Kényszer vagy Szerelem

27. rész

- Tina? Te hogy kerülsz ide? –lepődött meg legidősebb öcsém, amikor beléptem az irodájába.

- Gondoltam megnézem, hogyan megy a meló. Pláne most, hogy igazgatóhelyettesből lassan igazgató leszel. –mosolyogtam rá kedvesen.

- Pár hét és tényleg itt lesz a kinevezési ceremónia. Csak nem aggódsz értem nővérem? –húzta sunyi mosolyra ajkait.

- Te lehetsz a családfő, de akkor is a kisöcsém leszel, akinek mesét olvastam lefekvés előtt. –léptem hozzá és megigazítottam a nyakkendőjét. Végigsimítottam most már felnőtt arcán és próbáltam nem sírni. Vigyázni fog a többiekre.

- Tini minden rendben? –ölelt át és vizslatni kezdett. Próbálkozhat, de nem fog rájönni. Sose sikerült még senkinek sem.

A következő percben kinyílt az irodája ajtaja és egy nő lépett be dühösen. Zöld szemei és világosbarna haja volt. Szép alakja volt és annak ellenére, hogy körülbelül 160 centi, van valami benne, ami tiszteletre méltóan erőt sugároz.

- Szüksége van valamire, Mr. Sanches? Ki a vendége? –kérdezte némi éllel a hangjában. Ez a nézés... más lányok menekülnének. Nekem ez egy szép bóknak tűnik. Nem tudja, hogy ki vagyok.

- Ben? Ő ki? –tettem a kezem a vállára. A csaj tekintete egyből rá szegeződött.

- A titkárnőm Carmen Ferrero. –mosolyodott el ő is. –Végzős az egyetemen és osztályelső.

- Nagyon örvendek.

- Ön meseszép. –mért végig tetőtől talpig egy kis irigységgel.

- Te se panaszkodhatsz. –kacsintottam rá. Ekkor sietett be az ajtón...

- Pont akkor kell jönnie a drága nővérünknek amikor meetingelek? –lépett hozzám és ölelt meg szorosan Vivien. Carmen szemei meg kikerekedtek.

- A nővérük? –lepődött meg.

- Az egyetlen. –mosolyodott el Vi.

- Talán mást hitt, drága Carmen? –lépett hozzá közelebb. Ezt a nézését ellenben még nem láttam. Sose nézett így egy nőre sem. De annyira ismerős ez a nézés.

- Nincs nekem ehhez közöm Mr. Sanches! –jelentette ki határozottan. A tekintetévek ellenben csak az öcsémre fókuszált. –Hozhatok esetleg valamit?

- Egy tejeskávét kérek három cukorral. –válaszoltam kedvesen. A többiek rendelését is felvette aztán kiment. Szélesen mosolyogva néztem öcsémre.

- Szóval Carmen? –erre ő csak legyintett. –Láttam hogyan néztél rá.

- A mi testvérünk ugyebár sose veszekszik senkivel, ha elfajulnak a dolgok, akkor büntetést is kiszab...

- Húgocskám, megbüntetlek téged is, ha nem hallgatsz. –szólt közbe de mi csak leintettük hogy hallgasson.

- De az új kis gyakornokot egyből titkárnőjévé tette. Pedig minden nap szinte annyit és olyan hangosan veszekednek, hogy beleremeg minden épület a környéken. De Ben semmit se tesz, sőt mosolyog. –fejezte be vigyorogva.

- Megértem Ben. Gyönyörű kis pöttöm szép idomokkal és erős gerinccel. Nem semmi és ritka. –csapkodtam meg a vállát.

- Ha tudnád milyen csípős a nyelve. –mosolyodott el ő is. Vidám megrázta a fejét hitetlenkedve. –Van benne valami. Bosszant, de egyben szórakoztat is.