Kényszer vagy Szerelem

4.rész

Azóta, hogy megbeszéltük a dolgokat a vacsorán egy hét telt el. Ma lesz a diplomaosztóm. Már reggel hét után felpattantam az ágyból örömömben. Ezért küzdök, mér két és fél éve. Végre meghozta a kemény munka a gyümölcsét.

Tíz óra előtt értünk az ünnepségre. A Garzia család még nem érkezett meg. Ó hogy miért jönnek? Mivel a miután visszamentünk Alexanderrel a vacsorára Ben megkérdezte, hogy mikor lesz a diplomaosztóm.

Ebből adódóan Mrs. Garzia kiugrott a bőréből és egyből bombázott a kérdéseivel, hogy mit végeztem el és milyen érzés két diplomával rendelkezni. A lánya Diana ugyanis még nem diplomázott le és van vissza egy éve. A probléma nem is ez volt. Hanem az, hogy furcsán jönne ki ha nem hívnám meg Alexandert és a családját, miközben jövő héten újságcímlapon szerepelünk mint az új álompár. Ezért ők is itt lesznek. Akárcsak a fotós hadsereg, akik már sorakoznak.

Ugyanis az egyetem ahova járok nem épp arról híres, hogy átlagemberek gyerekei járnak ide. Ez inkább egy elit suli a leggazdagabb és leghíresebb emberek gyerekeinek. Nem véletlen, hogy a suliba Kardashian, divattervező, színész vagy épp milliárdos gyerekek járnak. Egy szóval ez egy eléggé színes suli. Diana is ide jár csak épp ő levelezőn végzi el ezért nem találkoztunk szinte sosem.

Felvettem a talárom majd a többiekhez mentem. Izgatottak voltunk mind és vártuk az igazgatónk beszédét. Idén is egy jó fél órát rizsázott, majd jött a zenekar és pár beszéd és vers, majd jött a lényeg. Az én beszédem.

- Kérem fogadják szeretettel a akit az évfolyam kiválasztott a beszédmondásra és aki egyben évfolyam első is. Miss. Christina Sanches! –mondta az igazgató majd a kezét nyújtva segített felmenni a mikrofon állványhoz.

- Köszönöm Mr. Flinn! Üdvözlök mindenkit a 2023-as évfolyam diplomaosztóján. Nagyon nagy megtiszteltetés, hogy én mondhatok beszédet. Bár nem mintha nekem lett volna választásom. Köszi Becca! –erre mindenki hangosan kacagni kezdett. Az említett személy meg épp puszikat dobált nekem és meghajolt. –De ennek ellenére örülök, hogy én mondom a beszédet. Pont tegnap kérdezte meg Mr. Flinn, hogy hogyan állok a beszéddel. Én meg egyből azt válaszoltam, mint egy minta diák, hogy már réges rég kész van és fantasztikus lesz. Szerintem ebből már mindenki rájött, hogy tegnap este szedtem össze a gondolataim, hogy mégis miről beszéljek. –erre a többiek tapsolni és nevetni kezdtek csak.

- Ami a legjobban megmaradt a fejemben az, hogy elképesztő emlékeket szereztünk itt. Rengeteg tudást és tapasztalatot is. Tisztán emlékszem amikor vizsga előtt mindenkiben megfagyott a vér mert nem tanulta meg az egyik tételt vagy nem tudta fejből az összeset elmondani. –erre megint csak nevetni kezdtek –De az még jobban él az emlékeimben amikor vége lett a vizsgának és megkaptuk az eredményeket. Mindenki boldog volt, hogy vége a sok tanulásnak és szenvedésnek. De a boldogság helyét átvette egy újabb félelem. A félelem a jövőtől. Egyedül kell ezentúl boldogulnunk. Dolgoznunk kell, otthont teremteni magunknak és szerelembe kell esnünk, hogy végül megtaláljuk azt az embert akivel együtt akarunk lenni és leélni az életünket. De ez nem fog elsőre sikerülni. Az élet nehézségei pont olyanok, mint a vizsgák. De nehezebbek, mert nem tudod, mik lesznek a vizsgán a kérdések. Erre nem lehet felkészülni. Sokszor el fogunk bukni, de újra kell kezdenünk mindig és próbálkoznunk és küzdenünk a céljainkért. Ugyanis ahogy az igazgató úr is mondja „A kemény munka meghozza a gyümölcsét, de egy szíverősítő ital nem árt közben!" –kezdtek el visítani és az igazgató is meghajolt. –Felkészülni az életre, sosem lehet száz-százalékosan. Rengetegszer el fogunk bukni, de ez az élet rendje, ahogyan az is, hogy elérjük a célunkat. Szóval sok sikert srácok az élethez és ne adjátok fel a harcot! –mondtam és jeleztem a zenekarnak. Akik elkezdték játszani a „Queentől a We will rock you" –t. A kezembe vettem a mikrofont és mindenki dobolni és tapsolni kezdett ütemre. Majd a megfelelő résznél énekelni kezdtem.