Kényszer vagy Szerelem

38. rész

Az, hogy valaki figyel először ijesztőnek majd nevetségesnek tűnik. Idővel meg is feledkezel róla, de én nem így tettem. Hiszen aznap este kissé hisztérikás szerű módon óvtam családom.

- Mehetünk cukrot szedni...

- NEM! –vágtam határozottan kis testvéreim szavába. A többiek pedig meglepődve meredtek csak rám.

- Tina, halottak napja van. Hadd menjenek csak... -kezdett bele Lucy, de én vele mit sem törődve folytattam.

- Nem mehettek. A kértek, akkor hozatok az őrökkel. Nem vitatkozom többet erről. –zártam le a témát és körbe néztem.

- Tini... -próbálkozott újra, de a nézésem láttán elhallgatott.

- Azt mondtam, hogy nem. –közöltem nyers színtelen hangon. Épp meg akart szólalni, de Tomas a karjánál fogva visszahúzta.

Talán gonosz voltam. De az a férfi biztosan minket nézett. Dia nem foglalkozott vele, ahhoz már eleget ivott. De én nagyon is éber voltam. Sosem tiltottam meg semmit testvéreimnek, bár szigorú voltam, de el is kényeztettem őket. Ezzel pedig Tomas is tisztában volt. Alec és Max is mellettem állt ezen a téren, utóbbi kiadta a parancsot, hogy az őrök fokozott figyelemmel legyenek. Persze a családom erről nem tudott, nem teszem tönkre az estét.

Ellenben Lucy sosem így látta a dolgokat. Vi és Ben oda ment a gyerekhez, hogy eltereljék a figyelmüket mással. Végülis erre nem fognak emlékezni, egy kis édesség a többi mellé és feledésbe merül idővel. De amíg két idősebb testvérem megértette miért tiltottam meg, addig Lucy kicsit sem. Dühösen meredt csak párjára, aki az én oldalamon állt most.

Szerették egymást, de Tomas hűsége nem csak hozzá, hanem hozzánk is kötötte. Számára a biztonságunk az első, a miénk és a családunké. Ha pedig ehhez be kell fognia a húgom száját, akkor megteszi. Annak ellenére, hogy ő a szíve legféltettebb kincse. Még akkor is, ha a húgom emiatt megharagszik rá, ami eléggé esélyes.

- Tomas! –nézett rá dühösen, de ő csak megrázta a fejét.

- Ne rendezz jelenetet. Kapnak cukrot a gyerekek, felesleges...

- MI? –vágott élesen a szavába. –Neked fogalmad sincsen róla, hiszen te nem ismerted őt egész életedben. Ellenben én igen!

- Lucinda! –sziszegte a fogai közt nagyapám, de nem foglalkozott vele sem.

- Mindig csak a nem! Sose mehettünk sehova! Tilos! Nem lehet! Pedig ez a gyerekkorunk része lenne. De te elvetted tőlem és tőlük is! –nézett rám olyan szikrázó szemekkel, hogy megmukkanni sem tudtam. Mióta lett ilyen Lucy? –Semmit sem tehettünk, amit más gyerekek igen! Kirándulások, szórakozások a barátokkal, de nem csak testőrökkel ugye? Hát ebből elég, nem hagyom, hogy...

Ezután csak éles sikkantás és egy csattanás hallatszódott. Mindkettő Lucy irányából. De nagyapa meg sem mozdult épp, úgy ahogy én és Alec se. Nem a pofont a húgunknak Ben adta. Mind kikerekedett szemekkel néztük csak Bent, aki sötét tekintettel meredt Lucy rémült tekintetére.

- Fogd be a szádat! Ne merj a nővérünkről így beszélni! –szidta meg őt éles hangon. –Ezzel védett minket, mivel ha nem tudnád nem egy szokásos átlag családban nőttél fel.

- De hát ő...

- Tudod egyáltalán hányszor mentett meg mindannyiunkat egy ilyen „NEMMEL. Nem, mert én sem tudnám megmondani azt a számtalan alkalmat. Gyerekek voltunk és egy „nem" sosem volt a világ vége. De te még mindig úgy gondolkozol, mint egy gyermek. –fogta meg a karjánál fogva őt. –Idegesít, hogy gyerekként bánunk veled? Akkor nőj fel és ne olyan légy, mint a nagynénénk!