Kényszer vagy Szerelem

29. rész

Emlékszik rám. A feleségem emlékszik rám.

Kurvára nem érdekel más. Tartom, a távolságot ameddig csak kell, hogy meggyógyuljon.

Közelebb léptem hozzá. Láttam, ahogy kissé összehúzza magát. Emiatt megálltam és leültem az ágy mellett levő székre. Több mint másfél méter volt köztünk. Ez a távolság már nem feszélyezte őt.

Kezdetnek jó. Nem fogom őt ráerőszakolni semmire. Várok, ameddig csak kell. Két hónapig rettegtem, hogy meghalt. Itt van és él. Sérült, de kurvára túlélte, mert ő az én nejem. Megteszek mindent érte. Bármi is az ára. Felégetném érte a világot. Az a patkány pedig most már a pokol bugyraiban van. A saját kezemmel küldtem oda.

- Hogy érzed magad? –kérdeztem tőle miközben minden egyes mozzanatát. Félénk volt és kissé ideges. Vékony kezei remegtek és a takarót szorongatták. Arca beesett és sápadt volt. Homlokát úgy ráncolta, mint amikor édesen gondolkozik.

- Én jól vagyok... azt hiszem... haza akarok menni. –nézett rám könyörögve miután kimondta nehezen a szavakat. Bármit megadnék neki, de ehhez az orvos engedélye kell. De máshogyan is megoldható...

- Elintézem szerelmem. Bármit megteszek érted. –mosolyogtam rá lágyan. Úgy ahogy régen is. Csak vele vagyok ilyen. –Szükséged van valamire még? Étel vagy innivaló? Melegebb takaró?

- Csak vigyél el innen. Haza akarok menni. –húzta fel a lábait. Legszívesebben felkapnám, átölelném és haza vinném biztonságba azonnal.

- Máris intézkedem. Beküldöm a testvéreidet, hogy legyen veled addig valaki. Rendben?

- A gyerekeket ne... -kezdett el tiltakozni hevesen. Nyugtatóan emeltem fel a kezem. Nem érhetek hozzá.

- Otthon vannak a nagyapáddal és Mel nénivel. Nem jönnek ide, amíg te nem döntesz úgy.

- Nem láthatnak így. –húzta összébb magát.

- Addig, amíg nem akarod, nem kell. Majd felhívod őket telefonon, hogy megnyugtasd őket, ha készen állsz. –ajánlottam fel neki. Ő pedig bólintott.

- Köszönöm...

- Bármikor és bármit Bellaza! Beszélek az orvossal. –indultam el kifelé.

- Nem hagysz itt ugye? –hallottam meg lágy hangját. Megálltam és visszanéztem rá. Az én feleségem.

- Sose hagylak el szerelmem. –sétáltam vissza az ágyához. Elővettem a zsebemből a dobozt és a benne lévő gyűrűjét. Azóta magammal hordtam mindenhova mióta eltűnt. Azt akartam, hogy legalább ez velem legyen, ha már ő nem lehetett. –Te vagy a feleségem. Ezen pedig senki és semmi nem változtathat. –letettem a gyűrűt és elindultam ki a szobából.

Az ajtóban még visszanéztem rá. A gyűrűs dobozból vette ki a gyűrűjét és az ujjára húzta. Visszakaptam a feleségem. Az ördöggel is alkut kötnék érte. Senki sem veheti el őt többé tőlem.

- Alec! –rohant hozzám Lucy, amikor meglátott. –Jól van?

- Menjetek be hárman hozzá. Tartsátok legalább a két méter távolságot és... csak finoman rendben. Ne kérdezgessétek arról a két hónapról. Meséljetek neki vidám dolgokat. –magyaráztam el nekik.

- Rendben, de te hová mész? –kérdezte Vi.

- Beszélek az orvossal. A feleségem haza akar menni. Én pedig elintézem, hogy haza vihessem.