a szülei elváltak; a bátyja Amerikába menekült; ő pedig a kollégium falai közé bújt, de nem sok vigaszra talált.
Napjai szorongással és depresszióv...
Az ilyen részeket egyre nehezebb írnom és posztolás előtt újra javítani is, mert érzelmileg teljesen kimerít, ahogy vissza kell hoznom ezeket a rossz emlékeket, és ki kell írnom magamból. De valahol terápiás jelleggel írom ezt a fanficet, és attól függetlenül, hogy nehéz, tudom, hogy szükségem van rá, és jól esik magamból mindent kiírni.
Jó olvasást! :3
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
- SOOYOUNG -
Agh, miért kell így élnem?
- Képes voltál elmenni a piacra és venni gyümölcsöt, amikor ott van a kertben?
Mamika feszült hangja tisztán hallatszott a fülemben, annak ellenére is, hogy éppen csak magamnál voltam.
- Miért ne vehetném meg a piacon, ha a legutálatosabb gyerekem nem képes nekem leszedni? Sőt, még a kedvenc gyerekem sem!
Anya sipítozása követte. Egy párna után kutattam a kezemmel, majd a fejemre húztam. Mindhiába. Én, a legutálatosabb gyerek ismét erre kelhettem, bezzeg a kis kedvenc meg költözik el... Hol fair az élet?
- Yoo Haeun! Nyugodtan leszedhetnéd őket te is magadnak! Ezért fektetem bele az energiám? Ezért gondozom? - csuklott meg Mamika hangja. - Semmi dolgod nincs a kerttel, csak le kéne szedned a termést, de te még erre sem vagy képes.
- De hát ha nem bírom, mert szédülök!
- Szédült a te fejed, az! Bezzeg a hülyeségre mindig van eszed! Inkább költöd a nemlétező pénzedet... Egész álló nap nem csinálsz semmit!
- Igenis van pénzem!
- Milyen pénzed? A gyerektartás, amit Sooyoungie után kapsz Seunghuntól? Mert dolgozni már évek óta nem dolgozol, a rokkantnyugdíjad pedig nem lenne elég!
- Hogy dolgozhatnék az én volt halálos betegségem után?! - kérte ki magának ordítva anya, ismét a rákkal igazolva minden egyes tettét.
- Volt, Haeun, engedd el végre! - könyörgött Mamika sírva. - Miért nem tudsz előre nézni, miért nem tudsz változtatni? Bezzeg ha az idióta élőzenei estékre kell menned táncolni, vagy Ilhwával ide-oda, akkor nem szédülsz! Vagy ha a gyerekeket kell egzecíroztatni!
A reggeli hideg megcsapott, ahogy hirtelen kitártam a takarót, és a szemben lévő íróasztalomhoz trappoltam. Kihúztam a fiókot, majd a benne pihenő fülhallgatóm után nyúltam, a könnyeimmel küszködve igyekeztem minél előbb szétbogozni, hogy amilyen gyorsan csak lehet kiszabaduljak a valóságból.
Örök támaszom, a B.A.P zenéi max hangerőn szóltak a fülemben, miközben magzatpózban, vastag takarómat magamra húzva és továbbra is szorongatva, sírástól remegve feküdtem az ágyon.
