12.rész

2.2K 68 1
                                    

Az este ezután jól telt. Sokat táncoltunk mind. Max és Tom néha elengedte hódításaikat és velem táncoltak egy kicsit. Aztán még ittunk jó pár pohárral és végül elindultunk haza. Alec vezetett, bár könyörögtem szinte neki, hogy ne. De makacs, mint az öszvér.

Gond nélkül megérkeztünk a házhoz és leparkolt. Segített megint kiszállni és bementünk a házba. Senki sem volt már fent ezért halkak próbáltunk lenni. Bár nem nagyon sikerült, hisz mindketten ittunk és nem is keveset.

A ház csendes volt, de amikor az emeletre értünk furcsa hangokat hallottam. De olyan állapotban voltam, hogy nem foglalkoztam vele. Inkább csendben próbáltam elindulni.

Amint beértünk a szobába ledobtam a táskám és megláttam a bőröndjeimet.

- Már itt is vannak? –kérdeztem és közelebb sétáltam, kivettem egy cigit és az erkély felé indultam. Alec jött mögöttem.

- Jól érezted magad? –gyújtotta meg a cigijét és beleszívott.

- Igen, kedvelem a fiúkat. Van egy olyan érzésem, hogy jóban leszek velük.

- Azt elhiszem, imádnak téged. Bár nem annyira, mint én! –vigyorodott el.

- Vagy úgy, mint Ashley téged? –incselkedtem vele ő erre elfintorodott.

- Ne is mond! Rühellem a csajt, bár gyanús nekem. Szerintem nem adja fel ilyen könnyen...

- Nem is, adta amikor megjelent délután. –mondtam és beleszívtam a cigimbe.

- Mi történt? –kérdezte és én elmeséltem neki mindent. Attól a résztől, hogy beléptem a házba egészen addig, amíg el nem mentem a testvéreimmel készülődni. Egyes részeken jót kacagott, de volt olyan, hogy láttam, ha itt lenne előtte, akkor nyugodt szívvel megfojtaná. Bár nem mintha én elítélném, ha megtenné. –Nem semmi. Úgy hazudik, mint a vízfolyás a csaj. De ugye tényleg nem hiszed el, hogy én...

- Tudom, hogy nem az eseted a nyalóka lány Alec. –vágtam a szavába mosolyogva és rá kacsintottam. Ő erre csak nevetett.

- Nem érdekel más nő rajtad kívül. –mondta miközben én a hamutálban elnyomtam a csikket. Mosolyogva néztem fel rá. Mellé léptem és átöleltem a nyakát, aztán csókot nyomtam az arcára.

- Tudom és engem sem érdekel más férfi. Csak téged akarlak Alexander. –mondtam neki. Ő fölemelt és bevitt a szobába. Majd letett az ágy előtt és rám nézett.

- Ha ilyen buján ejted ki a nevem, akkor a végén még nem jut időm mindenre, amire elterveztem. –mondta és a hátamat kezdte el simogatni. Ezzel máris elérte, hogy még melegebb legyen idebent. Próbáltam kitisztítani a fejem, de nehéz, ha közben valaki elkezdte a vállaidat csókolgatni.

- Tervek? Miket terveztél te? –próbáltam elterelni a figyelmét, de nem is figyelt. Megfordított így én az ágyal szemben voltam, ő mögöttem átkarolta a derekamat és tovább kényeztetett. Tovább fojtatta a csókolgatást és ezzel én jólesően felnyögtem, amivel őt tovább bíztattam.

- Sok mindent, bár ahhoz nem lesz elég egyetlen éjszaka! Akkor sem, ha egész éjjel fent leszünk. –duruzsolta a bőrömre és közben kezei megtalálták a ruhám cipzárját.

- Honnan veszed, hogy én ebbe belegyezem vagy, hogy akarom? –húztam kicsit az agyát. Ő erre felnevetett. Meleg nevetését éreztem a nyakamon és ez még jobban felizgatott.

- Két okból is. Az első az, ahogy a tested reagál, minden érintésemre. Sőt felhevül tőle. Kapkodod a levegőt, a szíved hevesen ver és az arcod kipirult. Meg persze –egyik kezével végigsimított a combom belső felén, amitől én felnyögtem –a combodat szorosan összezárod. Így próbálod elűzni azt a szinte fájó felizgatott érzést. –magyarázta miközben tovább kényeztette a nyakamat. Én próbáltam észnél maradni, de vele ez lehetetlen. Több tucat nővel volt már, olyan dolgokat tud, amik engem még ma este kikészítenek.

Kényszer vagy SzerelemNơi câu chuyện tồn tại. Hãy khám phá bây giờ